Egy szellemi fegyvertársammal leveleztem. Azt írta, pártokban nem hisz, csak a kultúrában, a munkában, a pálinkában, kolbászban, szalonnában, hagymában és a barátságban. – „És a borban?” – kérdeztem. – „Abban is és a jó sörben, ami nem magyar ital, de szeretem. – Mire én: „Azon gondolkodom, mi maradt még ki… Megvan: Isten!

De hát ugye az alap.” – Erre felkiáltott: „Hú! Ezért vagyunk mi bűnös, nyomorult emberek, hiszen sokszor Isten nem is jut eszünkbe. Most például nekem.”

Bizony, feleltem. Éspedig olyannyira, hogy Lev Nyikolajevics Tolsztoj is arról ír regényremeklésében, a Feltámadásban, hogy az emberek rajta kívül mindent keresnek az égvilágon, é s aztán csak csodálkoznak, hogy jóformán semmit sem találnak. Főleg 1789 óta. Ugyebár. Végül fegyvertársam ezt megtoldotta egy viccesen hangzó, ámde halálosan komoly történettel. Íme. Az ájtatos hívő árvízkor felmenekül a háza tetejére, és sorra utasítja vissza a szomszédok, ismerősök, ismeretlenek segítségnyújtási kísérleteit azzal, hogy őt majd megmenti az Isten. El is sodorja az ár, és amikor Isten színe elé kerül, csodálkozik, miért történt ez vele, mire az megkérdezi: miért utasította őt vissza folyamatosan?

Igen, amint Arthur E. Imhof elismerte az újkori ember mentális mélyrepülésének okait kereső tanulmányában (Die verlorenen Welten: Alltagsbewältigung durch unsere Vorfahren und weshalb wir uns heute so schwer damit tun (Elveszített világok: hogyan gyűrték le eleink a mindennapokat és miért boldogulunk mi ezzel oly nehezen), 1986), sokszor csak a Bibliát és a katekizmust forgató, így földi életükhöz korántsem görcsösen ragaszkodó és a halált nem mindenáron elodázni törekvő eleink evilági létezésüket nem véletlenül hasonlították vonaton való utazáshoz is. Nekik még korunk átlagemberével szemben volt világnézetük, ami az életet és a halált feloldotta, mivel nem hiányoztak életükből az azt betöltő erkölcsi törvények, még Isten utasai voltak, amiért tudták, hogy ha a vonat kisiklik, szerencsétlenség történik, akárcsak, ha az ember Isten törvényeinek vágányát elhagyja.

Ez derül ki a kiváló néhai osztrák katolikus hitelemző, Franz Spirago könyvéből (Példatár főleg hitszónokok és hitoktatók számára, 1927). Amint feljegyezte, egy prédikátor egyszer az alábbi bölcs hasonlattal élt:

1. Aki vonaton utazik, siet gyorsan a célja felé, egyik állomás gyorsan követi a másikat: az emberi életben is egyik év a másik után hamar elmúlik, az ember hamar megöregszik s közeledik a sírhoz.

2. A vonaton majd beszállnak utasok, majd ki: az emberi életben is naponként születnek emberek, mások pedig meghalnak.

3. Ha a vonat kisiklik, szerencsétlenség történik: hasonló azon ember sorsa, aki az Isten törvényeinek vágányát elhagyja s vétkezik: az ilyent a földi, sőt sokszor az örök büntetés éri utol.

4. Aki vonaton akar utazni, annak menetjegyet kell váltania, menetjegy nélkül utaznia nem szabad s nem juthat el utazásának végállomására: éppen így minden embernek föl kell vennie a keresztség szentségét, mert keresztség nélkül nincs üdvösség.

5. Az utazónak szüksége van pénzre, hogy fizetni tudjon: az életben is minden embernek kell fizetnie, azaz fáradoznia s nehézségeket elviselnie, hogy azáltal a mennyországot kiérdemelhesse.

6. Kis gyermekek nem fizetnek a vonaton semmit: így a kisgyermekek, kik a keresztség után halnak meg, a halál után azonnal a mennyországba jutnak, tehát elnyerik az örök üdvösséget minden fáradtság és nehézség nélkül.

7. Akinek sok a poggyásza, az nem utazik oly kényelmesen, mint akinek kevés van vagy egyáltalában nincs: az életben is némely ember nagyon meg van terhelve földi javakkal s azáltal sok a gondja, mások ellenben az evangéliumi tanácsok követése által (zárdába lépés) földi gondoktól mentekké tették magukat s ezáltal örök üdvösségüket sokkal könnyebben el tudják érni, mint mások,.

8. A kalauz kiszállásra szólítja föl az utasokat a végállomáson: éppen így jön a halál az emberekért.

9. A kiszállásnál a menetjegyet kérik: ugyanígy a halál pillanatában minden embernek szüksége van a keresztségben kapott ártatlanságra, ha azt akarja, hogy a mennybe beeresszék. Aki a menetjegyét elvesztette, annak bírságot kell fizetnie: aki a keresztségben kapott ártatlanságot elvesztette, annak szenvednie kell.

10. Egyeseknek a kiszállás után a következő vonatra kell várakozniuk, ami sokszor rendkívül unalmas dolog: így némely embernek a halála után a tisztítótűzben kell még a szabadulásra várakoznia.

Életünk zsákutca? Persze, hiszen sokszor Isten nem is jut eszünkbe, ezért aztán nincs is már világnézetünk, ami az életet és a halált feloldaná, mivel hiányoznak életünkből az azt betöltő, Tőle kapott erkölcsi törvények.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info