Igen, kedves olvasó, már megint idéztem, de nem valami szélsőjobboldalinak minősített orgánumból. Nem, egészen máshonnan. De még mielőtt elárulnám lelőhelyét, eljátszom a gondolattal, mi történne, ha e mondatból azon kör, ahonnan való, levonná végre a konzekvenciákat. Lehet, hogy megszűnne az antiszemita mumussal való fenyegetőzés, és azoknak, akik ezt tették, idejük lenne végre érdemleges tevékenységbe kezdeniük?
No de nem csigázom olvasóim idegeit. A fentebbi csodálatos mondat a Néphazugság egyik mai cikkéből való (Vári György: Közös múltunk hamvai). De nézzük csak magát a szövegkörnyezetet, amibe beleékelődött!
„Ha akarjuk, persze, csinálhatunk úgy, mintha meg lennénk lepve, mi több, fel volnánk háborodva azon, hogy kiváló kollégáink bevallják a Saul fiáról írott kritikájukban: nem hallottak a megsemmisítő táborok foglyaiból álló Sonderkommandókról, hogy valamiféle rémséges történelmi kuriózumnak tekintik őket, amellyel inkább csak a szakavatottak kis csoportja foglalkozott Nemes Jeles László filmjét megelőzően. Csinálhatunk úgy, mintha mindez valami furcsa anomália, X. és Y. személyes történelmi műveletlensége volna, nem pedig a magyar oktatási-közművelődési-emlékezetpolitikai intézményrendszer teljes csődjének apró, de látványos bizonyítéka.
Miközben az utóbbi években aránylag sokat beszélünk a holokausztról mint a magyar történelem részéről, azért továbbra sem tudunk róla jóformán semmit a világon. Lezajlott a holokauszt-emlékév tavaly, amelyet leginkább Szakály Sándor idegenrendészeti perspektívájú megnyilatkozásai, az angyalkára zuhanó csámpás gigapapagáj Szabadság téri szobra, valamint Schmidt Máriának a történettudomány és a legközvetlenebbül érintett társadalmi csoportokkal folytatott egyeztetés ellen vívott szabadságharca tett emlékezetessé.”
Ilyenkor mondhatnók, függönyt le, vége a darabnak. Az idézett mondat mindenesetre, s bizonyára nem csak nekem, az év egyik legnagyobb freudi elszólása, ha ugyan nem a legnagyobb. Mit az évé, az elmúlt vagy negyedszázadé.
Ehhez képest már csak egy szende freudi elszólásnak tűnik a Mazsihisz honlapjára tegnap felkerült hírcikk szintén egy mondata Heisler Andrástól, aki a napokban megrendezendő GFCA (Global Forum for Combating Anti-Semitism) kongresszus alkalmából elmondta:
„Sokan nem tudták összeegyeztetni az IHRA elnökség nagy ívű terveit néhány olyan Horthy érában tevékenykedő közéleti, író vagy költő munkásságának elismerésével, akik nyíltan antiszemita nézeteket vallottak.”
Gyönyörű mondat ez is. Tehát a Horthy-korszakban igenis voltak, akik munkásságukkal, más szóval tehetségükkel beleírták nevüket kitörölhetetlenül történelmünkbe. Létezett személyekről és tényleges teljesítményeikről van szó, többnyire mégsem beszélnek róluk, vagy mégis, hát nem sokat. Ó vajh, ki érti ezt?
Sok mindent tanácsolhatnók persze ezek után mind Várinak, mind Heislernek, de most, nehogy hirtelen leterheljük még őket, csak kettővel szolgálhatnók: lehetőleg kerüljék a nyilvános szereplést, és helyette mélyüljenek el a TÉNYLEGES magyar történelem tanulmányozásában, ha már hazánk kenyerén élnek. Akár hiszik, akár nem, ez közkívánat, még akkor is, ha sokan ezt netán nem merik nekik megfogalmazni.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
