A már említett január 2-i haditanács határozata értelmében a tiszántúli összpontosításhoz a már tárgyalt három hadtesten kívül a Bácskában és a Bánságban harcoló erőknek is – a szükséges erők hátrahagyása után – északra kellett vonulniuk. A bácskai hadtestet Vécsey Károly tábornok irányította, a bánságit Damjanich János vezérőrnagy. Mindkét hadtest január közepén indult el az összpontosítás színhelyére.

Kossuth a gyülekező hadsereg élére a lengyel Henryk Dembiński altábornagyot találta a legalkalmasabbnak. A tábornokot január 29-én nevezték ki.[15] Február 12- én a hadügyminisztérium részéről az első egységesítési kísérlet is megtörtént, a hadtesteket, a hadosztályokat számokkal látták el. Az eddig kialakult hadtestszervezetek mellőzése, a hadosztályok alkalmazásának előtérbe helyezése azonban egyelőre zűrzavart eredményezett, és nem is tartották be.

A főhadsereg I., II., VII. hadteste a Tarnától keletre, Eger-Miskolc-Tiszafüred körzetében gyülekezett. Dembiński főerejével Eger-Gyöngyös-Hatvan irányba tervezte megindítani hadjáratát, míg a délről beérkező csapatokból összeállított III. (Damjanich-) hadtestnek Szolnok-Pest irányban kellett “tüntetnie”. A hadjárat kezdetét március első napjaira tervezték.

Windisch-Grätz ugyanebben az időben, alárendelt csapatainak összevonása és Franz Schlik altábornagy hadtestével az összeköttetés felvétele után, elrendelte az osztrák sereg előrevonását Hatvan-Gyöngyös irányba. Ez utóbbi helységben akart egyesülni Schlikkel és tovább támadni Debrecen felé. A menetek végrehajtása közben ütközött az osztrák II. (Wrbna-) hadtest a Tarnánál álló magyar hadosztályokba. A február 26-27-én megvívott kétnapos kápolnai csatát egyik fél sem tervezte, ezt mi sem mutatja jobban, minthogy egyik fővezér sem vett részt az első napi harcokban. A csatát egyrészt az északról, a Siroki-szoroson keresztül az osztrák fősereghez csatlakozott Schlik-hadtest sikeres részvétele, másrészt a magyar fővezér, valamint a hadtest- és hadosztályparancsnokok közötti ellentét döntötte el. A magyar csapatok vereséget szenvedtek, de harcértékük megőrzésével hagyták el a csatateret, készek voltak a további harcra. Ezt bizonyítja, hogy másnap könnyedén verték vissza az üldözőket. Windisch-Grätz nem folytatta hadjáratát.

A beállt hadműveleti szünetben Kossuth az alparancsnokok tiszafüredi “lázadása” nyomán leváltotta Dembińskit, és ideiglenesen Görgeit, majd március 8-án Vetter Antal tábornokot, a hadügyminisztérium táborkari osztályának vezetőjét nevezte ki fővezérré. Vetter a parancsnokság átvétele után terveket dolgoztatott ki a már nagyon sürgetett ellentámadás végrehajtására. Időközben Damjanich és Vécsey tábornokok csapatai március 5-én elfoglalták Szolnokot.

Három terv fogalmazódott meg, melyek közül az egyik megfelelt a kápolnai csata előtti tervnek, a másik annak ellenkezője volt, vagyis a főerő támadna Szolnok- Pest irányában. A harmadik terv szerint mindkét irányba egyenlő erők támadtak volna. Mivel azonban a csapatok már Szolnok felé meneteltek, így a legcélszerűbbet, a Szolnok irányából történő támadás tervét fogadta el a fővezér. A másik irányba a VII. (Görgei-) hadtest támadott.

Az I. (Klapka-), a II. (Aulich-), a III. (Damjanich-) hadtest március 16-án kezdte meg az átkelést Cibakházánál a Tiszán, de a hadjáratot a rossz időjárás, a megbízhatatlan felderítőjelentések miatt félbe kellett szakítani, és a hadtestek visszatértek a Tisza bal partjára. A balul sikerült kísérlet után Vetter északra csoportosította csapatait. Az átcsoportosítás közben azonban megbetegedett, ezért helyette Kossuth Görgeit bízta meg a fővezérséggel.

(Forrás: Saját kezébe, ott, ahol… – Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai irataiból (www.mek.hu))