(A területvédő Liga elnöke Urmánczy Nándor felkérte a kőltöt, hogy a Négy Szobor leleplezésére ünnepi ódát irjon.)

Négy szobor áll némán a “Szabadság-terén”,
Mint fonák ellentét rabságunk éjjelén.
Négy szobor, szomoru, mesteri kőremek –
– És e holt anyagtól Europa remeg.
Mert zugja szellemük, harsogja hangtalan,
A parancs-szerződés rut-igazságtalan!
S akár csak kegyetlen, félelmes vádirat,
A müvelt Nyugatra röppentnek tüznyilat…

Négy égtáj fájdalmas, bus ábrázolója,
Elvakult gyülölet jelképes bitoja,
Sötét tudatlanság személyesitője,
“Jaj a legyőzöttnek!” – gyászos hirdetője.
A vak bosszuállás kőbe-vésett mása,
A szent Igazságnak a megcsufolása.
S hol buta fajankok hamis törvényt fonnak,
Örök gyalázata a frank Trianonnak!

Az “Észak” hirdeti ősi Felvidékünk,
Ezer évig volt az a birtokunk nékünk.
Véren, vason vette a honszerző Árpád.
Török hóditó sem érte el a Tátrát.
Nem tudta igázni sok kegyetlen ellen,
Futott a muszka is onnan bevert fejjel.
– Épp oly’ szerves része a Magyar Hazának,
Mint testnek a vese, vagy gyökere fának…

Hunyadi vaskarját mutatja “Dél”, ott –
Nándorfehérvári csillagunk is ég ott,
Ragyogva szikrázik, – ismerik is bárhol –
És égi fényével Nyugat felé vádol…
Mert Hunyadi nélkül, – rég elcsépelt nóta –
Ozmán iga alatt nyögne Europa.
S a mekkai mosé bronz kapuit nyitnák,
Jézus Urunk helyett, Allahot tanitnák…

Láncra-vert Nemzetem! Örök dicsőséged,
Hogy ezred éven át a Kereszténységet
Magyari ősi kar hős acélja védte!
– S hálátlanul fizet Nyugat mégis érte…
Ama iszlám Félhold, mint halat a cápa,
Rég elnyelte volna. És ma még a pápa
Sem emel szót értünk? Az is hallgat gyáván?
Vagy alszik az Isten a mennybéli ágyán?

De Nyugatra vádol szintén a zord “Kelet”,
Bátor, büszke szeme az ég felé mered –
Nagy Báthori István lelke lobog benne.
Fenyeget az arcán busult honszerelme.
Épp ugy, mint Grodnonál, hol csont s halál áron
Nagy, véres diadalt aratott a cáron,
Meggátolva ezzel a terjeszkedését,
Hálátlan Nyugatra tervelt betörését….

…S most “Nyugat” szobrára fordul tekintetem –
Mint izzó lángszóró, a tüzet ugy vetem,
Mint az Etna torkán a zuhatag láva,
Kirobban haragom. S ajkam átkot hányva,
Megvetést, lenézést, gyülöletet okád –
– E szobor idézi gyászos-jogos okát.
Álnok Ausztria hőstettét mutatja,
Aki a haldokló szomszédot kutatja.

És pimasz, kajánul, mint utszéli zsivány,
Kihasitja földjét, akárcsak az Iván…
Nem volt soha ennél gyalázatosabb tett!
Ilyen aljasságot emberevő sem tett –
Az is megbecsülte bátor fegyvertársát,
Nem rabolta tőle a földjét vagy mását.
– Óh, ez nem Arad volt, sem nem Tizenhárom!
Őt is igázza most épp ugy szolga-járom.

Mint a vele vérzett régi szövetségest,
A szótartó magyart, a hozzá hűségest…
Mentséget keresni bűnére? Botorság.
Házasodni akar ismét a bölcs ország…
– Nála hitványabbak csak azok, kik állták
A hullarablását és azt honorálták.
Ők a főbünösök, mert álnokul csürtek,
Tudatlan pojácát, kik Párisban ültek.

És röhögve nyujtva piszkos, szőrös mancsot,
Ránk erőszakolták a békeparancsot.
Másfélezer-éves népünk ősi földjét
Darabokra vágták. Létrehozva szörnyét
Élettelen, csonka és nyomorék testnek…
– Jelkép e négy szobor, Gyászos Magyar Estnek.
Hangtalan nagy vádja, szent tiltakozása,
Hogy gaztett volt Hazánk rut megcsonkitása.

…Trianon bakói ám kárba vitáznak –
Moszkva egén már vad villámok cikáznak,
A “hű szövetséges” nem sokáig vár még.
Európa fölött megjelent – az Árnyék…
De vörös palástja alatt hóhér-zeke,
Nagy Péter cár titkos, vak végrendelete,
Minden oroszoknak parancs, szabály, törvény –
Gőgös Nyugat alatt morajlik vad örvény…

– Megjosolom innen ihletett-merészen,
Trianon csakhamar majd bumeráng lészen.
Mindent, amit osztott gyülöletes kézzel,
Visszaszáll majd rája – mint ránk eme Éjjel…
Feltámadnak sorban gyarmatok, rabnépek,
Láncokat szaggatnak, vasperecet tépnek,
Jogot követelnek és apáik földjét
S Nyugatra zuditják a borzalmak szörnyét…

Lángba-borul a Föld valamennyi sarkán,
Mennydörög s villámlik bibor-vörös tarkán.
Morajlik, rázkódik, mint tüzhányó gyomra
És a földrablókat – itéletre vonja.
Szörnyü itéletre! Mondani sem kések.
Beteljesednek a János Jelenések!
Csak az Atyaisten tudna olyat vetni!
S hálátlan Nyugatot el fogja temetni…

Hiába gátolja Nyugat szép erénye.
Ez a Történelem örök vastörvénye!
E négy szobor is ezt hirdeti im, itten –
– Segitsd meg a magyart kegyelmes, nagy Isten!