Nem, sőt egyáltalán nem magyar templomokat legújabb fotókiállításán. Sőt nem is templomokat. Pedig ugye aligha kérdés, olyan nagyon közismertek-e templomaink? S ha már jelentős részüknek állaga sok kívánnivalót hagy maga után, elvárhatnók, hogy művésziségük miatt legalább Néprajzi Múzeumunk rendszeresen bemutassa őket tárlatain. De nem, ezúttal sem kárpátaljai fatemplomainkat mutatja be.

Mindezt a Magyar Hírlap mai hírcikke (Zsiray-Rummer Zoltán: Zsinagógák a Néprajzi Múzeum tárlatán) apropóján írjuk. Amiből kiderül, hogy „fotókiállítás nyílt pénteken a Néprajzi Múzeumban, amelyen kelet-közép-európai zsinagógák jelenlegi használatát mutatják be. A március 8-ig látható válogatás az intézmény vidéki zsidóságot bemutató időszaki tárlatához kapcsolódik. A fotótárlat a Néprajzi Múzeum októberben megnyílt, Kő kövön – Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából című kiállítás kísérőprogramja.”

„Álljunk csak meg egy pillanatra!” – vethetik közbe. „Hazánk ugyebár soknemzetiségű ország. Minden nemzetiségének joga van ahhoz, hogy saját kultúráját múzeumi szinten is bemutassa. Éppen ezért miért háborgunk e híren?”

Nos azért, mert az embernek, természeténél fogva, mindenekelőtt a saját gyökereit kellene kutatnia és feltárnia. Nem feladata, hogy folyton a máséival tegye ezt. Nem azért, mintha azokat megvetné, nem. Hanem mert a szeretetnek is van bizony rendje.

Közmondásosan ezt nevezzük hazaszeretetnek. Ami megnyilvánul abban is, hogy egy múzeum mennyire ápolja azt. Megint ellenvethetik: „Néprajzi Múzeumunkban amúgy rengeteg magyar tárgyi emlék látható, akkor hát mi a baj ezzel a mostani tárlattal?”

Az, hogy mégsem érzékeljük a sajátosan magyar tárgyi örökség ugyanolyan horderejű bemutatását, mint a mostani tárlaton kiállított anyagokén. Hány vidéki néprajzkutató ugyanis a megmondhatója, hogy felhalmozott magyar néprajzi anyaga nyilvános bemutatásához hiába kér állami múzeumi intézményi támogatást! Hiába bizony, hiszen a jelek szerint tehát Néprajzi Múzeumunk is kettős mércézik.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info