Távol álljon tőlünk a polgárpukkasztás, de ami tény, tény. Ugyanis Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete a minap a Habsburg Történeti Intézet „Álom az államról” című kerekasztal-beszélgetésén kijelentette: „Egy nemzeti mozgalom létrejötte leginkább politikai akaraton múlik, nem mindig csak a körülmények eredménye.” Fején találta a szöget, kivételesen egyetértünk vele: Trianon felülírása rajtunk múlik.
Hangsúlyozzuk, kivételesen, tekintettel arra, hogy a nagykövet megannyi megszólalásának értékelése, ha élne, inkább Ráth-Végh István kenyere lenne, hogy azokat méltóképpen elhelyezhesse könyvei közül Az emberi butaság kultúrtörténetelegújabb kiadásában. Viszont a mostani értékelésére igenis igényt formálunk. Hiszen idézett mondata rólunk is szól.
Rólunk, magyarokról, arról, ami 1920. június 4-én Trianonban országunkkal történt s történik mindmáig. Kollektív bűnössé nyilvánításunk és az akkor kialakított status quo sérthetetlenségének megkérdőjelezhetőségéről. Igen, így, feltételes módban. Mert ugyanis ha mi magunk ebbe nem törődünk bele, akkor bizony helyzetünk igenis megváltoztatható.
Mert, legyen első olvasásra bármennyire is erőltetettnek, ezért hihetetlennek tűnő, valójában ezt az üzenetet foglalja magában a nagyköveti kijelentés. Annak tudatosítását, hogy korántsem feltétlenül a körülmények, pláne a külsők függvénye, sikerül-e egy nemzetnek megőriznie geopolitikai státusát. Sokkal inkább azon múlik, mennyire akarja ezt önmaga?
Vagyis ha megcsonkolják területét, nem belenyugszik ebbe, hanem keresi az eredeti épsége visszaállításának lehetőségeit. Amihez persze akarat kell, közmondásosan vasból való. S ha ez megvan, születik hozzá nemzeti mozgalom is. Noha a nagykövet mondatát eredendően Theodor Herzl cionizmusára értette, de egyáltalán nem zárja ki iménti értelmezésünket.
Nem bizony. A nagykövet talán nem is gondolt arra, e kijelentésével mekkora muníciót szolgáltatott nekünk. S ezzel nem áll egyedül. Ugyanis tudjuk meg a nagyköveti mondatról is tudósító Mazsihisz-honlapról, a Frankfurti Iskola egyik főguruja, Jürgen Habermas az ELTE jogi kara Magna Aulájában tartott tegnapi előadásában úgyszintén elszólta magát.
Azon túl ugyanis, hogy ismételten kifejezte aggodalmait romló helyzetünk miatt – amiért „Magyarország távolabb került Európától”, s „a populista miniszterelnök illiberális demokrácia kiépítésére használja a választóktól kapott felhatalmazást”, amelynek jeleként „támadást intéz” a meggyötört” Heller Ágnes ellen –, mégiscsak fején találta a szöget:
„A világban zajló legfontosabb folyamatok egyre kevésbé vesznek tudomást a nemzetállami keretekről, a mindinkább talajt vesztő, kiszolgáltatottságukra ráébredő polgárok viszont a nemzet védőszárnyai alá menekülnének.” Igen, nem tévedés, ezt mondta. S ha jobban figyelünk rá, főleg az általunk belőle kurziváltakra, rájövünk: ő sem mondott mást, mint amit mi is.
Magyarul azt, hogy talajt vesztettünk, kiszolgáltatottak lettünk. Hogy mikor s kik által, persze nem részletezte. Mi viszont nélküle is tudjuk. Éppen ezért, tarsolyunkban e két kijelentéssel, illő lenne levonnunk belőlük a reánk vonatkozó következtetéseket. A természetünkből következőket, melyeket, a régi római közmondás szerint, hiába is űzünk ki vasvillával, mégis visszatérnek. Hogy legyen úgy, mint régen volt!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
