Koppan a csizma, dobban a föld és
lükteto érben os magyar érzés
robban. A szélben lobban a szoknya,
szökkeno lánnyal libben a fodra.
Illan a dal, s már pattan a férfi.
Hajlik a padló, dallamuk érti.
Reccsen a háncs és szúette résen,
fújtat a por, föl lebben az égen.
Éltet a tánc, és csorran az ingen
férfi verejték, tapsol az Isten.
Vér színu szempár villan, és mégis
dobban a csárdás, döbbenek én is