A Mazsihisz megint vádaskodik. Szálljon mindenki magába, vezekeljen naponta, amiért eleiket az átkos Horthy-korszakban szép lassan mindenünnen kiszorították ugyebár azok az ebadta csendőrök és nyilas brigantik, ráadásul a többségi társadalom csendes asszisztálásával! Mert honlapján erre szólított fel a minap minden boldogot-boldogtalant nyolc „fasizmustúlélő”.
Kérdés persze, mit szólnának, ha végre mi tennénk ezt velük, mondjuk imígyen: „Mielőtt vádaskodnának, nézzenek tükörbe! Mert ha nő az antiszemitizmus, akkor azért ahhoz Önöknek is kell, hogy valami közük legyen!”.
De lássuk csak a „fasizmustúlélők” legújabb vádaskodásának legbeszédesebb három bekezdését!
„Mint a holokauszt túlélők magyarországi és Izraelben élő közösségének tagjai, szívünk nyugtalanságával és szorongásával figyeljük a Holokauszt 70. évfordulója által kiváltott helyzetet, a zsidó közösség és az ország kormánya közötti feszültséget a megemlékezések kapcsán.
Mint olyanok, akik átélői voltunk a Horthy rendszerben, a magyar parlament által ellenünk irányuló törvények megalázó és rettegést, félelmet, családjaink és életünk pusztulását okozó törvények következményeinek, tiltakozunk az ellen, hogy ezt a korszakot bármilyen formában igazolni lehetne. Mint akkor, ma is fájdalommal tekintünk az egyházak hallgatására egy olyan kérdésben, ahol egyértelmű, hogy az üldözöttek ügye melletti kiállásra lenne szükség.
Fájlaltuk ennek a megszólalásnak a hiányát a ’20-as ’40-es évek idején, és az olyan közelmúlt-béli atrocitások alkalmával is, mint Radnóti Miklós köteteinek égetése, a Duna parti cipők és Wallenberg szobrának megbecstelenítése, és számos más, az utcákon és a parlamentben is fellángoló antiszemitizmus megnyilvánulásai esetén.”
Az idézettek nyolc aláírója (Füzesi Gézáné, Gallai Józsefné, Galambos Tamás, Geiger Magdolna, Kardos Péter, Kovács Györgyné, Molontay Éva, Zoltai Gusztáv) a nemkülönben „életük pusztulását okozó” Horthy-korszakot tehát mégis túlélte. Arról, hogy kommunista pártjanicsár eleiknek a mieinken elkövetett kínzásait mégis hányan élték túl, persze ezúttal sem nyilatkoztak, miként arról sem, miért nem íratták alá mindezt például Lendvai Ildikóval is. Aki pedig méltán érdemesült volna ki erre, ha nem is elragadó szépségével és műveltségével, de holocaustszeánszokon való buzgalmával.
Igen, mert ha valaki, akkor ő nagyon hiányzik valahogy e névsorból. Elvégre nem akárkiről van ám szó! Hajdanában például megesett, hogy a budafoki borfesztiválon felállított MIÉP-sátorban hirtelen megjelent, ahol tüstént hellyel, pörkölttel, borral kínáltak. A heherésző honanyához aztán az egyik sátorbeli egyszer csak odalépett: „Kedves képviselő asszony, mi történt Önnel? Velünk, fasisztáknak nevezettekkel akar egy tálból cseresznyézni?” Mire a megkérdezett, mintha mi sem történt volna, legyintett: „Hát most nem számít a politika, csak az, hogy emberek vagyunk, akik most jól érezzük magunkat itt egymás között…”
Ja, hogy most itt igen, máskor meg nem? Vajon mi történt volna, ha valaki tovább faggatja? Mondjuk imígyen:
„– Tudja, képviselő asszony, sok embert ismerek, és most, hogy megláttam, engedje meg, hogy megosszam Önnel, amit tőlük hallottam. Ugyebár mindnyájan tudjuk, hogy nálunk is nő az antiszemitizmus. Aminek okait firtathatjuk, de a legtágabb környezetemben sem ismerek olyant, aki e szó hallatán ne asszociálna azonnal például – Önre. S tudja, mi a megdöbbentő ebben? Az, hogy közöttük sokan az Ön pártjának hívei. Mint ama általános iskolai tanárismerősöm is, aki a múltkor elmondta nekem, hogy negyven tízéves nebulójának az órán felmutatta az Ön fényképét, s felszólította őket, tartsa fel a kezét, akinek rokonszenves az, akit rajta látnak. Ámulva konstatálta, hogy egy se tartotta fel! Pedig a nebulók szüleinek egyharmada szintúgy az Ön pártjának tagja. Próbált aztán tudakozódni, miért, mire az egyikük megszeppenve, előre tartva válasza következményeitől, csak annyit mondott: „Olyan rossz arca van…”. Nézze, képviselő asszony, antiszemitizmus ide vagy oda, egy tény: a gyermeki tekintet és szó tiszta, az nem hazudik.”.
Bizony tiszta, nem hazudik. A kérdés már csak az, hogy miként vannak ezzel a fentieket aláírók, vagy véletlenül nem aláírók, mint jelesül Lendvai Ildikó? Akik, mielőtt bármit is aláírnának, nem jobban tennék, ha időnként belenéznének egy gyermek tiszta tekintetébe?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
