Sokak szerint a kereszténység a háttérhatalommal szembeni passzivitást, a nemzeti kultúra megvetését hirdeti, nem tudván arról, hogy eleinknek viszont éppen az önfeláldozást, az immanens és transzcendens valóságok együttes elfogadását és tiszteletét jelentette.

A kereszt és a kard kölcsönösségéből következő hősies életszemléletet, amit nemcsak nemzetünk mind világi, mind pap és lelkész elöljárói egykori imádságai tanúsítanak, hanem számos huszadik századi, Mindszenty bíborosunknál semmivel sem kisebb, mégis, hozzá képest csaknem teljesen elfeledett főpapjai közéleti megnyilatkozásai is. Így közülük a százhuszonkilenc éve, 1884. december 22-én a Komárom vármegyei Kisbéren született (és 1973. január 28-án a svájci Einsiedelnben Örökkévalóságba költözött) Hász István katolikus tábori püspök életműve. A kereszténység egyáltalán nem a háttérhatalommal szembeni passzivitást hirdeti, hanem a kereszt és a kard egységét, más szóval a férfias kereszthordozást.

Eleink, különösen szentjeink és boldogjaink, csak magyarként élhették át Krisztus hitét és törekedhettek életszentségre, nem futamodva meg szabadságvédő harcainktól, felismerve, hogy a kereszt jelében őseik hazájáért kell győzniük, imáikkal erre buzdítva a tömegeket, amint erről Eger hőse, Dobó István Gárdonyi Géza örökbecsű regényéből, az Egri csillagokból ismert, a török haderő láttán égbe szálló imája tanúskodik:

„Istenem, látod a mi kis romladozó várunkat s benne ezt a maroknyi, elszánt népet. A Te nagy mindenségedben kicsi semmiség ez a földi világ. Óh, de minekünk ez a mindenségünk! Ha kell a mi életünk, vedd el Uram, tőlünk! Hulljunk el, mint a fűszál a kaszás vágása alatt! Csak ez az ország maradjon meg, ez a kis Magyarország.”

Mária, Jézus anyja. Magyarország védő asszonya! A Te képedet hordozzuk zászlóinkon! A Te nevedet milliók ajka énekli magyarul! Könyörülj érettünk!

Szent István király! Nézz alá az égből! Nézd pusztuló országodat, veszendő nemzetedet! Nézd Egert, ahol még állnak a Te templomod falai, és ahol még a Te nyelveden, a Te vallásodon dicséri a nép a Mindenhatót. Mozdulj meg mennyei sátorodban, Szent István király; óh borulj az Isten lába elé! Isten, Isten! Legyen szíved a miénk!

Aligha lehetne ennél szebben kifejezni mindenkori nemzeti hőseink Istenhez való viszonyát, azt, hogy az Angyali Doktorral, Aquinói Szent Tamással mennyire öntudatlanul is egyetértettek abban, hogy „gratia divina non destruit, sed perficit et supponit naturam humanam”, vagyis hogy „az isteni kegyelem nem rombolja le, hanem feltételezi és beteljesíti az emberi természetet”, rámutatva, hogy ezért a hazaszeretet Istenhez való viszonyunktól mennyire elválaszthatatlan, hogy mennyire igaz, amit Bangha Béla jezsuita vallott (Világhódító kereszténység, 1940): „nem az az igazi katolikus, aki sok apróságot tud s aki ott van minden processzión, novénán és triduumon, hanem aki a hit, a kegyelmi élet s az evangéliumi erkölcs útján járva, jellemes viselkedésével mindenkinek javára s épülésére szolgál, aki teljesíti Isten iránti kötelességét, de nem marad el az emberi, családi, hivatali és hazafias kötelességek terén sem”.

Utóbbiban valaha elöl jártak papjaink, lelkészeink, különösen is második világháborús antibolsevista keresztes hadjáratunkban, így dr. Hász István tábori püspök a Katolikus Tábori Püspökség kiadásában megjelent imakönyvében (Seregek Ura. A katolikus honvédek ima-, énekes- és oktatókönyve, 1942) így intette honvédjeinket hősi életszemléletre:

„Kedves Honvéd hívem! Tábori Püspökatyád szól hozzád. Ennek a világháborúnak az a célja, hogy ezeréves szentföldünket, véren szerzett és folytonos harcokkal fönntartott édes Hazánkat megvédjük, vele együtt egész Európát megoltalmazzuk, Szentséges vallásunkat és Egyházunkat megmentsük a vörös veszedelemtől, attól a gonosz, alattomos, kegyetlen és irgalmatlan vörös hatalomtól, amely itt Európában mindent, de legelsősorban édes Hazánkat akarja elpusztítani és rabigába hajtani! Ebben a Szent-háborúban a mi győzelmünket és a vörös hatalom megsemmisítését akarja, kívánja és szolgálja minden igaz magyar, minden igaz európai ember, minden hívő lélek az egész világon, sőt a nemzetek megdicsőült fiai, köztük a Magyar Szentek serege, Nagyasszonyunk, Szűz Mária és maga az egy igaz élő Isten is. Hívő lelked teljes erejével érezd át és kiáltsd: véremmel is megvédem Szent Nevedet a gonoszok ellen!”

Nem hallgatta el ugyanakkor, mennyire veszedelmesek a harctól megfutamodók, az örök békeáhítók: „Végtelenül elszomorító és sajnálatraméltó az a körülmény, hogy a hadsereg kötelékében még mindig találhatók olyan egyének, kik hűtlenül, esküszegően, önként elhagyják azt a zászlót, amelyre felesküdtek. Megfeledkeznek a Haza iránti nagy kötelességeikről, azt hiszik, hogy így büntetlenül boldogan élhetnek.A mardosó lelkiismeret azonban nem ad nyugtot, bármerre mész, nyugalmat sehol sem találsz. Helyzeted minden pillanatban szörnyűbb és szörnyűbb lesz, üldözőidet mindig ott fogod látni magad körül. Testvérem, ne engedd magad senkitől félrevezettetni… Ne feledd azt, hogy ha itt a földön az igazságszolgáltatás sújtó keze nem érintene, az igazságos Istentől, az örök bírótól méltó büntetésed elnyered!”

Hasonló útmutatást adott mellesleg Asbóth Gyula evangélikus alesperes és Biró Sándor református lelkész a Protestáns Tábori Püspökség gondozásában kiadott (1946-ban indexre tett) imakönyvükben (Fegyverben, 1943), idézve a honvédesküből, miszerint „esküszünk, hogy csapatainkat, zászlóinkat, lövegeinket és egyéb harci eszközeinket el nem hagyjuk és az ellenséggel soha a legkisebb egyetértésbe sem bocsátkozunk, haza- és nemzetellenes vagy oly irányzat szolgálatába, mely a honvédség vagy az ország más fegyveres testületének fegyelmét aláásni igyekszik, nem lépünk, semmiféle titkos társulatnak tagjai nem vagyunk és nem leszünk, magyarázatul hozzáfűzve: amikor egy állam végszükségből, a nemzet fennmaradása érdekében háborúba kezd, ilyenkor a hadviselő nép az isteni akarat végrehajtójává válik: ebben az esetben mindazok, akik fegyvert fognak, azzal a tudattal tehetik ezt, hogy erre az engedelmességre Isten parancsa kötelezi őket”, hangsúlyozva, hogy „a fizikai honvédelemre is bibliai mandátumunk van, hiszen már maga az a tény, hogy Péter fegyvert viselhetett (különben nem ránthatott volna kardot) mutatja, hogy Jézus nem tette általánosan kötelezővé a fegyvertilalmat, a Szentírás sehol sem ad isteni parancsot a fegyverviselés kötelességének megtagadására: Jézus nem követeli, hogy a kapernaumi százados tiszti állásáról lemondjon, ha az ő tanítványa akar lenni (Mt 8, 5-13), Péter apostol sem támasztott ilyen igényt Kornéliusz századossal szemben (ApCsel 10, 48.).”

Isten mindenek fölött, a haza mindenek előtt, vallották eleink Kölcseyvel, így tehát a kereszténység a kereszt és a kard egységét hirdeti, nem a háttérhatalommal szembeni passzivitást.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info