4 találat kasler ede
A homokban szárazra sírt szemmel fekszem, testem véresre hágom, csak fájjon egyre jobban, azt kívánom. A parton deszkalap, árbóca a lecsupaszított akácág, lapulevél a vitorla, sóhajom a szél, vízre bocsátom…
Kasler Edéről már írtam. Mert jó ember volt, megérdemli, hogy ifjúságával is törődjek, és elhomályosuló múltjából előkeressem azt, amit a feledés még nem takart el. Jégcsúcs-emlékezet. Ha megolvad, feldereng ez a történet…
Bot Imre és Füle Sándor már gyerekként jó barátok voltak. Ránézésre egyívásúak, talán még az apjuk is közös, legalábbis így mondták a faluban… Köszöntek így mindenkinek, mert mindenkiben az apjukat keresték. Keresték, de nem találták…
Mórágy… Ki tudja, másnak mit jelent, nekem a világ közepét, gyermekéveimet, Apám jóban megtartó karcos szigorát, Anyám szép szavakban kikelt édes kenyerét… Gyerekszájjal úgy mondanám, Isten annyira szerette Mórágyot, hogy az emberektől megvédje, zsákba varrta, de sok dolgában a zsák száját nyitva felejtette, így később, mert félt, hogy megtalálják, saját háta mögé jól elrejtette… Mégis, tudjátok-e hol van ez a kis falu és határában a mórágyi rög, a milliárdnyi éves gránit? Túl a Dunán, a Völgységben, a bátai úttól balra esően, két kilométerrel beljebb… Keressétek, meglátjátok, érdemes…