Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés. Shakespeare Hamlet-monológjából To be or not te be, that is the question. Nem sivár társadalomtörténeti értekezés, hanem a nemzet életének szétágazó küzdelméből egy csodálatos, sokoldalú emberi portré ez, melyet megeleveníteni kíván az emlékezés. Az iszonyat és fájdalom epikus remegése a vér csillogása, mely a gyűlölet mélységéből a mérhetetlen szeretet egére emeli a tekintetet: előbb szabadságot, majd hitet remélve.

Ugyanaz, a dal és a könny rejtett forrása, a bibliai Noé özönvíz utáni szivárvány aranyparitása”: vörös, narancs, sárga, zöld, kék, ibolya. „Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között.”/Gen. 9,13 / Isten ígérete az Életre és nem a színekre utal. Földrészünket érintő védtelen népek ellen irányuló uralkodói terror eredménye a mindenkori ösztönös ellenszegülés, lázadás és forradalom. A legtöbbször szomorú kimenetelű, de mégis „győzelmes”-nek vélt események epizódjai tisztán és mélyen mutatják a tudatos hajnalhasadást.

Chile hatalmas drámájának írója Valentin Teitelboim így örökíti meg fájdalmas színekben a történteket: sápadt színe a napfény minden változásával elváltozott, mint a vadgalamb nyaka. Zöld és ibolya árnyalat szóródott szét a föld sebein, hamu hullt az égből, gyöngyös homály szivárványozta a sivatagot .Holdszínbe öltözik a zordon haza…

S a magyar „dies irae dies illa solvet saeclum in favilla”-t (Ama nap a harag napja, az a nap a világot hamuvá teszi – az utolsó ítéletről szóló középkori himnusz kezdő szavai) ki fogja megírni? Vagy meddig lesz még „defficilis”, minden külső hatásra túlzottan érzékeny, vagy kényes kérdés a jogfosztott színekbe-menekült magyar ember színfoltja, színérzéke, vagy színértéke felől érdeklődni?

Ismert meteorjelenséget idézünk, melyre – most mindjárt hatvan év elteltével – emlékezünk. 1954. október 25-én, hajnalban feltűnően fényes, megkapó szépségű, viszonylag hosszú ideig látható jelenségnek lehettek tanúi Magyarország egész területén a szabad ég alatt vagy a házak tornácain, vagy épp ablakainál tartózkodók – írja Ponori Thewrewk Aurél. A ritka és érdekes meteorátvonulás körülményeinek tisztázása céljából az Uránia Csillagvizsgáló igazgatója, Kulin György a napilapokon át felhívást intézett a nagyközönséghez: aki látta ezt a „meteorikus tűzjelenséget” a feltűnés időpontjára, a meteor mozgási irányára, színére, esetleges hangjára vonatkozó észrevételeinek leírását küldje be az intézet címére. Így rövidesen mintegy 1600 levél érkezett be. A levélírók között volt nyolcéves, kislány, 76 éves földműves, híres fizikus és Kossuth-díjas író is.

A leírások különösen a meteor jellegének, színeinek ecsetelése volt változatos. A női levelekben: világosan ragyogó türkiz, világoskék, világoszöld, hajnalpiros, áttetsző ezüstös, gyengén átszőve zöldes fénnyel, halvány, fehér, hófehér, habfehér, zöldesfehér, sárgásfehér, izzó fehér, vakító fehér. Volt sárga, citromsárga, narancssárga,tengerzöld, neonzöld, sötétzöld, szentjánosbogárzöld, fehéreskék, hideg, halványkék, sőt ibolyántúlikék, lilásbordó, hideg, szivárványszínű, hullócsillagszínű, nemzetiszínű, de volt „holdszínű” is. És ez érdekel minket!

A szerző nyomatékosan hívja fel a figyelmet arra, hogy a jelenség, a lényeg megnyilvánulásának külső formája, a folyamat megfigyelése útján szerzett ismeretek és következtetések lényegesen tágabb szakmai körre vonatkoznak, mint a csillagászat. Tehát az itt elmondottakat és következtetéseket igen-igen hasznos lenne mindazoknak megismerni, akik a múlt korokból származó írásos emlékek tanulmányozása révén óhajtják megtudni az igazságot: akik szemtanúk beszámolói alapján írják meg egy-egy esemény lefolyását: akik feltétlen hitelt adnak egy néhány, vagy akár éppen ezer szemtanú elbeszélésének – beleértve a sajátjukat is.

„Avagy nem parancsoltam-e meg néked; légy bátor és erős? Ne félj és ne rettegj, mer veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz.”(Józsué 1:9.) Hogy emelték fel e szavak Józsuét és milyen bizakodóvá, egyben bátorrá tették lelkét, amikor átvette Mózes megbízatását, azzal, hogy a választott népet Kanaán földjére bevezesse. Ezt az Úr parancsolta neki. Az Úr nem kívánt soha többet, – bármennyire elviselhetetlenek is rendelései számunkra – mint amit elviselhetünk. Ezért kell nékünk mindig erőseknek, egyszer s mindenkor bátraknak lennünk, mert az erőnk gyengeség, erőtlenség által végeztetik el. Ha Ő velünk jön, akkor Benne és Általa nagy dolgokra vagyunk képesek. Akivel pedig az Isten, annak nincs oka a félelemre! Kitől is félhet az, akinek Isten a szövetségestársa? Józsuéban is megdicsőítette magát, amikor sok ellenséges király fejedelmi jelvényeit tette lábai elé a holdfényben és Izrael nyugodtan élhetett a holdszínű „ígéret földjén”.

A világhódító makedón király Nagy Sándor fültanúja volt, amikor katonái egy holdszínű estén a csüggetegen szóltak a reájuk váró napról:„Bizonyos, hogy vereséget szenvedünk, hiszen annyi az ellenség… csak úgy remeg a föld lovaik és hadi szekereik alatt.Rettenetes napra virradunk! Háromannyi az ellenség, mint ahányan mi vagyunk.” Erre a szóra közibük lépett Nagy Sándor s azt kérdezte bátorságuk vesztett katonáitól: „Hát engem, hány embernek számítottatok?”

Az emberiség történelmét megbízható szemtanúk közléseiből állították össze.

A Hold színe

– Milyen színű a szomorúság? – kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt.
– Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
– Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
– Az álmoknak is van színe?
– Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
– Milyen színű az öröm?
– Fényes, kis barátom.
– És a magány?
– A magány ez ibolya színét viseli.
– Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt,
hogy magadra teríthesd, ha fázol..A csillag behunyta a szemét, és a
végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
– És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
– Pont olyan, mint az Isten szeme – válaszolt a fa.
– Na és a szerelem?
– A szerelem színe a telehold.
– Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! – mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.

Alkyoni Papadaki

Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info