A Néphazugság háza táján újabban ennél talán nincs is örökzöldebb téma. A többségi társadalom állítólag szegregációval sújtja a tanulni vágyókat. Bocsánat, nem: a tanulni különösen is vágyókat. Arról azonban, hogy ők viszont egyre több helyen a többségi társadalom tagjainak szánják ténylegesen ezt a sorsot, most is hallgatnak.
Mai számukban ismét csak Ónody-Molnár Dóra osztja az észt e tárgyban. „Az egyháznak szabad” – írja, mármint a tanulni különösen is vágyók szegregációval való sújtása. Holott, diktálja a taktust, az üdítő „egyenlő emberi méltóság elve a kiindulópont”, így aztán „mindenki szabadon választhatja meg és gyakorolhatja a vallását, illetve az is, hogy senkit sem lehet származása, bőrszíne alapján elkülöníteni. Ergo: a vallásszabadság nevében sem lehet mások alapvető emberi jogait korlátozni.”
Ergo akkor miként lehetséges, kérdezhetnők, hogy egy alig félszáz fős buddhista asztaltársaság előbb részesül kiemelt költségvetési támogatásban, mint egy katolikus iskola? No de szemlézzünk tovább!
„Az egyházak működése és belső szabályai nem kerülhetnek ellentétbe az állam általános jogrendjével. Ha például valamelyik vallási csoportosulás ragaszkodik ahhoz, hogy emberáldozatokat mutasson be ünnepi alkalmakkor, akkor hitelvek ide, lelkiismereti szabadság oda, a főpap kénytelen lesz templomát zárkára cserélni meglehetősen hosszú időre.”
Gyönyörű, nemde? Mégis miféle „emberáldozatokat” bemutató „vallási” közösségről karattyol ez a jóasszony? No de hagyjuk, ne erőltessük, ami nem megy. Így is kibújik a szög a zsákból, vagyis, hogy miért nem volt elég tegnapi agymenése:
„Amikor a legfelsőbb bíróság tegnapelőtt úgy döntött, hogy – a korábbi ítéleteket megsemmisítve – engedélyezi a gyerekek bőrszín szerinti iskolai elkülönítését, amennyiben az iskola fenntartója valamelyik egyház, mint a nyíregyházi Huszár-telepen, akkor kimondta azt is, hogy Magyarország nem polgári, liberális állam. Ebben az országban a vallásszabadságra hivatkozva az alapvető emberi jogokat meg lehet sérteni. Gyerekek bőrszín szerinti elkülönítése természetesen nem olyan súlyos kihágás, mint az emberáldozat bemutatása, de elvi szinten nincs különbség.”
Gyerekek bőrszín szerinti elkülönítése? Az ember tényleg nem tudja, sírjon-e vagy nevessen ekkora kapitális ostobaság olvastán. Mindenesetre kíváncsiak lennénk, ha a fentiek íróját beültetnénk egy olyan iskolába csak egy napra is, ahol kizárólag e tanulni különösen is vágyók a nebulók, mit írna utólag a körükben szerzett tapasztalatairól?
„Ahol az emberi méltóságot korlátozhatják, ott vallásszabadság sincs.” – zárja a néhai Szabad Nép kifinomult dialektikájára emlékeztető mondókáját az orgánum orákuluma. Aki, nyilván történelmi olvasmányainak hatására, ezúttal is csak egyről feledkezett meg – éppen a lényegről. Arról, hogy nem lehet közjólét ott, ahol csak beszélnek bizonyos rétegek beilleszkedéséről, de azok magatartásukkal kikényszerítik szegregációval való sújtásukat.
Világosan fogalmazott egykor Notter Antal, a jeles katolikus teológus (Az állam feladata a társadalmi kérdés megoldásában. Religio, 1920): „Az állam a közjólétet nem valósíthatja meg oly módon, mely az erkölcsi törvényt megsértené. Tehát valami olyan földosztással, kommunizálással, rekvirálással, mely fennálló alanyi jogokat sért s így az erkölcsi törvénybe ütközik, az államnak nem szabasd kielégítenie polgárainak tömegét.”
Márpedig ahogyan az erkölcsi törvény sérülése napról napra fennforgott nálunk már az 1919-es kommunizmus alatt is (amire az idézet utalt), ugyanúgy ma sincs ez másként a társadalom egyes szegmenseinek részéről. Értse, aki érti. Aki pedig nem, annak nem tudunk mást mondani erről, mint amit – hogy egy valódi tekintélyt idézzünk ismét – Kiss János (szintén katolikus) teológus-filozófus vallott (A szociáldemokrácia alapelveinek bírálata. Religio, 1921):
„Az egyén túlságos gazdagsága vagy túlságos szegénysége nem kedvez az egyén helyes kifejlődésének, következésképp a közjónak is hátrányára van.”
Márpedig nem kérdés, a „túlságos gazdagság” oly távol áll-e azoktól, akik az állam minden erőfeszítése ellenére sem képesek a társadalomba történő integrációra. Nem, már megint a tanulni különösen is vágyók szegregációját emelgetik azok, akik nekünk szánják ezt a sorsot. Csak ők ezt nem tekintik az emberi méltóság korlátozásának.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
