Nincs új a nap alatt, visszhangozzuk valahányszor, ha a fent nevezett íróknak a média fősodra által való elutasításával szembesülünk. Ilyenkor mindig kibújik a szög a zsákból, vagyis kiderül, hogy mennyire működnek a régi kommunista reflexek.

Merthogy a nemzeti múltunkat és hagyományainkat végképp eltörölni akaróknak mindig van hova visszanyúlniuk. A Rákosi- és Révai-időkben tételesen megszabták ugyanis, kinek melyik műve minősül „irodalmilag értéktelen”-nek és „tartalmilag silány”-nak. Akár azt is mondhatnók, kacagtató ma már az akkori tiltó jegyzékeket olvasnunk, csak hát mégsem az, minthogy vannak, nem is kevesen, akik ezek alapján tájékozódnak továbbra is. Éspedig vezető beosztásokban.

Itt van például a három részes Elavult könyvek jegyzéke című, 519 oldalas kötet. Az első rész 1952-ben, a második és harmadik 1953-ban jelent meg a Népművelési Minisztérium kiadásában és a Vörös Csillag Nyomdában.

Mindjárt az első rész elején olvasható „Tájékoztató” címszó alatt ezt találjuk:

„Ez a jegyzék azoknak az irodalmilag értéktelen, tartalmilag silány, elavult, nagyrészt szépirodalmi könyveknek a felsorolását tartalmazza, amelyek nem érdemesíthetők arra, hogy a kulturális felemelkedés útján járó dolgozó népünk olvasmányai legyenek.”

Az első részben ma már kevésbé, de a két világháború között méltán népszerű szerzők csaknem teljes névsorát megtaláljuk. Például Ajtai-Ackermann Kálmán 8, Alföldi Géza 5, Blaskó Mária 59, Csurka Péter 19, B. Csürös Emília 11, Dénes Gizella 31, Dövényi Nagy Lajos 11, Herczeg Ferenc 1, Koszterszitz József 9, Marschalkó Lajos 3, Radványi Kálmán 9, Somogyváry Gyula 27, Tutsek Anna 33, Zaymus Gyula 38 művel szerepel rajta. De akadt, akinek minden műve rákerült, mint Kosáryné Réz Loláé (az ő fia volt Kosáry Domokos történész).

Ámde hogy a címbeli neveket ne feledjük: Tormay Cécile-nek „csak” két műve került rá, természetesen a Bujdosó könyv és egy belőle 1942-ben készült, „Két forradalom” címmel megjelent kivonat. Wass Albertnek pedig egy műve (Egyedül a világ ellen). Viszont rákerült – kacagjunk hát! – Rejtő Jenő 21 kötete. Sőt az antikommunista írónő, Alexandra Rachmanova 6, magyarul is kiadott könyve.

Folytassuk a második résszel! Ezen Eszterhás István 4, Sajó Sándor 1, Tomka Ágoston SJ 5 művét tüntették fel. Aztán olyan műveket, mint Bánhegyi Jóbtól a „Magyar nőírók”, Gabányi Jánostól a „Magyar várak legendái”. De ami a legmegdöbbentőbb, az akkorra már igen népszerű író, Fekete István is szerepel rajta – igaz, csak egy művel (A koppányi aga testamentuma).

E jegyzékre ismét rákerült Tormay Cécile, éspedig két további művével (Az ősi küldött, Virágok városa, szirének hazája – A művészet földjén), Wass Albert pedig néggyel (Csaba, A kastély árnyékában, Mire a fák megnőnek, A titokzatos őzbak). Ezúttal „végre” Nyirőt sem hagyták ki, ráadásul egyszerre három művét nyilvánították „elavult”-nak (Az elszántak, Halhatatlan élet, Isten igájában).

Végül a harmadik részben Ajtai-Ackermann Kálmán 6, Bangha Béla SJ 1, Alföldi Géza 11, Koszterszitz József (Koszter atya) 2, Nyisztor Zoltán 5, Sajó Sándor 3, Sértő Kálmán 2 kötettel kapta meg a fentebbi jelzőket. De rákerült Baktay Ervintől a „Magyar utazó Indiában” is. Tormay már nem kapott helyet, vele „végeztek”. Viszont ismét rájárt a rúd a másik kettőre. Nyirő további két könyvével (Az én népem, Néma küzdelem), Wass Albert pedig eggyel szerepelt rajta (Farkasverem).

„Ellopnak minden ünnepet, / ők adnak mindennek nevet, / egymást ezért kitüntetik, / hát áruló, ki tüntet itt.” – olvassuk Szentmihályi Szabó Péter versében (Térdre, magyar!). Igen, ők adtak egykor és adnak ma is mindennek nevet. Ők akarják mindenáron megszabni, irodalmilag mi értéktelen, tartalmilag mi silány. Eszünkbe juttatva viszont – ha már a „nemkívánatos” szerzőknél tartunk – Reményik Sándor versét (Szól a censor):

Szól a censor: Vetó; megtiltom ezt.
E hasáb üres marad és fehér! –
S az üres lapon gyúlnak lángbetűk,
Betűk: mint a tűz, betűk: mint a vér.

Szól a censor: Vetó; hatalmam nagy;
A semmiségbe vetlek vissza én! –
S a fehér lapról láthatlan sorokban
Feltámad az elítélt költemény.

Szól a censor: Álom, megfojtalak,
Hogy lásd a napfényt: én megtiltom Néked.
S szól az Ige: én öröktől vagyok
S nem érintnek halálok, születések!

Szól a censor: Ez férfi munka volt,
Ma nem olvasta senki e lapot! –
S szól a fehér lap: tévedsz, jó uram.
Látatlanul mindenki olvasott!

Bizony „látatlanul mindenki olvasott!”. Mert minősíthettek a fentebbi jelzőkkel akárhány művet, akadtak, talán nem is kevesen, akik emlékeztek még tartalmukra és kaptak belőlük mentális erőt az elmúlt több mint fél évszázad túléléséhez. Száz szónak is egy a vége ugyanis: az irodalmilag értéktelennek, tartalmilag silánynak minősített művek olyanok, mint a tiltott gyümölcsök. Mindig kelendőbbek a nem tiltottaknál.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info