A címben foglalt három fogalom egykorú az emberiség történetével. Nagyságrendje, minősége, eszközrendszere minden időben igazodott a fennálló vészhelyzet nagyságához az egyéntől a legbonyolultabb társadalomig. Meghatározója minden esetben a védendő, illetve a másik oldalról tekintve a megszerzendő érték volt.

Az érték mindazon anyagi javak összessége, ami az egyes ember, a csoport, a társadalom létét biztosította. Ezt az értéket kellett megvédeni két oldalról is. Egyrészt a természet okozta károktól, veszteségektől, másrészt más emberek, embercsoportok pusztításától, rablásától.

Ez, az évezredek során kialakult védekezési ösztön nyomon követhető az emberiség fejlődése során. Az őskorban ez a tevékenység elsősorban a természet erői ellen mutatkozott meg. A viszonylag gyér populáció számára az adott terület elegendő helyet biztosított létének fenntartásához. Védekezni csak a természet erői ellen kellett. Az éghajlati viszonyok, az állat- és növényvilág változásai, a túlszaporodás lehettek okai a védekezési reflexek kialakulásának. A túlszaporodás az adott terület eltartó képességének elégtelensége, az éghajlati viszonyok jelentős változása magával hozta az egyes emberek, csoportok összeütközését, létfeltételeik egymás általi veszélyeztetését. Már nem volt elég csak barlangokba húzódni, a begyűjtött élelmet az időjárástól megóvni, illetve nagyobb természeti katasztrófa esetén lakhelyet változtatni. Akkor már kialakult az ember-ember elleni védelme akár egyénileg, akár csoportosan.

Természetesen ez a folyamat nem egy időben, nem egyforma alapokon változott. A hosszú évszázadokig tartó letelepedés, a vele egy időben, talán még napjainkban is tartó vándorlás az anyagi javak irányába, meghatározója lett a védekezés, a védelem, a honvédelem fejlődésének.

Az anyagi lét alapjainak megszerzése, illetve védelme egyre bonyolultabb, eszközeit tekintve rendkívül differenciált rendszerré vált. Mindig voltak olyan népcsoportok akik az anyagi javak megszerzésének könnyebb útját a rablásban látták. Legtöbbjük elvérzett a történelem során, de gondolatviláguk újra és újra, új körülmények között feléled.

Módszer és ellenszer! A védő mindig igyekezett a belátható veszélytől megvédeni magát, de a támadó igyekezett túlhaladni azt.

Erdélyben több évszázados hagyományként még mindig láthatók úgynevezett átrium házak. Célja a vadállatok elleni védelem volt. A belső udvaros, négyszögbe épített lakó és gazdasági épületek védtek a farkas- és medvetámadások ellen, de az emberi támadás ellen már nem voltak alkalmasak.

Gyakran látni mai amerikai filmekben olyan lakásbelsőt ahol a bejárat az emeleten, galérián van, lépcső vezet le a lakótérbe. Kevesen tudják, hogy ennek eredete az első telepesek indián-lakta területen épített házainak másolata. Ennek a háznak a bejárata létrán volt megközelíthető az emeleten, ahol a galéria volt lőrésekkel. A galériáról tűzfegyverekkel az íjakkal felszerelt nagy létszámú támadót is sikerült távol tartani. Ez esetben csak az épület védhetőségét tartsuk szem előtt, ne firtassuk ki volt a védő és ki volt a támadó.

Korban ugyan messze megelőzte az előbbi kettőt, de nagyságrendje, gondolatisága, talán még korunk feszültségforrásaira is választ adó biztonsági tartalma meghatározóvá tette eleink – a magyarság – birodalom építési-, és védelmi elképzeléseit.

Már a vándorlások, városalapítások korában is rendkívül jól szervezett, biztonságos védelmet szerveztek. A város belsejében, a legvédettebb helyen voltak a gyermekek, asszonyok, a nemzetség szellemi vezetői. Ezt a központi helyet követték az élelmiszer tartalékok, majd a kézművesek gyűrűje. A külső gyűrűn helyezkedtek el a legeltetett állatok és velük együtt a védelmet biztosító, jól felfegyverzett, harcos férfiak csoportja.

Az igazi áttörést, a birodalmi védelmet és gondolkodást a Melegvizek Országának, a Kárpát medencének a visszafoglalása hozta.

Mi is adta e korát messze megelőző tervnek a zsenialitását? Csak természeti meghatározóit tekintve: szélsőséges időjárási viszonyoktól, tektonikai mozgásoktól mentes terület. A hegyekkel körülzárt terület a vízválasztók vonalán kevés erővel könnyen védhető. Délnyugati sarkán kijáratot biztosít a tengerhez. A kor gazdasági színvonalát messze meghaladó – napjainkban is érvényes – adottságokkal rendelkezik. A medence belseje rendkívül jó vízellátottságú, kiváló talajú, mezőgazdasági termelésre alkalmas terület. A környező hegyek ásványkincsekben gazdagok, lehetővé téve az ipar fejlődését. Nem utolsó szempont volt a kereskedelmi „selyemút” végpontjának lenni, melynek kialakításában elődeink jelentős szerepet vállaltak.

Még mai fejjel gondolkodva is, mi kell még? Van mezőgazdaság, ipar, kereskedelem és mindez jól védhető helyen! Csak egy rövid megjegyzést ehhez napjainkból! Gazdaságkutatók egy csoportja végzett egy elemzést, melyben értékelte Európa országait az önfenntartó képesség szempontjából. Néhány dél-európai ország társaságában Hazánkat is az önfenntartásra képes országok közé sorolta. A mai globális világban kutatási szempontjaik kissé utópisztikusnak tűnnek, de én úgy gondolom, hogy mégis igazolják évezredes őseink zsenialitását.

Európában a középkor hozta magával a várak virágkorát. Ezek a várak már kettős céllal épültek. Egyrészt az adott terület felett felügyeletet, uralmat gyakorló erők „hátországát” jelentették, másrészt a betörő ellenség elleni védelmet. Védőképességük általában többszörös volt. Mocsárvidék közepén, vagy alig megközelíthető hegytetőn épültek külső és belső fallal. A külső vár a kereskedelmet, védekezés esetén a környező falvak lakosságának védelmét szolgálta. A belső vár a legerősebb, a végső visszavonulás, ellenállás színtere volt.

A várak védelmi jelentőségének végét a tűzfegyverek – ágyúk – fejlődése okozta. Az egyre nagyobb hatóerővel és tűztávolsággal rendelkező fegyverek ellen már nem védett a legerősebb várfal sem. Ezért a XIX. században megkezdődtek a nagyarányú erőd építések. Legjellemzőbb példája hazánkban a komáromi erődrendszer elemeként épen maradt Monostori erőd. Ezek a kettős rendeltetésű építmények már birodalmi rendszerű meggondolás alapján épültek. Helyük a kereskedelmi útvonalakon, jelentős folyóátkelőhelyeken, útcsomópontokban került kiválasztásra. Romjaik még ma is láthatóak a Száva partján több helyen is. A maguk korában szinte bevehetetlen erősségek voltak ezek az építmények. Közvetlen irányzású fegyverrel nem lehetett lőni, mert földbe süllyesztett falait több 10 m-es földsánc védte. Épületeinek tetejét szintén föld borította, várárka, sarokbástyái, többszintes katakombái lehetővé tették a védők fedett, gyors mozgását, az erőd minden pontjának hatékony tűzzel való biztosítását. Belső berendezésük igen nagy létszámú erő teljes ellátását biztosította. Számos ivóvíz kút, jégverem, pékség, istállók, gabonaraktár tette lehetővé a többezres helyőrség akár hónapokig tartó ellenállását. A fent említett Monostori erődöt támadó erők egyetlen alkalommal sem jártak sikerrel.

A XX. század óriási tömeghadseregeket megmozgató háborúi, a haditechnika, a motorizáció mérhetetlen térnyerése túlnőtte az erődök jelentőségét. A védelmi építmények áttevődtek a szárazföldi hadseregek által járható irányokra. Nagy szélességi és mélységi kiterjedésük miatt ezek már csak ideiglenes építmények voltak. Általában valamilyen védhető természeti akadályra támaszkodtak, megerősítve azt földbe ágyazott védelmi építményekkel illetve az ellenség támadását akadályozó robbanó- és nem robbanó műszaki zárakkal. Ezek a nagy kiterjedésű védelmi rendszerek sok esetben áttörhetetlenek voltak. Célszerűbb volt a megkerülésük légi- vagy szárazföldi úton. (Maginot-vonal, hazánkban a Margit-vonal)

A terep járhatóságának felismerése, védőképességének felhasználása adta az alapot a hidegháború idején kiépített széttagolt erődrendszerek, aknazárak telepítésére. A megcsonkított Magyarország déli és nyugati határán százszámra épültek vasbeton erődök, hézagaikban aknazárakat telepítettek, majd ezeket kiegészítették különböző jelzőrendszerekkel. A határőrség és a hadsereg szervezetét úgy építették fel, hogy ezekre a stabil védelmi rendszerekre támaszkodva vonultassa fel védelmi-, majd ellencsapást végrehajtó erőit.

E stabil védelmi rendszer kiépítése nem csak a keleti blokkban volt jellemző. Több emelet mélységű, hidraulikusan mozgatható fegyverekkel, lőszer és élelmiszer tartalékkal ellátott vasbeton rendszerek épültek Ausztriában, Olaszországban, Svájcban. A két német határon a nyugati oldalon még atom-aknák telepítésére is alkalmas szilárd védelmi rendszert hoztak létre.

Ezt követték a 60-70-es évek, melyekben jelentős katonai enyhülés, a katonai szembenállás csökkenése következett. A védelmi rendszereket szétbontották, helyette jelzőrendszerek maradtak. Hazánkban a 70-es évek elejére felszedték az utolsó aknazárat is.

Az alap azonban mit sem változott. Az anyagi javak – beleértve az olcsó munkaerőt is – megszerzése erőszakos úton tovább folyt. A háborúk, fegyveres harcok áttevődtek Európából távolabbi területekre, még a harc újabb módszerei, a gazdasági harc, a kizsákmányolás, a lopás törvényesen támogatott úgynevezett demokratikus módszerekkel maradt. Ezen már a 90-es évek elején bekövetkezett rendszer-átcsoportosítás sem változtatott.

(A szerző utászezredes)

Tián József – Hunhír.info