Korántsem csak a romantikus regényirodalomban léteznek egzotikus személyek és jelenségek. A politikai paletta balféltekén legalább annyira. A címadó kérdés fogalmazódik meg ugyanis, ha a Néphazugság tegnapi számát olvassuk.

Ebben bizonyos dr. Kaltenbach Jenő fejti ki ebbeli elmélkedését. Eszerint ma az egykori tbc helyett egy másik „morbus hungaricus” szedi áldozatait, ami arról ismerhető fel, hogy a benne szenvedők „fokozatosan elvesztik józan ítélőképességüket, pánikba esnek, mindenfelé ellenséget látnak, ezért mindenkibe belekötnek”.

Kimondva, kimondatlanul vannak hát olyanok, akik eszerint összeesküvés-elméletek rabjai, akik „egy idő után mindenütt az árulás nyomait vélik felfedezni”, akikre „a tetteikért való felelősségvállalás képességének elvesztése, mindenért mások hibáztatása, a felelősség áthárítása” talán a legjellemzőbb.

No meg, tudtuk meg tőle végül, e betegek „hisznek abban, hogy bár tehetségük egészen kiemelkedő, mindenki mást felülmúló, de azt a környező világ puszta irigységből nemcsak nem hajlandó elismerni, hanem örökké gáncsoskodik, aminek következtében zseniális képességeik nem tudnak kibontakozni, sőt az ellenség ármánykodása miatt sorozatos kudarcokat kénytelenek elviselni. Végül rögeszméjükké válik, hogy szigetként egyedül állnak a mindenhonnan fenyegető háborgó tengerrel szemben. Ha időnként felismerik is csoportjuk másokhoz képest siralmas állapotát, azt következetesen az idegen ellenség túlereje miatti vereségeknek és sohasem a saját hibáknak tulajdonítják.”

Aki nemcsak néz, hanem lát is, azonnal ráérezhet persze, mégis kikre gondolt az idézettek írója. Mindazokra, akik szemben állnak a globális világhatalmi tényezőknek. Akik más szavakkal ugye kisebbrendűségi komplexumokkal megterheltek. Akik „irigylik” e tényezőket politikai, s pláne pénzügyi kapcsolatrendszerük hatalmassága miatt. Akik csak siránkoznak, amiért kiszorulnak minduntalan mindenhonnan, és nem látják be ennek fő okát, azt, hogy nem értenek igazán – semmihez.

Pedig, ha szemellenzőjét levette volna a jeles publicista, akkor azokról állapíthatta volna meg ezt százszor inkább, akik örökké fasizmust meg kirekesztést emlegetnek már akkor is, ha a „nemzet” fogalmát ajkukra vesszük. Akik az aranyborjún ülnek, mégis mélyszegénységről jajgatnak, kiváltképpen tüntetéseiken.

De száz szónak is egy a vége: a leírtak kétségtelenül igazak, csak éppenséggel nem azokra, akikre a szerző szándéka szerint vonatkoznak. Úgy tűnik, időnként a szavak visszafelé sülnek el.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info