Még akkor is, ha messze nem csak rajtuk múlik, mit tesznek velünk a háttérhatalmi erőtényezők. Hiszen a fuldokló akkor is segítségért kiált, ha nem vagy alig hallják hangját. Éppen ezért lenne elvárandó, hogy a lelkek legfőbb megmentői meghallják őket.
Sajnos azonban, tisztelet a kevés kivételnek, olybá tűnik, hogy valahogy mégsem ezt teszik. Ami miatt nemcsak tőlük, hanem magától a kereszténységtől is elfordulnak oly sokan. Vajon belegondoltak-e abba, mennyit veszítenek ezzel vezetésre hivatott tekintélyükből?
Pedig voltak idők, amikor ez nem így volt. Lapozom ennek bizonyságául újra a Bangha Béla jezsuita által alapított Magyar Kultúra című társadalmi és tudományos szemlét, amelyből már eleddig is annyiszor idéztem – nem hiába, hiszen jóformán nincsen olyan száma, ami ne lenne tele ijesztően időszerű írásokkal.
Itt van például ezúttal Radó Polikárp bencés teológusé (A klérus és a zsidó kérdés a liberális korban, 1942. július 5-20.), amelyből kiderül, hogy a kiegyezés utáni évtizedek hazai katolikus orgánumai folyton megkongatták a vészharangot mindama jelenségek miatt, amelyek ma is olyan kísértetiesen ismerősek.
Ma viszont ezek még történészi körökben is alig ismertek. Csak néhány cím közülük: Idők tanúja, Alkotmány, Magyar Állam, Egri Népújság, Katolikus Szemle, Magyar Sion, Új Magyar Sion, Religio. Nos, Radó pont ez utóbbiból vett górcső alá egy 1874-ben megjelent hosszú elemzéssorozatot (A liberalismus és a zsidóuralom), amelynek már a bevezetése is beszédes:
„Szélsőséges fiatalok között egészen közönséges dolog manap ez a kiszólás: A zsidók és a papok!… Sokan úgy érzik, hogy a katolikus pap és a zsidó egy húron pendül, egymást segíti, a papság védi a zsidókat, kiszolgáltatja magát vele. Az Egyház álláspontja világos: a szélsőségeket nem helyeselheti, annak idején például kénytelen volt elítélni és pápai államába befogadni a Spanyolországból elűzött zsidókat. Viszont ez egyáltalán nem zsidópártolás még; századokon át az Egyház szinte egyedül küzdött a zsidó uralom ellen. Elég, ha hazánk történetében II. Endre idejére gondolunk: lényegében azért került az ország interdiktum alá, mert a király nem tudott szabadulni a zsidók hatása alól. Elég, ha arra hivatkozunk, hogy a zsidók elkülönítése a társadalomban, zsidó jelvény viselése, mind régi dolgok: közelebbről egyházi törvények voltak.”
Felettébb ismerős jelenséget leplez le aztán alábbi bekezdése is.
„Furcsa dolog s a rossz viccel határos, hogy a műveltség nevében soha és sehol nem szabad a zsidó nemzetiséget említeni, mintha ez valami inaestheticus dolog lenne – ennek pedig igen mélyen fekvő oka van, mert a véghetetlenül törpe kisebbség csak úgy uralkodhatik az óriási többségen, ha éppoly véghetetlenül ravasz. Ha sokban a kényelmesebb, tisztességesebb s aestheticusabb nyugati szokásokat vette is fel, ha a világ legtöbb részeiben a keresztény polgárokkal egyforma jogokat élvez is, azért az Olasz-, Franczia- s Németországban lakó zsidó sohasem lesz olasz, franczia vagy német, hanem mindig csak zsidó marad, s honfitársait nem a körölötte levő keresztényekben, hanem csupán csak a zsidókban látja, de aztán akármelyikben is, bárhonnan jött légyen az.”
Radó azonban idéz a már említett Egri Népújságból is (1874. április 30.):
„Dobra kerülünk! Nagyon megsúlyosodott az Úr keze fölöttünk s a sok káromlás és egyéb bűn által elvadult népen nagyon rajta feledni kezdi büntető ostorát. Maholnap olyasformák leszünk, hogy nagyítóüveggel keressük azon magyar embert, akinek adósság nélkül olyan darab földje lesz, hogy nem bír végighajtani rajta.Az egykori főnemesség legnagyobb része úgy benn kuksol már Ábrahámék kebelében, hogy csak a füle látszik ki, vagy az sem.”
Aligha kell mindehhez kommentár, főleg az általunk kiemelt mondathoz. Végül pedig arról is ír a tudós bencés, hogy a „Religio” mennyire „világos fejjel ítélte meg a szocialista mozgalmat már kezdetben is, amikor Marxról írt idézett elemzésben:
„Van még egy harmadik zsidó is (előtte Lassale-ról és Schultze-ról szólt), Marx Károly, kinek elmélete azon kérdésben sarkallik, miképen keletkezik a tőke – mely kérdés a zsidóságnak legünnepeltebb jelszava. Miképen keletkezik a tőke? – azaz, hogyan lesz az ember gazdaggá? – szegény nyúlbőrös zsidóból gazdag gyáros és bankárrá? Marx azáltal, hogy elméletében ezen kérdésből indul ki, éppen csak telivér zsidóul mutatja be magát, ki annál rosszabb a másik kettőnél, mert rajta már nagyon is észrevenni azt a törekvést, okoskodása által a munkásosztályt megcsalni, figyelmét bajainak valódi okaitól, a zsidóság improductiv uzsoráskodásától s tőzsdeüzelmeitől elfordítani.”
1874-ben tehát arra a következtetésre jut, hogy a zsidóságnak a marxizmus terjesztésében részt vevő hányada alkalmatlan a szocializmus irányítására, és hogy ezt idővel fel fogják majd ismerni a félrevezetett tömegek is:
„Nevethetne az ember, ha látja, hogy ez a néhány zsidó hogy vezeti orránál fogva a szocialisták nagy tömegét. Ezen zsidó csalók által a szegény keresztény nép oly tévutakra ragadtatik, melyek még csak nagyobb anyagi s szellemi nyomorba vezetik. De épp ez a nyomor ki fogja – amint az ügyek ma állanak, alkalmasint vértengerek árán –, de ki fogja józanítani. Akkor a socialismus is fel fog ébredni eddigi mámorából s akkor a zsidó uralomnak végórája ütött; mert hogy a zsidóság s a socialismus törekvései között kiegyenlíthetetlen ellentét uralkodik, az tény, melyet egyidőre elpalástolni, de végképen megsemmisíteni nem lehet.”
Nem nyitunk vitát ezúttal sem az idézettekről, így olvasóinkra bízzuk azok megítélését. Egy azonban tény: ideje lenne, hogy a mai papság is fellépjen megrablóink ellen, elvégre ez a dolgok természetes rendje.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
