Névtelen sírba temették a Charlie Hebdo francia uszító, brutálisw szennylap elleni terrortámadást állítólag végrehajtó testvérpár idősebbik tagját, Said Kouachit. A France TV szombati jelentése szerint a férfit előző éjjel hantolták el Reimsben. Ez a nagy nyugati humánum, amikor még a végtisztességet is megtagadják egy halottól, mert azt kívánja érdeküük
A televízió a Párizstól északkeletre fekvő település önkormányzatára hivatkozva adott hírt a temetésről. A rendőri felügyelet mellett tartott búcsúztatáson a család néhány tagja vett részt, a férfi felesége azonban távol maradt. Az önkormányzat nem közölte, hogy melyik temetőben nyugszik Said Kouachi.
A férfi két éve lakott Reimsben, így a település nem tagadhatta meg, hogy eltemessék. Azzal, hogy jeltelen sírba temették el, azt akarták megakadályozni, hogy az állítólagos terrorista sírja fanatikusok zarándokhelyévé váljon.
Sajtóértesülések szerint a másik támadót, Chérif Kouachit is névtelen sírba fogják eltemetni a Párizstól északra fekvő Gennevilliers-ben, ahol feleségével élt.
A harmadik dzsihadista, Amedy Coulibaly családja még nem döntött a férfi temetéséről. Coulibaly a Charlie Hebdo elleni támadás másnapján lelőtt egy rendőrt, majd egy kóser boltban ejtett és ölt meg túszokat. A múlt heti terrorista akciókban 17 ember halt meg.
Hunhír.info