Koppan a csizma, dobban a föld és
lükteto érben os magyar érzés

robban. A szélben lobban a szoknya,
szökkeno lánnyal libben a fodra.

Illan a dal, s már pattan a férfi.
Hajlik a padló, dallamuk érti.

Reccsen a háncs és szúette résen,
fújtat a por, föl lebben az égen.

Éltet a tánc, és csorran az ingen
férfi verejték, tapsol az Isten.

Vér színu szempár villan, és mégis
dobban a csárdás, döbbenek én is