Egy mondat, amiben minden benne van, mondhatnók. Miért, miért nem, mégsem tanulunk valahogyan belőle. Mármint olyan értelemben, hogy csak sírunk-rívunk, ha azt látjuk lépten-nyomon, kik művelik és milyen szellemben.

Akik ismernek, tudják, mennyire rávetettem magamat jó ideje az elmúlt másfél évszázad konzervatívnak tekintett sajtójára, kiváltképpen a katolikus orgánumokra. Nem véletlenül. Számomra, mint historikusnak, ugyanis jóformán már csupán ezek az egyetlen teljesen hiteles források egy olyan korból, mely kísértetiesen hasonlít a maira. De sajnos, csak a rosszban. Mert vajh mivel magyarázható, hogy üssük fel e megsárgult lapok hírkrónikáit, örökösen olyan esetismertetésekbe botlunk, melyek mintha maiak lennének?

Itt van például a Lepsényi Miklós pozsonyi ferences atya által szerkesztett Katholikus Hitvédelmi Folyóirat, amelynek 1892. évfolyamában az alábbi két szösszenetet olvassuk.

1. »Abbé Garniér mult szombaton 1500 hallgató előtt zajos tetszéssel fogadott felolvasást tartott Párizsban, melyben azt bizonyította, hogy a sajtó zsidó kezekbe jutott. A felolvasó azon kérdésből indult ki, hogyan lehetséges, miszerint Franciaországban, hol 38 000 000 katholikussal szemben alig 100 000 zsidó lakik, a közélet és közigazgatás legelőkelőbb terein a zsidók játszák a hangadó szerepet? E kérdésre csak azt a felelet adhatja, hogy ezt az aránytalan befolyást a sajtónak köszönhetik. „Minden attól függ – mondá egyszer Crémieux hitsorosaihoz fordulva –, hogy mint sikerül hatalmunkba ejteni a sajtót; ha ezt hatalmunkba ejthetjük: akkor csakhamar kezünkbe jut minden.” Ez a zsidó – mondá Garniér abbé – tudta, hogy mit beszél; tudta, hogy a nép úgy gondolkozik, amint a kezeibe jutó ujság ír. Az ő tanácsára aztán feladatul tűzte maga elé a zsidó sajtó, hogy meghiusítsa s megrontsa a nép hangulatát s hogy urrá lehessen a nép hangulata felett; ez a sajtó honosította meg a nép között a zsidó intézményeket, a szabadkőművességet, a szabadgondolkozást, a forradalmi szocializmust és a könyörtelen elvilágiasítást. Ha a munkásnép leirhatatlanul sokat szenved és embertelenül elnyomatik, ez kizárólag a zsidó sajtó műve, mely 1-2 sousért ad kezébe oly néplapok, melyek szofizmáik által kiölik a munkásnép legnagyobb lelki kincsét, a vallás-erkölcsöt, mely nélkül pedig a társadalomnak okvetlenül el kell pusztulni. Mit tegyenek a kereszténység hű harcosai? Talán erőszakoskodásra ragadtassák magukat a zsidók ellen? Nem, csak egyetlen célhoz vezető eszköz van s ez az, hogy hassanak a népre, miszerint ne olvassa továbbra is ezen lelket megölő sajtó termékeit s legyenek rajta, hogy minél előbb megbízható hírlapokat juttassanak a köznép kezébe.«

2. »Az olaszországi Nagy-Óriens a napokban tartott gyűlésében bemutatták ama röpiratot, amelyet a jezsuita-rend generálisának halála alkalmából írt egy malteros vitéz. A röpirat arra buzdítja Róma szabadgondolkozású polgárait, hogy kérvényileg forduljanak a törvényhozáshoz, a melyben a Jézus-társasági atyáknak Olaszországbóli kiűzetését kérvényezzék. A röpirat többi ostoba állításai s képtelenségei közt azt mondja, hogy Németország „boldogsága” a jezsuiták kiüldözése napjától datálódik. Nos, ha a „boldogság” alatt a socialdemokrácia fellendülését és dúlását értik, akkor igazuk van, mert nincs több ország annyira „boldog”. Annyira boldog, hogy erősen foglalkoznak ama javaslattal, hogy a jezsuita rendet visszatelepítsék. Bizony sok ember manapság az orráig sem lát.«

Két röpke hírcikk, mégis minden bennük foglaltatik. Vallásellenes, hitgyalázó, egyházfóbiás sajtó – már az 1870-es években, nem is akármilyen – mai szóval – marketingbázissal háta mögött. A „szabadelvűek”, „szabadgondolkodásúak” már akkor is csak egyféle véleményt nem támadtak – a magukét.

Az efféle hírcikkek tallózása során persze mindig felmerül a kérdés – ezért is idéztem most belőlük megint –, miért nem építi ki a konzervatív oldal a maga ellenbástyáit, miért gondolja, hogy értékeinek propagálása meddő vagy felesleges?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info