Totális a káosz odaát. Nem tudnak belenyugodni a velük történtekbe, abba, hogy megreccsent az eresz alattuk. Önmagukat marcangolják napról napra. Közben persze úgy tesznek, mintha önrevíziót tartanának. Röpködnek ajkukon a szép hímes szavak. Olyanok, mint a környezet, haza, felelősség, értelmiség, írás, vitatkozás, meggyőzés. Merthogy mindezekre micsoda szükség van. S a plafon mégsem szakad le.
A Néphazugság szerdai számában Horváth Gábor így fogalmazott:
„A baloldalon nagyobb a baj, mint amit a választási eredmények sejtetnek – pedig azok is elég baljóslatúak.”
Úgy tűnik tehát, ők is tudják, hogy még tovább süllyed a maguk fabrikálta Titanic. Ami viszont nem akadályozza őket a nagyotmondásban:
„A környezete, hazája iránt felelősséget érző értelmiséginek természetes vágya gondolatainak közzététele.”
Környezet, haza, felelősség, értelmiség!Micsoda szómágia megint. Pláne azok után, hogy újfent kiderült, mennyire nincsenek velük még köszönő viszonyban sem.
Miként a veszíteni tudás tisztességességével sem. Mert hiába, hogy akárhányszor kidobják őket az ajtón, visszamásznának az ablakon. Túlélési stratégiákon törik kobakjukat:
„A reménytelennek tűnő helyzetekben persze örök a kérdés, mi a teendő. Egy fiatal, éppen emigrációban lévő, otthon gyakorlatilag senki által meg nem értett, a tömegekre zéró hatással rendelkező orosz értelmiségi, bizonyos V. I. Lenin könyvet szentelt a problémának.”
Áh, szóval előkerült a porosodó polcról a mester! Ki más is, ha nem ő? Aki még ma is gyógyír úgyszólván mindenre:
„Függetlenül attól, hogy a végső kérdésekben mennyire volt igaza, vagy mi lett a világátalakító kísérletből, az 1901-es, tehát még a bolsevik–mensevik szakítás előtti, magát szociáldemokratának tekintő szerzőtől nem lehet elvitatni, hogy értett a mozgalomépítéshez.”
Nagyszerű! Az igazságot hadd ne firtassuk, pláne végső kérdésekben. Miként azt se, mi lett a világátalakító kísérletből. Ne tévedjünk ingoványos talajra! Csak a hatalom a fő, de az mindenáron. Amihez persze mozgalomépítésre van szükség, remélve, mindig van elég has, amibe lyukat lehet beszélni. Amihez mentőöv a mester. Aki mindig élt, él és élni fog. Aki ma is tudja, mi a teendő:
„Szerinte a teendő az, hogy a baloldali értelmiség először is menjen ki az emberek közé, értse meg őket; írjon, vitatkozzon, győzze meg az anyagi érdekeire koncentráló tömeget, hogy csak a rendszer gyökeres átalakítása hozhat lényegi javulást; mindehhez pedig elsődlegesen egy újságra (tévére, rádióra, honlapra, legalább egy Facebook-csoportra) van szükség, de nem olyanra, amit a párt hoz létre, hanem olyanra, amely nyílt vitában hozzájárul a politikai győzelemre képes párt kikristályosodásához, miközben maga független marad tőle.”
Újabb szómágia. Írás, vitatkozás, meggyőzés. Most éppen a rendszer gyökeres átalakításáról. Ami persze rögvest emlékezetébe juttatja az embernek a régi pesti gyilkos viccet. Eszerint két politikai elítélt beszélget a börtön mélyén. – Te politikai vagy köztörvényes vagy? – Politikai.– Mit tettél? – Járt a szám. Tudod, vízvezeték szerelő vagyok, és behívtak a pártbizottságra, hogy javítsam meg a csapot. Én alaposan átvizsgáltam mindent, és akkor azt mondtam, hogy az egész rendszert ki kellene cserélni.
Az ember nem hisz ilyenkor a szemének. Írás, vitatkozás, meggyőzés! Eredmény? Nyolc éve májusi majálisukon egy agg aktívájuktól megkérdezték, kire szavaz? „Hát Gyurcsányra!” – vágta ki. A döntés okát firtató kérdésre pedig: „Mert ő sohasem hazudik.”.
De ha mégis, és ezért veszít, akkor sem ijed meg, még önmaga árnyékától sem. Továbbra is lyukat beszél a hasba, pláne, hogy a plafon mégsem szakad le. Szép, hímes szavakkal. Mint régen. Mondjuk ugye a nyilas, náci, fasiszta, antiszemita Horthy-korszakban. S hogy mennyire, arra álljon itt egy példa, amit Nyisztor Zoltán pápai prelátus örökített meg a Magyar Kultúra 1938. február 20-i számában:
„A Tattersallban nemrég nagygyűlést hirdettek a szociáldemokraták s a meghívó plakátokon a főváros nem kismeglepetésére a Munkások! mellett már a Polgárok! megszólítás is szerepelt. Az ember először hajlamos volt feltételezni, hogy ez az új plakátstílus valami velőkig maró ugratás lesz a szociáldemokraták felé, akik majd dühösen fognak háborogni az ismeretlen és felelőtlen csaló ellen. De aztán kiderült, hogy nem. A nyomda, a védjegy, a felelős kiadó mind az ő garnitúrájukból került ki. Az egykoron való dölyfös szociáldemokrácia tehát most már újra az annyit ostorozott burzsoáziára fanyalodik, akikről a nagy próféta Marx a szentírásnak tartott manifesztumban ezt írja: A burzsoázia azonban nemcsak a halált hozó fegyvereket kovácsolta, hanem megszülte azokat a férfiakat is, akik a fegyvereket forgatni fogják. – Hová lett tehát a nagy alaptétel az osztályharcról, vagy hová tűntek a proletárok?
Ez a gyűlésre hívogató plakát olyan volt, mint egy vidám gyászjelentés. A mozgalmak végének különbözők a jelei. Van olyan, amelyik Zrínyi csinálja meg s legalább politikai értelemben szépen hal meg. De van, amelyik celofánba burkolja haldokló arcát, mert celofánpapírban köztudomás szerint még a sült krumpli is nagyszerűen mutat. A Marx tervezte épült már Európa jó néhány országában bedőlt, eltűnt s nálunk szintén repedezni kezdenek már a falak.
Marx különben ugyancsak zavarba jött volna, ha a tattersalli beszédeket hallgatnia kellett volna. Ő még azt írta 1848-ban, hogy „a munkásoknak nincs hazájuk”, itt meg az egyik szónok éppen azt állította követelően: ne engedjék meg a magyar munkást a magyar földről kivinni, s a magyar föld hangsúlyozásánál egyenesen úgy remegett a hangja az elérzékenyüléstől, mint egy Rákóczi-felkelőnek. Az egyik elvtárs az új hangszereléstől megkótyagosodva még azt is ki merte mondani, amit talán még egy Széchenyi sem vindikált magának, hogy ő „különb hazafi, mint azok odaát”. Nagyon félünk, hogy ebben az új és sürgős átalakulásban maholnap még azt is el fogják felejteni a szociáldemokrata elvtársak, hogy mi az a marxizmus. Ennek előjele különben a plakát aláírása is, ahol a még nemrégiben használt „Magyarországi Szociáldemokrata Párt” helyett már csak ez áll: „Magyar Szociáldemokrata Párt”.”
Óriási. Nem magyarországi, magyar! Mert hát ők ugye sohasem hazudnak. Nos, mi még kevésbé, ha a baloldali önrevízióra azt mondjuk: UGYAN KÉREM! Hány Titanicnak kell még elsüllyednie?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
