Mindenható Urunk, Teremtőnk!
Tekints le meggyötört hazánkra,
ne hagyd elveszni, mit őseink
által építettél, ne hagyd
kárhozatba hullani mindazt, amiért
e nép annyi vért áldozott!

Egy új Árpádot adj Urunk,
kit csak Te választhatsz nekünk
egy csodás, de roppant feladatra.
Népet kell vezetni sötétből a fényre,
tűzön, vízen át, a tű fokán is át,
a hazugság, gyűlölet rontásain át,

Dicső századok nagy magyarjai
vitték a zászlót a halálba is.
Nem félték azt, a halál félt vala,
hazáért halni dicsőség volt vala.
Ajkukon a neveddel Uram!

Hová lett a múlt, dicsőségünk fénye?
Egy silány maradék uralkodik rajta!
Kell egy fő, ki tudja az utat.
Kell egy szó, mely hív a táborba.
Kell az Úr, ki hitet,s erőt ad!

Szétesett a nemzet, össze kell azt rakni.
Szétszakadt a haza, össze kell azt varrni,
saját önzésével szemben is vezetni.
A véres kardot körbe kell hordozni.

Szétzüllesztett nyájat össze kell terelni.
Megáradt folyókon hidakat kell verni.
A gyenge vasból acélt kell veretni.
Gyengülő parázsból lángot kell csiholni.

Nem lehetünk gyávák a saját hazánkban,
nem lehetünk gyávák Árpád hős honában.
Ébredj hát te nemzet csipkerózsikádból,
emeld fel a zászlót a holtak porából.

Irdatlan feladat egy népet vezetni,
saját önzésével szemben is szeretni.
Ily roppant feladat kevésnek adatik,
Jutalma csak annyi, sohasem felejtik.
A dicsőség fénye örökké övezi.

Dicső nagyok jártak már utánad,
mértéket adva a következőknek.
Bátorság, vitézség párját ritkította,
e nemzet tette az ezer év alatt
példát mutatva a gyáva nyugatnak.

Minő félelem lakozik hát bennünk,
hogy gyávák szája mérgezi a lelkünk.
Árpád sírjában nyugtalanul forog,
hogy ily gyáva népnek hazát adott.

Vezér kell a népnek, egy Árpád,
ki birtokolja a magyar titkot.
Felemelt zászlóval elől halad,
korona alá tud gyűjteni hadakat.

Kell egy vezér, kell egy Árpád,
Kell egy csillag a Kárpátok alatt.
Kell a lobogó és kell a korona.
Kell a hit, mely összeköt sokakat.
Kell az Úr ki hitet és erőt ad.

Nincs visszaút , az úton menni kell,
ha meghallod a szót, Neked is szólni kell.
Emeld fel a zászlót, fel a magasba,
a szabadság népe majd gyűlni fog alatta.
A férgesek lassan majd hullanak.

Ezer év során védtünk másokat
vérünket áldoztuk idegen uraknak.
Más érdekekért ölettünk halomra,
de vitézségből mindig példát mutatva.

Századok sorában tengernyi ellenség,
keletről, nyugatról, északról és délről.
Tanuljunk olvasni szomorú múltunkból,
mert segítséget csak magunktól várhatunk.

Vén Európa csak áldoztunk érted!
Hűségünkért mit adtál cserébe?
Kerékbe törettünk, kezünk – lábunk vetted!
Az idő eljött, hogy ne boruljunk térdre,
mert az utolsó (14) Via Dolorosánk közel!

Sok költőnk énekelte már vesztünk,
hogy figyelmeztessen a jövőnk bennünk.
Az utolsó óránk már lassan közel,
ha nem tudjuk a saját titkunk megfejteni,
az ős ellenséget megfékezni.

Ébredj hát te nemzet a saját hazádért,
mert sakálok hada várja már végedet.
Keselyűk serege kering már feletted,
idegen vad vagy te a Kárpátok völgyében,

Tépett vitorlákkal halad még hajónk
idegen nemzetek háborgó tengerén.
Gyérülő legénység hitében már vesztve,
kapitány nélkül esélyünk sincsen.

Kell egy vezér ! Mindig is kellett,
mert vezér nélkül e nép csak vesztett.
Ha csak hátrálunk és védekezünk,
a gonosz felett sohasem győzhetünk.

Riadót kell fújni, harci riadót,
mert rég bekerítésben harcolunk.
A kitörés az egyetlen esélyünk,
ha elmulasztjuk, felmorzsolnak vagy
láncra vert rabok leszünk.

Nincs visszaút Árpád ! Koppánynak sem,
Istvánnak sem, a nagyoknak nincsen!
Meghalni gyáván is meg kell,
de minő dicsőség élni a hazáért,
s meghalni, ha kell múlhatatlanul.

Egy új Árpádot adj Uram,
ki a zászlót tartja majd,
kinek áldozata s nagy bátorsága
tán megtarthat, tán megmenthet
egy népet a végpusztulástól,
a kereszten haláltól.

Mindenható Urunk, Istenünk!
Könyörgünk irgalmadért.
Oltalmazd s védjed hatalmas
pártfogásoddal édes hazánkat,
Kárpát medence magyarjait a te
dicsőségedre, hogy újra felvirágozhassék!

Vép, 2007. október 22. hó