Egyáltalán nem könnyű megalkuvásmentes provokátornak és következetes határátlépőnek lenni. A Charlie Hebdo látszatra legalábbis mindenképp elbukott a saját vizsgáján, amikor egy veterán szerzőjét egyetlen, a “párizsi értelmiség egy része” által antiszemitának bélyegzett mondata miatt kirúgta 2008-ban. Nézzük meg, mi is történt!

Az akkori francia elnök, Nicolas Sarkozy sokakat irritáló, 22 éves – semmirekellőnek tartott, de magas pozíciókba ejtőernyőzött és nyomulós – fia, Jean Sarkozy esküvő előtt állt, nem is akárkivel, hanem a Darty nevű háztartási elentronikai áruházlánc örökösnőjével, a zsidó Jessica Sebaoun-Dartyval készült egybekelni. Ekkor terjedt el az a később hamisnak bizonyuló pletyka, hogy a kis Sarkozy a leendő felesége miatt át akar térni a zsidó vallásra.

Maurice Sinet, a Siné művésznéven publikáló anarchista-ateista karikaturistalegenda, a Charlie Hebdo akkor 79 éves veteránja – akit, ha nincs ez az ügy, jó eséllyel agyonlőttek volna a terroristák a héten – szokásos heti cikkében foglalkozott az esettel. A következőt írta:

Jean Sarkozyt, a papa büszke fiacskáját, aki már az UMP tanácsosa, szinte megtapsolták a robogós cserbenhagyási ügye végén. Az ügyész még a felmentését is kérte! Fontos tudni, hogy a panaszos egy arab! De ez még nem minden. Most jelentette be, hogy mielőtt elveszi feleségül a menyasszonyát, aki zsidó, és a Darty lánc alapítóinak örököse, áttér a zsidó hitre. Sokra fogja vinni az életben a kissrác!
(Kis magyarázat: az UMP Sarkozy papa jobbközép pártja. A robogós ügy pedig annyi volt, hogy egy autós beperelte a fiút, amiért az Párizs központjában a robogójával meghúzta a BMW-jét, majd kereket oldott. Az autósnak fogalma sem volt, ki a motoros, de sikerült telefonnal lefotóznia a rendszámát, így megtalálták a fiút, akit végül felmentett a bíróság.)

Az utolsó mondat miatt egy újságíró kollégája, a Nouvel Observateur-ös Claude Askolovitch az RTL rádiójában antiszemitizmussal vádolta meg Sinet-t.

Jó kis értelmiségi-antiszemitázós vita tört ki a sajtóban és a CH szerkesztőségén belül is.

Sinet annyit reagált, hogy ő azon ironizált, hogy Sarkozy opportunizmusból tér meg, és ugyanezt tette volna, ha a fiú egy emír lányát vette volna el, és emiatt muzulmánná lesz, vagy ha azért tér meg katolikusnak, mert egy katolikussal házasodik.

Philippe Val főszerkesztő felszólította Sinet-t, hogy kérjen bocsánatot a nő és Sarkozy családjától, amire emberünk annyit válaszolt, hogy “inkább levágnám a tökömet.” A reakciókat látva végül belement abba, hogy rövid közleményt publikáljon a CH-ban, amiben elismerte volna, hogy bár nem ez volt a szándéka, a szövegét félre lehetett érteni, jóllehet ő nevetségesnek tartja a megtérést bármilyen valláshoz, és csak ezt a viselkedést akarta kifigurázni, nem beszélve a Sarkozy család pénzéhségéről. Az írás utolsó mondatában bocsánatot kért volna.

Amikor azonban megtudta, hogy ezt a szöveget egy olyan másik írás mellett hoznák le, amiben “a szerkesztőség” aláírással elítélik őt a kollégái, visszakozott.

A vége az lett, hogy Val kirúgta Sinet-t. A főszerkesztő akkor ezt nyilatkozta:

Ritkán értek egyet azzal, amit Sinet mesél, de a Charlie-nál szabadon kifejthetők az enyémtől etérő vélemények. Ez a szabadságot egy charta korlátozza, ami kifejezetten megtilt bármiféle rasszista vagy antiszemita publikációt a lapban. Sinet átlépte ezt a határt.2
A hetilapban Val közleményt publikált az ügyről, amiben ezt írta:

Sinet írása Jean Sarkozyről és a menyasszonyáról, azon felül, hogy a magánszférájukat érintette, azt a hamis pletykát terjesztette, hogy Sarkozy zsidó hitre térne. De mindekelőtt úgy volt értelmezhető, hogy összefüggést teremt a zsidó hitre térés és a társadalmi sikeresség között, ami amellett, hogy elfogadhatatlan, bíróság előtt is védhetetlen lenne.
Az ügy óriási botrányt kavart a szerkesztőségen belül, hiszen a kollégák – hiába készült el az a bizonyos testületi állásfoglalás – a legkevésbé sem ítélték el Sinet-t egységesen, egy zsidó kollégája pedig nyilvánosan kiállt mellette. Maga Sinet meghökkenten magyarázta: nem érti, hogy feltételeznek róla ilyeneket, hiszen köztudott, hogy ő minden vallást rettenetesen utál, ráadásul zsidó az első felesége és a lánya is.

Emberünk nem túlzott abban, hogy szektorsemeleges vallásgyűlölő, néhány héttel ez előtt az írása előtt ilyeneket közölt a CH-ban, bármilyen retorzió nélkül:

Soha nem a toleranciámról voltam híres (…) kockáztatva a politikai inkorrktség bélyegét bevallom, hogy egyre jobban irritálnak a muzulmánok, és hogy minél többször találkozom a környékünkön elszaporodott lefátyolozott nőkkel, annál erősebb bennem a vágy, hogy erőszakosan seggbe rúgjam őket. Mindig is utáltam a feketébe öltözött katolikus szentfazekakat, úgyhogy nem tudom, miért kéne jobban elviselnem ezeket a szomorú formájú krumplikat, ezeket a csábítás ellen bevetett a madárijesztőket. (…) Nevetségességben a lubavicsi zsidók versenytársai. Azoknak a srácoknak meg, akik a menzán nem hajlandók megenni a disznóhúst, szívesen az arcukba nyomnám a kolbászos lencsével teli tányért.
A botrány magyarázata egyébként az is lehetett, hogy Val és Sinet egy korábbi ügy miatt rosszban voltak, így az egész akciót a személyes bosszú is motiválhatta. A feszültség akkora volt, hogy Val pár hónappal később távozott is a Charlie-tól, a France Inter rádió elnöke lett, ahol egyik első intézkedése volt kirúgni a reggeli hírszemle szerkesztőjét. Állítólag azért, mert szemlézett egy írást Sinet kirúgása után alapított lapjából, a Siné Hebdóból.

Sinet ezek után munkaügyi per indított, amit 2012-ben meg is nyert. A Charlie Hebdónak 90 ezer eurót kellett kifizetnie.

cink.hu

Hunhír.info