MI, így, körülírás és magyarázkodás nélkül, ugyebár. És vannak az ŐK, akik mindig ártatlan mókusok. Akikhez szerintük mindig mindenkinek és mindenhol igazodniuk kellene. No de hogy ne rébuszban szóljunk továbbá mégsem: ahhoz, hogy béke legyen a világon, semmi más nem kellene, mint igent mondani az isteni Üdvözítőnek.
Ez az, ami viszont oly sokaknak, de egyeseknek valahogy különösen nem megy kétezer éve. Pedig semmi mást nem kellene valójában tenniük, mint megtanulniuk – szeretni. Mindenekelőtt Istent, aki maga a – szeretet (Jn I. 14, 6). Szeretni azokat, akik befogadták őket eddig is, s ezt teszik velük szüntelenül még akkor is, ha nem kérnek tőlük viszonzást érte.
Ezt hirdeti maga a kereszténység, függetlenül attól, hogy egyes képviselői jó ideje mit mondanak ezzel kapcsolatban. De idézzünk két Krisztus-képmást! Az egyikük, Szegedi A. Kilit kecskeméti ferences atya, mégoly ódon nyelvezetű könyvében (A Messiás, 1884) így ragadta meg magát a – lényeget:
„A judaizmus […] betöltve hivatását, elesett és megszünt létezni. Politikailag a római birodalom nyelte el oly véglegesen, hogy azóta a zsidónak se országa, se hazája, se királya, sem alkotmánya nincsen. Vallásilag pedig magamagát semmisitette meg. A talmudban lerakott hitvallás, melynek a világ minden részébe szétszórt zsidóság a rabbinismus vezérlete alatt jelenkorunkig hódol; nem Mózes vallása, hanem a Talmudé.
Jézus Krisztus, a kereszténység megalapítása által megsemmisitette a judaismust. A legfelségesebb példabeszédben, ragyogó szemüvegen tükrözi elénk a világ váltságát, s ennek folytán a judaismus elenyészését: „Halljátok más példabeszédet: Vala egy családo ember, ki szőlőt ültetvén bekerité azt sövénnyel, és sajtót ása benne, és tornyot épite, és bérbe adá azt a műveseknek, maga messze útra menvén. Mikor pedig a terményérés ideje elközelgett, szolgáit a művesekhez küldé, hogy beszedjék a szőlő terményt. De a művesek megfogván az ő szolgáit, némelyet megverének, másokat megölének, némelyet pedig megkövezének. Ismét más szolgákat külde, többet az elsőknél; és hasonlóképpen cselekvének azokkal is. Végre pedig fiát küldé hozzájok, mondván: megfogják becsülni fiamat. Azonban a művesek látván a fiút, mondák magok között: Ez az örökös, jertek, öljük meg őt, és mienk lesz az ő öröksége. És megragadván őt kiveték a szőlőből és megölék. Mikor tehát eljő a szőlő ura, mit fog cselekedni azon művesekkel? felelék néki: a gonoszokat gonoszul veszti el, és szőlejét más műveseknek adja bérbe, kik megviszik neki a termést annak idejében. Mondá nékik Jézus… Azért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az ország, és adatik oly nemzetnek, mely azt gyümölcsözővé teendi… És hallván a papifejedelmek és farizeusok az ő példabeszédeit, megértették, hogy róluk szól.” (Máté XXI, 33-45. Mit értettek meg a papifejedelmek és farizeusok? nem-e vallásos megsemmisülésöket? vagy mit egyebet, ha nem azt??
Nagyon tévednek, különösen a mostani antisemitikus léghuzam áramlatában úszó kereszténytelen gyűlölködők azon állitásaikkal: mintha a zsidók Mózes törvénye értelmében űznék a keresztény társadalom elleni bűneiket; melyek pedig a talmud szövevényeiben gyökereznek. Mózes törvényei az összes ó-szövetségi Szentiratokkal együtt a kereszténység tenyészdéje. Azokban nincsen gój, nincsen kagal; sem a zsinagóga tornyainak tetejét nem rendeli egy világgömb alakjában feltüntetni királyi koronával, melyből királyi pálcza emelkedik ki; a mi határozott manifestatioja a világuralmi követelésnek! A Pentathecus szembeszökő ellentéte a Talmudnak, mely utóbbi a zsidóhit és erkölcstan vezérkönyve.
E szerint a zsidóság ma már csak egy hazátlan, és vallástalan néphulladék. Mózes vallása ezekre nézve már akkor megszűnt, mikor azt elvetették, s a talmudhoz ragaszkodtak… Megszünt a választott népség jellege is: „És hatvankét évheted után megöletik a fölkent (Krisztus),és nem lészen többé az ő népe, mely megtagadandja Őt.” (Dán IX, 26.) Mert e jelleget szintén általános hivatássá emelte a MESSIÁS.”
Beszédes sorok. A szerző, nem mellesleg, könyve végén arra kérte olvasóit, jelezzék neki, ha annak tartalma netán „az anyaszentegyház értelmével ellenkeznék”. Nos erre aligha szorult. És ma sem szorul senki, aki megállapítja, hogy egyenesen blaszfémia egyeseknek vallási köntösbe bújtatott igénye arra, hogy a szó szoros értelemben terrorizálják a világot. Akik a szeretetet kérik számon mindig, de csak másokon, miközben maguk szeretetet sohasem adnak. Önmaguknak sem, természetesen.
Százharmincegy évvel ezelőtti sorokat idéztünk, de, leszámítva az archaikus nyelvezetet, mintha ma írta volna valaki – közülünk. Akárcsak Várkonyi Fidél néhai zirci cisztercita teológiai tanár műve (A katolikus egyetemi hallgató, 1943) alábbi bekezdését:
„A zsidóságnak igen nagy bűnei vannak, de ne felejtsük el, hogy a liberális keresztény társadalom volt az, amely a zsidó emancipációtól kezdve tárt kaput nyitott a nem kívánatos elemnek. Az elzsidósodott Budapesten keresztül a zsidóság kaparintotta kezébe a sajtót, a szépirodalmat, a kereskedelmet, a gyáripart, a magyar földet. Mikor a 10 millió magyarságból minden tizedik ember zsidó volt, 1900-ban 4807 orvosból 2321, tehát 48 % zsidó volt s ugyanakkor Németországban csak 100-120 emberre esett 1 zsidó, a magyarság szörnyű járom alá került. A zsidókérdés terén a pogány színezetű elfajulásokat nem egyeztethetjük össze a keresztény szellemmel. A zsidót önhatalmúlag nem szabad verni, üldözni, a megkeresztelt zsidót katolikusnak kell tekintenünk, ha az Egyház gyermeke lett. Viszont világos és ténylegesen végrehajtott törvényekkel kell biztosítani, hogy a magyar föld a magyaré legyen és az összes állásokban, az egyetemi hallgatók soraiban csak számuknak megfelelő százalékban szerepelhessenek a zsidók. Keresztény csak kereszténynél vásárolhasson!”
Erre mondja az ember, hogy tetszik, nem tetszik, akció reakciót szül. Talán nem kellene folyton a tűzzel játszadozni, és akkor nem ég a ház. Kérdés csak persze, hány évnek, ne adja a Teremtő, ezredévnek kell még eltelnie ahhoz, hogy erre az érintettek rájöjjenek, és magukhoz szorítsák azt, Akit egykor – keresztre feszítettek?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
