Úgy tűnik, elég csak egyszer elindulni a lejtőn, amin aztán nincsen megállás. Erről szól ugyanis a balfélteke egész története. Semmi sem szent rajta. Tagad mindent, ami természetünkből való. S mindezt úgy teszi, mintha a megtestesült igazságosztó volna.

A Néphazugság mai lapszámában állandó tollforgatói közül a krónikus nacionalizmusfóbiában szenvedő Révész Sándor azon siránkozik, hogy kormányunk „egész „kőkemény”-en „menekültelrettentő politikát ajánl”. Olyat, amit „Strasbourgban és más külhoni bíróságokon már többször elítéltek, mert nem helyeselték, hogy a magyar hatóságok embertelen körülmények között hosszú ideig fogva tartanak semmilyen bűncselekménnyel nem gyanúsított felnőtteket és gyerekeket, mielőtt visszatoloncolnák őket számukra legkevésbé sem biztonságos országokba”.

Hazánk tehát a kirekesztés földje mégiscsak, ahol mindmáig dívik mások csúnya megbélyegzése. A balkáni provincializmus, amitől már Révész házi szentje, Márai Sándor is annyira óvott 1946-ban:

„Én magyar vagyok, és keresztény, de elsőbbrendűen vagyok ember, s ha emberi voltom és hitem rovására követelnék – mint ahogy követelték nemrégen! –, hogy magyar és keresztény legyek, megtagadnám mindkettőt.”

De valahogy hiába is írta mindezt, ha jött egy Csurka István, aki 1992-ben a halálba hajszolt kisebbség mohikánjainak megkérdezése nélkül képes volt ilyet írni: „Nincs más szentség, csak a nemzeti érdek.” Nem is szólva a máról, Orbán Viktorról, aki a minap a magyar nagyköveteknek szemrebbenés nélkül kijelentette:„Az egyetlen meghatározó szempont, hogy mi a magyar nemzeti érdek.” Mindez kiverte a biztosítékot a történelmi materializmus korpáján felcserepedett néphazugságos tollforgatónál:

„Csak a keresztény értékeken alapuló politika lehet jó, hangsúlyozta számtalanszor Csurka István, Orbán Viktor és azok, akik a „nemzeti-keresztény” kurzusban Máraitól és honfitársaitól megkövetelték, hogy emberségük rovására legyenek keresztények és magyarok.” Majd fináléként kioktatott: „Nincs olyan keresztény teológia, mely a nemzeti érdeket tekintené legfőbb szentségnek.”

Odáig jutottunk tehát, hogy a Néphazugság óhajt kioktatni minden boldogot-boldogtalant arról, amiről magának leghalványabb fogalma sincsen. Mint most a – hitről, pláne a keresztényről. Csakhogy megint kilóg ama bizonyos. Himnuszunk költője után ugyanis minden nem marxista korpán felnevelkedett tudja, hogy „Isten mindenek fölött s a haza mindenek előtt”. S aki ennyit sem ért meg, alighanem jobb, ha békében hagyja a klaviatúrát.

Mégsem teszi, tehetnők hozzá. Pedig ez elemi érdek lenne, ha már használója nem veszi a fáradtságot arra, hogy elgondolkodjon, mielőtt eléje ül. Ugyanis két olyan dolgot játszik ki egymás ellen, amik pedig egymás kiegészítői. Révész fentebbi sorai ugyanis pontosan olyanok, mint a liberális pöcegödörből fel-feltörő másik lózung: „Mindegy, hogy milyen vallásúak vagyunk, csak becsületesek legyünk.”

Nos, ugye persze ez sem egészen így van. Endrefalvy Ottó atya hittankönyvében (Igazság és élet. Katolikus hitvédelem, 1947) így felelt meg erre:

„Ami a becsületességet illeti, becsületesnek azt mondjuk, aki mindenkinek megadja, ami jár. A hitközömbös ember nem adja meg Istennek, ami Istennek jár, tudniillik, hogy lélekben és igazságban imádjuk őt. Nem mindegy, hogy a mennyei Atyát az igazsággal tiszteltjük-e, vagy tévedésekkel.”

Nos, a Néphazugság egyiknek sem adja meg azt, ami neki jár. Se az Istennek, se a hazának. Úgy tűnik tehát, elég csak egyszer elindulni a lejtőn, amin aztán nincsen megállás. Mert lássuk be végre, erről szól ugyanis a balfélteke egész története.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info