Merthogy fajvédő volt. És aki ilyen konferenciát óhajt tartani, közveszélyes. Megengedhetetlen a tevékenysége. Mondja ezt Heisler András. Ami persze kapásból kikényszeríti a kérdést, minek minősíti akkor az általa vezetett szövetség működését?
Ugyanis másról sem hallunk tőle is, minthogy mennyire veszély leselkedik a zsidóságra. Egyre gyakrabban inzultálják képviselőit. Vagyis ezért védelemre szorulnak. Ami persze nem fajvédelem. De tessék mondani, akkor mégis mi?
Öles hír jelent meg a Mazsihisz honlapján két napja. Elég csak bevezető három sorát elolvasnunk:
„A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége megengedhetetlennek tartja, hogy 70 évvel a világégést követően, az ártatlanok millióinak halálát okozó náci uralom után fajvédő eszméket hirdető konferenciára kerüljön sor Magyarországon.”
Az ember zavarában csak vakarhatja üstökét. Megjelenik előtte Széchenyi. A „legnagyobb magyar”, ugye. Aki, hogy, hogy nem, százhetven éve, 1844. október 1-én ezt mondta a Felsőházban:
„Az angol nemzet egyenjogúsíthatta a zsidó fajt. Mert ha például én egy palack tintát töltök egy nagy tóba, azért annak a vize nem romlik el és mindenki ártalom nélkül megihatja. A nagy angol elemben a zsidó elvegyülhet. Ugyanez áll Franciaországra nézve is. De ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves, és azt nem eheti meg az ember. Más példát is hozok fel. Egy bárkában ülök, és abban van a gyermekem és másnak a gyermeke, és a bárkába bejön a víz, s előttem apodictice áll, hogy e két gyermeket benn nem tarthatom. Az igaz, hogy ha a magamét lököm ki, és a másikat benntartom, azt az újságban fogják hirdetni. De bíz én inkább a magam gyermekét tartom meg, és a másikat lököm ki. E tekintetben tehát a liberalizmus egyenesen a nemzet rovására történik. És az nem vélekedés, mert apodictice, számszerűen be lehet bizonyítani, hogy minden ilyenféle kedvezés csorba a nemzetiségre nézve.”
Tehát már a „legnagyobb magyar” is ordas fajvédő eszméket merészelt hirdetni! Igen, kedves olvasó, ezt is megértük: Heisler számára vállalhatatlan ő is. Fajvédő. Azaz egyenesen antiszemita. Miként errefelé persze lassan már tényleg mindenki az.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info