Kapuvár önkormányzata szobrot emeltet a híres mondabeli alaknak, Hany Istóknak, aki a környékbeli lápvilág szülötte.

Híres íróinknak, de kevésbé ismert szerzőknek a fantáziáját is megmozgatta Hany Istóknak, a lápi embernek a története. Maga Jókai Mór is emléket állított neki. Majd száz esztendővel később Tőke Péter ifjúsági regényt írt róla. Országszerte ismertté mégis a nyolcvanas évek első felében sugárzott, Névtelen vár című televíziós sorozat tette a lápi embert.

Annyi bizonyos, a kapuvári római katolikus plébániahivatalban ma is őrzik azt az anyakönyvet, amelybe 1749. március 17-én belekerült egy erdőben talált, körülbelül nyolc év körüli fiú neve. Istóknak még a keresztszüleit is megnevezik Hochsinger Mihály és Mesner Jánosné Anna Mária személyében. Azt is megemlítik, hogy a vad fiú meztelen volt, beszélni nem tudott, szellemileg elmaradottnak bizonyult.

Az időközben eltelt több mint két és fél évszázad alatt Istók története fordulatokban gazdag legendává nőtte ki magát. A szájhagyomány is kiszínezte a talált gyermek különös históriáját. Az egyik változat szerint a gyermeket a hansági halászok fogták ki hálóval a Király-tó vízéből. Nagyon vad volt, és csak fűvel, kákával és nyers halakkal élt. A kapuvári várban tartották fogságban, ahol ruhát adtak neki, megpróbálták beszédre tanítani. Hany Istók azonban nagyon félt az emberektől, legtöbbször elbújt, vagy a várat körülvevő vizesárokban úszkált. Idővel mégis sikerült valamennyire alkalmazkodnia környezetéhez,sőt, amikor legénnyé cseperedett, megismerte a tiszttartó Piroska nevű lányát, akibe bele is szeretett. A lány azonban máshoz ment férjhez. A lakodalmon azután megjelent Istók is, aki egy kígyókkal, békákkal teli tálat hozott magával és azokat szétengedte, amitől a násznép szörnyen megijedt. Ekkor a hajdúk elfogták és kegyetlenül megverték, ő pedig bánatában beleugrott a Rábába, és örökre eltűnt.

mno

“a Fertő-tó nevezetességei közé tartozik egy ember, aki a vízben él, egy halember. Egy elzüllött árva gyermek, aki a Hanság mocsárai közé tévedt, vadak között maga is vadállat lett, vízlakó, víz alatt járó, mint a vidra; néma, befogott szájú, emberszót ki nem ejtő vízi vad, ki úsztában fogja el a halat, azzal él; az évtized, mit folyton a vízben lakva töltött, bőrét kéreggé változtatta, sűrű szőrrel benőve, mely őt a tél hidege ellen megvédi; az egész tünemény egy csodálatos bizonyítéka annak, hogy az ember hogyan fejlődött vadállatból Isten képévé. Ez két lépés visszafelé a vadállathoz, még a majmon is alul. Ha Darwin ezt láthatta volna!”
(Jókai Mór: Névtelen vár)

HunHír.Hu