Nem e sorok írója az első, akiben e kérdés egyre többször felmerül, tekintettel arra, hogy mást sem hallunk bizonyos csatornáktól napról napra, minthogy „új holokauszt kezdetének lehetünk szemtanúi”. Mint Vladimir Sloutsker, az Izraeli Zsidó Kongresszus elnöke ajkáról, aki a Knesszet tagjait a minap arra figyelmeztetett, hogy „gyakorlatilag új holokauszt kezdetének lehetünk szemtanúi”.
A Jerusalem Post a minap arról számolt be (amit aztán a Mazsihisz honlapja tegnap tolmácsolt), hogy európai zsidó vezetők szerint egyre kilátástalanabb a kontinensen élő zsidók helyzete:
„Mark Gardner, a brit zsidó közösség biztonsági tanácsának szóvivője szerint nagyon rossz irányba mennek a dolgok. Nem úgy tűnik, hogy az antiszemitizmus csillapodna. Egyik incidens követi a másikat. Most Franciaországban a legrosszabb a helyzet. Nagy-Britanniában kissé mintha kivételezett helyzetben lennénk.”
Arról, miért nem csillapodik, elfelejtett viszont beszámolni. Akárcsak Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke, aki újságíróknak azt mondta:
„Az európai zsidóság normális élete fenntarthatatlan Európában, hacsak nem csillapítják a helyi zsidóságot nyomasztó félelmet. Az európai zsidóság egyre kevésbé meri nyíltan felvállalni származását, identitását.”
Nocsak, ez fölöttébb érdekes. Ha ugyanis ennyire nem vállalják fel önmagukat, mire fel követelnek kárpótlást és egyéb támogatást közösségeik fenntartására az államoktól? De valahogy erre sem kaptunk tőle választ. Éppúgy nem, mint a Szochnut (The Jewish Agency For Israel) igazgatója, Natan Sharansky uraságától sem. Aki igencsak borúlátó az európai zsidóság jövőjét illetően a londoni Jewish Chroniclebe írt cikkében:
„Úgy tűnik, az európai zsidóság története a végéhez közeledik. Európa nagyon intoleráns lett a különböző identitásokkal szemben, a multikulturális és poszt-nacionalista környezet ellenére.”
Mi több, fejelte meg mindezeket Vladimir Sloutsker, az Izraeli Zsidó Kongresszus elnöke, „gyakorlatilag új holokauszt kezdetének lehetünk szemtanúi”.
Nos, másról sem szól a fáma, mennyire „egyedi”-nek bizonyult a holocaust. Ha igen, akkor viszont hogyan kezdődhet újra?
Erre sem kaptunk feleletet. Kaptunk viszont a végén egy fölöttébb árulkodó mondatot a Mazsihisz elnökétől, Heisler Andrástól:
„A holokausztban megölt hat millió zsidó ellenére virágzó európai zsidó közösségek élnek és dolgoznak.”
Arról, hogy ekkora elhalálozás mellett miként virágozhat ma mégis, sajnos nem árult el további részleteket. Mert az, hogy virágozhat, más szóval reneszánszozhat, ugye tény. Miként minden kisebbségi. Kivéve egyet. A magyart.
Mert ez utóbbinak idestova a megnyikkanás sem megengedhető. Nem vicc: a Néphazugság ugyanaznapi számában Kácsor Zsolt arról cikkezett, hogy e „mucsai ország”-ban a drága jó emberjogi aktivista, Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője addig agitált a felsodobszai MET-iskola állami tulajdonba kerülése ellen, hogy végül maga a kormány dobta be a törülközőt:
„A megyei kormányhivatal tegnap szomorúan levette a hivatali bokszkesztyűt, sóhajtozva elővett egy tollat, s aláírta a felsődobszai iskola működési engedélyét.”
Hadd ne térjünk ki arra, kicsoda Iványi Gábor s milyen elvei vannak – már ha vannak egyáltalán. Miként arra sem, hol vannak ma már az elvek az úgynevezett konzervatív táborban? Amikor Orbán tusnádfürdői orációja után mindjárt Kertész kinevezése következett? Amikor e táborban úgy tűnik, rajtunk kívül nincsen, aki a címbeli kérdést feltenné az érintetteknek.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
