Merthogy regnálása messze nem annyira új keletű, mint gondolnánk. Legalábbis a historikusok számára. Azoknak ugyanis szembeötlő, hogy nálunk már az oly mitikus 1848-as esztendőben milyen rendelkezések születtek. Nos, olyanok bizony, mint amilyenek az 1919-es 133 napos, se Istent, se hazát nem ismerő kommunizmus alatt.
Csoóri Sándor hiába nevezte egyik előadásában „történelmünk Niagarájá”-nak 1848-at, ha a tények egészen másról tanúskodnak. De miről is? Az akkor hazánkban történtekről beszámoló könyvtárnyi irodalomból most egy mára alig ismertből idézünk, Kausz József hévízgyörki plébános Nagysolymosi álnéven megjelent sokkoló tanulmányából (Égő sebeink!, 1934).
Ebből megtudjuk, hogy a glóriával övezett negyvennyolcas forradalom kitörése után miként akartak elbánni a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszóhármasságot zászlajukra írók magával Istennel és hazánkkal. Így például 1848. március 28-án „a szatmárnémetiek követe már a papi és az alapítványi javaknak az állam által való lefoglalását indítványozta”.
Ugye nem szükséges ehhez kommentár? A „csuhás”-ok az emberiség igazi démonjai, vallották már a tizennyolcadik századvégi Franciaország „felvilágosultjai”. De hogy nálunk is? – kérdezheti a fentiekkel valószínűleg először találkozó, ráadásul „modern”-nek talán aligha nevezhető olvasó. Igen, sajnos. Ámde lapozgassunk csak tovább Kausz atya művében!
„Nálunk, az ateizmusba plántált szabadelvűség nyomán felburjánzó radikalizmus megindult azon az úton, amelynek végcélja – a törvénytisztelet nimbuszában – egy nagy jogtalanság foganatosítása: az egyházi vagyon szekularizációja.” Vagyis elkobzása mindannak, ami mindig is Krisztus Urunk jegyese, a római katolikus Anyaszentegyház tulajdona volt:
„Szacsvai Imre már 1848-ban kidolgozott javaslatot terjesztett az országgyűlés elé, melyben indítványozza az összes egyházi birtokok elvételét, a lelkészek államosítását, a káptalanoknak kihalásra való kényszerítését és az összes rendeknek eltörlését”. Akárcsak 1913 133 napja alatt. Amikor mindezeket, ahogyan csak tudták, végre is hajtották.
Ámde ne higgyük, hogy csak üdvünk intézményével akartak ekként elbánni! Korántsem, hanem földi hazánkkal is. Ismét csak Kausz művéből idézünk: „Az aknamunka kiépítését még jobban bizonyítja Szemere Bertalan miniszterelnök és belügyminiszternek 1849. évi július 28-án benyújtott javaslata, melyen megengedi a keresztények és zsidók házasságát.”
Amit egykor ugye Szent László királyunk egyenesen megtiltott. Nos, idézhetnénk még jócskán e kötetből, egy azonban így is holtbiztos, éspedig, hogy az oly szép pletykák halhatatlanok. Mint az is, hogy 1848 történelmünknek egyenesen a Niagarája volt. Merthogy a fentiek fényében a címbeli kérdés jogosságához aligha férhet kétség.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
