Aligha szükséges elöljáróban Heller Ágnest bemutatunk portálunk olvasóinak. Úgyszólván nincs hét és nap, óra és perc, hogy az önmagát a minap „harci kanári”-nak nevező lukácsista fétisfilozófus ne nyilatkozna természetesen majd mindig ugyanarról, vagyis hogy hazánkban a többségi társadalom mennyire kirekesztő. 2013. november 21-i szombathelyi debütálása is újabb freudi elszólásokban bővelkedett, melyek közül talán a legfőbb kapcsán aligha állhatjuk meg, hogy ne tegyünk fel halkan egy kérdést. Ha szerinte a pénzes eleit oly bőkezűen támogató Horthy hívei mégsem fenyegetik annyira őt és övéit, hogy emiatt ne tudjanak nyugodtan itt aludni, miért az úgyszólván állandó üldözöttségükről való siránkozás?
Amint a Nyugat.hu portálon két nappal később felkerült tudósításból kiderül, a vasi megyeszékhelyen lévő Bernstein Béla Kulturális Központban olyan kérdésekre válaszolt az annak szerzői szerint amolyan „bölcs számán”-ként megjelent lukácsista fétisfilozófus, minthogy minek Horthynak lovasszobor, kell-e félni a szélsőjobbtól, Wass Albert mitől kötelező olvasmány s miért kellett kötelezővé tenni a hit- és erkölcstan bevezetését?
Tartjuk annyira intelligenseknek törzsolvasóinkat, hogy aligha szükséges számukra kommentárokkal teletűzdelnünk válaszait. Lássuk őket sorjában, különös figyelemmel az általunk belőlük kiemeltekre. Kezdjük néhai kormányzónkkal!
„Egy közepes képességű ember, aki hatalmas pozícióba kerül, hatalmas árulások révén. Először elárulta a királyát, aki felkarolta, aztán elárulta a trónörököst. Horthy számlájára írhatjuk az első fajtörvényt, fél millió magyar zsidó deportálását, és százezer magyar katona halálát a keleti fronton. Ő léptette be az országot a háborúba, ahogy Trianon mögött is ő állt. Olyan ember volt, aki jó atyja volt a gazdagoknak, beleértve a pénzes zsidókat is, és hihetetlenül fütyült arra a 3 millió koldusra, akik az országban éltek. Ő volt Hitler utolsó előtti csatlósa. Egy közepes, erkölcsileg igazán alantas, lelkiismeretre és bűntudatra képtelen alak, aki sem lovas szobrot, sem semmilyen elismerést nem érdemel.”
Ezután, tekintettel arra, hogy érthetetlen, miért őt vették elő (például Tisza István helyett) a „jobbos”-ok, rögvest rátért ugyebár a kérdések kérdésére: kell-e félni a szélsőjobbtól? Válaszul megtudhattuk tőle, hogy ő nem lát olyan fenyegetést, ami közösségileg a magyar zsidóságot érintené: „Vannak, akik persze betegek lesznek, és nem tudnak aludni, ha meghallják Vona Gábor gyűlöletbeszédét. Aki nem tud a szélsőjobb miatt aludni, hagyja ott az országot, és próbáljon meg máshol aludni.”
Ami pedig Wass Albert kötelező olvasmánnyá tételét illeti, aki szerinte ezt feladta, annak „rossz ízlése van”. Nem részletezte, mitől, miként azt sem, miért „borzalmas újítás” a hit- és az erkölcstan bevezetése. Viszont nem hagyott kétséget ezúttal sem arról, mennyire Lukács (Löwinger) tanítvány maradt: „A hittannak a templomban és a zsinagógában a helye. Az erkölcstannak pedig gyalázatosan semmi köze sincs etikaoktatáshoz, csak az illemtanhoz, amely a szánkba rágja, ez jó ez meg nem. Dehogy miért?”
De végül arról sem hagyott kétséget, mit is tart a hajdani „deportálások”-ról: „Kertész Imrével ugyanabban a deportálási sorban álltunk, én az ösztönömre hallgatva azt mondtam, szökjünk meg. Kertész Imre ott, akkor úgy gondolta jónak, hogy a barátaival együtt marad, mert ott biztonságosabb. Elhitték, hogy munkára viszik őket. Ahogy mások is, az a félmillió deportált, mindenki azt hitte, túléli a háborút, hiszen 1944 tavaszán járunk. Senki sem hitte volna el, hogy három hónap alatt félmillió zsidó deportálást így meg lehet szervezni.”
Amint elöljáróban megígértük, aligha szükséges kommentárokkal teletűzdelnünk mondatait, tekintettel arra, hogy a belőlük kiemeltek önmagukért beszélnek. Azt azonban aligha állhatjuk meg, hogy ne tegyünk fel halkan egy kérdést talán legfőbb iménti elszólása kapcsán. Ha szerinte a pénzes eleit oly bőkezűen támogató Horthy hívei mégsem fenyegetik annyira őt és övéit, hogy emiatt ne tudjanak nyugodtan itt aludni, miért az úgyszólván állandó üldözöttségükről való siránkozás?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
