„Nincs magyar nemzet. Nincsen létjogosultsága. Legjobban bizonyítja ezt, hogy Erdélyben, ahol székelyek vannak, nem ezek magyarosították a románokat, hanem a románok románosították a székelyeket. A székelyek ma mind románok.” Így nyilatkozott 1920-ban Lőw Immánuel szegedi főrabbi, akinek most állami támogatásból emelnének szobrot. Mert ugye a náci, nyilas, fasiszta, antiszemita pusztabunkók országában még ez is lehetséges.

A Szeged.ma portál március 12-én arról adott hírt, hogy Szegeden szobrot emelnének Löw Immánuel (1854-1944) egykori ottani főrabbi emlékére: „Már csak egy polgármesteri aláírás kell ahhoz, hogy pályázatot nyújtson be a város a Nemzeti Kulturális Alaphoz. Az elképzelés szerint július 19-én állítanák fel a zsinagóga Gutenberg utcára nyíló kerítését megbontva egy ötszögletű beugróba a rabbi ötnegyedes szobrát. A pályázatot a szegedi zsidó hitközség is támogatja, erről egy nyilatkozatot is csatolt a szobrász az anyagához. A mű költsége 7 millió 100 ezer forint, amihez a NKA-tól 5 milliót lehet nyerni, a fennmaradó 2,1 milliót kell az önkormányzatnak biztosítania a szoborállításhoz a pályázati alapjából. A bizottság egyhangúlag támogatta a projektet, és felkérte Botka Lászlót, hogy aláírásával ő is támogassa azt.”

Ismerve viszonyainkat, aligha lesz gond az egyetlen hiányzó aláírás megszerzésével. Annál inkább viszont annak igazolásával, miért, pláne állami támogatásból, a szoborállítás egy magyargyalázónak? Mert hiába írja a „mindentudás enciklopédiája”-ként elkönyvelt Wikipédia például, hogy Lőw főrabbi „1920-ban Zadravecz István mellett szót emelt a Kun Béla vezette kommunista forradalom ellen, mert tudta, hogy az abban való zsidó részvétel megpecsételheti a magyarországi zsidóság megítélését”, ha mindezt semmiféle adattal nem támasztja alá (ahogyan egyetlen hiteles forrás sem), miként azt sem, hogy csupán Horthy-ellenes véleménye miatt került börtönbe.

Nos, lássuk akkor ezután, miért is került börtönbe a főrabbi, akiről a Mazsihisz honlapja a fentebbi hírcikk közlése után mindössze ennyit közölt: „1854-ben Lőw Lipót főrabbi fiaként született Szegeden. 1878-ban választotta főrabbijává a szegedi zsidó hitközség. Orientalistaként, botanikusként, művelődéstörténeti íróként tudományos munkájával nemzetközi elismerést szerzett, s emellett közéleti személyiség is volt, 1927-től 1940-ig – amíg lehetett – felsőházi tagként képviselte a magyar neológ zsidó közösséget. Élete fő műve a szegedi Új Zsinagóga felépítése, és üvegablakainak megtervezése.”

A Nemzeti Újság 1920. április 23-i számának vezércikke „A magyargyalázó szegedi főrabbi. Hogyan informálja dr. Lőw Immánuel a külföldet? Eqy hollandi újságíró benyomásai az Alföldön” címmel tudósított két holland napilap munkatársának magyarországi tapasztalatairól, kiemelten Löw főrabbival folytatott beszélgetéséről, amelyből álljon itt a legperdöntőbb részlet:

„Meglepett bennünket a legmagyarabb város főrabbijának hazaárulása. A magyar szent korona, a katholicizmus, a magyar nemzet egysége, a hercegprímás, Apponyi Albert, Károly király, mind-mind nagy hazugság szerinte. Meg vagyok róla győződve, hogy a világ bármely országának egy nemzetisége sem nyilatkozott volna ilyen alávaló módon arról az országról, annak szentségéről, amelyben él, mint a szegedi főrabbi. Szóba került az új Magyarország és a rabbi valóságos kéjjel mesélte, hogy ennek az országnak nincsen létjogosultsága. Magyar nemzet nem létezik, sőt a magyar faj is kiveszett már, ami még megmaradt belőle, az keveréke azoknak a németeknek, akiket a tatárjárás után Magyarországra telepítettek.

Arra a megjegyzésünkre, hogy Magyarország természetes földrajzi egység, felkacagott a főrabbi és azt mondotta: „Kérem, uraim, ez nagy hazugság, ilyen nem létezik. Erről csak szónokolnak; ha négyfelé osztjuk az országot és az egyik részt a cseheknek, a másikat a románoknak, a harmadikat a szerbeknek és a negyediket az osztrákoknak adják, akkor megszűnt a földrajzi egység. Ezek mind csak frázisok.”

– De – vetettem közbe – gróf Apponyi Párisban Magyarország vízrendszerére mutatott rá. A rabbi nem engedett tovább beszélni és közbevágott: „Ez is hazugság. Apponyi csak beszélni tud. Mit tett ez az ember életében! Soha semmit. Nagyon szép volt tőle, hogy ahelyett, hogy a Nemzeti Kaszinóban kártyázik, Párisba ment és három nyelven zsonglőrösködött a nagyhatalmak előtt. De amit mondott, az mind hazugság. Apponyi? Beszéltek az urak vele? Ö nem más, mint a nemzet baritonja.”

Nincs magyar nemzet. Nincsen létjogosultsága. Legjobban bizonyítja ezt, hogy Erdélyben, ahol székelyek vannak, nem ezek magyarosították a románokat, hanem a románok románosították a székelyeket. A székelyek ma mind románok. Ezt az országot a gentrik és a főnemesek züllesztették le s tették tönkre.”

Képtelenség volna elsorolni mindazokat a nyilvánvaló rágalmakat, amelyeket dr. Löw főrabbi
Magyarország ellen felhozott. Mint külföldi, valósággal szédültem mindezek hallatára és támolyogva hagytam el a szegedi főrabbi lakását, aki abban a reményben búcsúzott el tőlünk, hogy ennek az országnak úgyis vége van, ezt úgy is fel fogják oszlatni.”

Természetesen nem maradt mindez következmények nélkül. Bottka Sándor szegedi rendőrfőkapitány az 1919. évi 4039. számú miniszterelnöki rendelet 4. paragrafusa alapján, a Tanácsköztársaság érdekében elkövetett bűncselekmény címén letartóztatta s vizsgálati fogdába zárták, Baracs Marcel pesti ügyvédet, Löw Immánuel unokaöccsét pedig felkérték nagybátyja ügyének intézésére.

Löw tagadta a neki tulajdonított kijelentéseket, ugyanakkor megtoldotta fentebbi kijelentéseit azzal, hogy Apponyi Albertnek a párizsi béketárgyalásokról küldött jelentései szerint nem csonkították volna meg annyira országunkat, ha nincs előtte „zsidóüldözés”, „fehérterror”. A két holland újságíró, George Nypels, az amszterdami Allgemeen Handelsblat és Alexander Hollósy, a Maasbode munkatársa tanúkihallgatásuk során megerősítették a főrabbi ellen felségsértés bűntette, nyomtatvány útján elkövetett osztály, nemzetiség és hitfelekezet elleni gyűlöletre izgatás bűntette és Magyarország kormányzója ellen elkövetett sértés vétsége miatt a szegedi ügyészség részéről emelt vádat, tekintettel a „terhelt” vádiratban megfogalmazott „céljai”-ra:

„Terhelt célja nyilvánvalóan az volt, hogy az általa elmondott és a kihallgatott tanúk vallomásában írtak a Hollandiában megjelenendő tekintélyesebb lapokban tanúk által közzététessenek és ezután annak tartalmát a Magyarországgal ma még hadban álló hatalmak népei elolvassák és az alapon a velünk még hadilábon álló hatalmakat arra igyekezzék rábírni, hogy Magyarországnak úgy az ellenség által már megszállott, mint meg nem szállott területét a magyar szent koronától, Magyarországtól elszakítsák és a velünk szomszédos négy hatalom uralma alá juttassák.”

Annak ellenére, hogy a bebörtönzött főrabbi nyilatkozatáról bebizonyosodott annak valódisága, egyfelől kétségbeesett igyekezet indult meg kiszabadítására – többek között az osztrák, holland és a német külügyminisztérium, az amerikai kormány részéről -, másfelől védői mindent megtettek a két holland újságíró lejáratására, így maga Baracs ügyvéd nem győzte hangoztatni, hogy azok közönséges provokátorok, s hogy Nypels kollégáját, Hollósyt „kikeresztelkedett zsidó”-nak tartja, majd szabadlábra helyezését vagy legalább házi őrizetben tartásának elrendelését kérte.

Baracsnak a vádirattal szembeni kifogásait magáévá téve a vádtanács 1921. június 11-i határozatában a főrabbi védőinek nyomására elejtette a „felségsértés”, az „osztály, nemzetiség és hitfelekezet elleni gyűlöletre izgatás” vádját, fenntartva ellenben a legfeljebb kétévi fogházzal büntethető „Magyarország kormányzója ellen elkövetett sértés” vétségét, s Lőw tizenhárom hónapos vizsgálati fogságát megszüntette. Ami pedig a kormányzósértést illeti, az emiatti per főtárgyalását 1921. szeptember 19-re kitűzték ugyan, de a tárgyalás mégis elmaradt, ugyanis maga a kormányzó, Horthy kegyelmet adott Lőwnek, így perét 1921. október 13-án véglegesen lezárták.

Amint a budapesti Zsidó Egyetem címzetes tanárának, Hídvégi Máténak a „Lőw-per” történetét ismertető tanulmányából (Múlt és Jövő, 1996/3. szám) akaratlanul is kitűnik, a tiszaeszlári bűnperben történetekhez kísértetiesen hasonlóan sikerült elsikálni a szegedi főrabbi ügyét is. Mert ha egy főrabbi történetesen újságírók előtt gyalázza azt a nemzetet, amelynek kenyerét eszi, és azok ezt nyilvánosságra hozzák, még ők lesznek ezért bűnösnek nyilvánítottak. Ismerve közállapotainkat, az egyetlen hiányzó aláírás talán már meg is született s elnyerve az államtól az ötmilliós támogatást, júliusra már állhat is a szobor Szegeden, ahol valahogy már Lőw rabbi fénykorában, a huszadik század elején sem voltak mások az állapotok, mint napjainkban. Mert hogyan is írta Bangha Béla jezsuita (Világhódító kereszténység, 1940)?

„A már akkor 130 ezer lakosú, túlnyomóan katolikus Szegeden például olyan terrort fejtett ki a zsidó-szabadkőművesség, szellemi, művészeti és irodalmi élete egy zsidó többségű város benyomását keltette. Akkoriban hat napilapja volt Szegednek, mint a hat zsidó.”

Ennyit hát Lőw rabbiról s arról, hogy a náci, nyilas, fasiszta, antiszemita pusztabunkók országában mi minden lehetséges.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info