Soha ne feledjük: anyáink adnak „egy tépett honnak nyitott sebére balzsamot”. Ez varázsuk titka: életet adnak az életért. Mert mit is olvasunk az evangéliumban? „Nincs nagyobb szeretete senkinek annál, mint annak, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15, 12-17.) Ezért művészeink, kiváltképpen legnagyobb költőink, íróink, sőt papjaink hódolata előttük.
Gondoljunk csak Mindszenty bíborosunkra! Szerinte „az anya az élet forrása, a gyermekkor napja, tanító, papnő, az örök szeretet fáklyája, maga a hűség, Isten kertjének kertésze: út, csillag, kikötő, vigasz a halálban”.
De felidézhetjük persze mindjárt Petőfi Sándor versét, a „Füstbement terv”-et vagy József Attiláét, a „Mamá”-t is.. Felüthetjük aztán két világháború között megjelent, alkalmi versekből egybegyűjtött antológiáinkat is, melyekben e napra köszöntőversek sokasága áll. Közülük most egyből idézünk, Vollay Ferenc debreceni polgári iskolai tanáréból (Új Nagymagyarországért! Egyetemes szavalókönyv. Válogatott hazafias, vallásos és vegyes költemények gyűjteménye 1918-1936, 1936), az akkor országosan igen népszerű Móra László költőét, budapesti iskolaigazgatóét (Magyar anyák):
Magyar anyák, virágos ágak,
Köszöntöm asszonylelketek!
S míg morzsa, selymes rózsaszálak
Fonják át tiszta kebletek
Én áldom csendben azt a házat,
Hol gőgicsél a kisgyerek.
Magyar anyák, virágos ágak,
Köszöntöm asszonyszívetek,
Amely fölött ott szundikálnak
A glóriázott kisdedek –
És áldom csendben azt a házat,
Hol gőgicsél a kisgyerek.
Kik boldogan vonjátok ölre
A szívetekből nőtt magot,
Ti adtok fénnyel tündökölve
E fáradt földnek új Napot,
Reménysugárt – s egy tépett honnak
Nyitott sebére balzsamot!
Magyar anyák! A szíveteknek
Beszédes álma Égig ér!
Hallom jövését új seregnek,
Mely új csodájú fényt ígér.
És áldom mind, mind azt a házat
Hol ember-angyal gőgicsél…
Magyar anyák, virágos ágak,
Köszöntöm asszonylelketek
S a harmatszívű kisbabákat,
Akikre fényt leheltetek –
És áldom őszinte imával
A szebb jövőt: a gyermeket!
Kortársai közül alighanem Dsida Jenő vallomása (Hálaadás) juthat ezután eszünkbe:
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg Ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban,
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!
Nem kevésbé vallott meghittebben Mindszenty József bíborosunk az Örök Édesanya, az Istenanya és általa a keresztény s magyar anyaideál előtti hódolatát kifejező könyvében (Az Édesanya, 1940-1942):
„Az anya láng, a gyermek a világosság: a világosságból ítéljük meg, minő erős a láng.
Az anya a szőlőtő, a gyermekek a szőlő: a szőlőről ismerjük meg, minő fajta a tő.
Az anya a tőke, a gyermekek a kamat: a kamatból következtetünk a tőke nagyságára.
Az anya élőfa, a gyermekek a gyümölcs: az Üdvözítő szerint a gyümölcsről ismerjük meg a fát.
Az anya, a gyermekek a mutatók: ezek mutatják, hogyan is jár az óra.
Az anya írótoll: a gyermekek az írás: a vonásokból ismerjük meg a szerzőt.
Az anya evező, a gyermekek a hajó: ez oda megy, ahova irányozzák.
Az anya a trombita, a gyermek a visszhang: ez mutatja a trombita jóságát.
Az anya királynő, a gyermekek az alattvalók: ezek boldogok okos anyjuk jogara alatt.
Az anya szent deszkaszál, megvédő pajzsunk: megment az élet tengerén, felfogja a támadásokat.
Az anya az élet forrása, a gyermekkor napja, tanító, papnő, az örök szeretet fáklyája, maga a hűség, Isten kertjének kertésze: út, csillag, kikötő, vigasz a halálban.”
Igen, az anya az élet forrása, amint ezt végül egy, életét gyermekéért feláldozó japán édesanya alábbi története is mutatja.
A fukusimai földrengést követő természeti katasztrófa után az egyik mentőosztag egy fiatalasszony házához ért, ahol a repedéseken keresztül látni lehetett annak holttestét. Az asszony teste furcsa térdelő pozícióban volt, mintha imádkozott volna, törzse előredőlt és két kezével valamilyen tárgyra támaszkodott. A ház az asszony hátára és fejére omlott. Nagy nehezen a mentőosztag vezetője átnyúlt kezével a keskeny nyíláson és próbálta elérni az asszony testét, remélve, talán még életben találja, viszont a hideg, merev test ennek ellenkezőjéről árulkodott. Az osztag majdnem tovább is állt, de az osztagvezető úgy érezte, hogy vissza kell menniük hozzá.
Ismételten letérdelt és benyúlt a keskeny résen, hogy megtapogassa az asszony teste alatt levő kis helyet, amikor felkiáltott: „Egy gyermeket találtam!” Az osztag tagjai elmozdították a romokat a halott asszony körül, és egy virágos takaróba göngyölt, három hónapos kisfiú feküdt édesanyja holtteste alatt! Nyilvánvalóan az asszony a lehető legnagyobb áldozatot hozta meg, hogy fiát megmentse, háza összeomlásakor saját testével védte meg. Amikor az osztagvezető karjaiba vette, a kisfiú még mindig békésen aludt. A mentőorvos, amikor a takaróját szétnyitotta, egy mobiltelefont talált benne, képernyőjén SMS-üzenettel: „Ha ezt túléled, emlékezz arra, hogy szeretlek.” A jelenlévők a telefont kézről kézre adták
és egymás után fakadtak könnyekre.
„Ha ezt túléled, emlékezz, hogy szeretlek.” Hát igen. Ebben az egyetlen mondatban benne van minden. Mert mit is olvasunk az evangéliumban? „Nincs nagyobb szeretete senkinek annál, mint annak, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15, 12-17.) Amire leginkább az anyák képesek. Életet adnak az életért.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
