Alighanem azt is, aki nem rokonszenvezik a nemzetiszocializmussal és ideológiai alapítójával, az egykori német birodalmi vezérrel, el kell, hogy gondolkoztassa, helyénvaló-e vajon a politikai korrektség jelének tekintett, kötelezően előírt ellenszenv vagy egyenesen gyűlölet kinyilvánítása irántuk. Pláne, ha az ezt szolgáló propagandával ellentétes műveket tanulmányozva megkérdezi, miként lehetséges, hogy akkor még, szemben a jelennel, rend uralkodott náluk az élet minden területén? Lényegében e kérdéseket veti fel egy Németországban nemrég megjelent s a minap nálunk is napvilágot látott regény, mely egyértelműen szembeszáll a birodalmi vezérrel és rendszerével szembeni zsigeri gyűlöletkampánnyal, különös tekintettel arra, hogy bizony egyre népszerűbb Hitler, felvettetve olvasójában is a kérdést, hogy vajon miért?

Amint a Magyar Nemzet 2013. szeptember 13-i számában olvassuk, ‘bombasiker lett Timur Vermes Nézd, ki van itt című regénye Németországban: az optimista becslések százezer példánnyal számoltak a megjelenés előtt, ehhez képest közel egymillió darabot adtak el belőle tavaly óta’. Egy év alatt majdnem harminc nyelven jelent meg, s arról a Hitlerről szól, aki ha ma eljönne, változatlanul ideológiájával próbálná uralma alá hajtani a megváltozott világot, aki eszmefuttatásaival Berlin polgárait bizony ma is megragadná. Írója kifejtette végül kötete budapesti bemutatóján, hogy a történelmi jelenségek tisztázásakor ‘a múltat alaposabban fel kell tárni, és meg kell keresni az okokat, nem elég elfogadni az átvett sémákat’.

Nem bizony, és hogy mennyire nem, eddig is számos próbálkozás megmutatta. Csak emlékeztetőül kettő közülük a közelmúltból. Barbara Zehnpfennig, a passaui egyetem politikafilozófus professzorasszonya tavaly kimondta a Mein Kampfról, hogy a tudomány feladata megértetni érvrendszerét, elvégre ‘nem egy egyszerű buta firkálmányról van szó’.

Az anyanyelvünkön is megjelent művei által nálunk sem ismeretlen John Lukacs zsidó történész pedig még tovább megy művében (Az európai világháború 1939-1941):

‘A németekben megvolt a lehetőség arra, hogy megfiatalítsák a vén Európát, hogy Európa korát és vezető szerepét a világban évszázadokkal meghosszabbítsák. De mivel elvakultan csak az Európán belüli elsőbbségükkel törődtek, ezt a lehetőséget talán végérvényesen megsemmisítették az utolsó európai háborúban. Hitler ebben az értelemben is képességeik és gyarlóságaik szélsőséges prototípusa volt. A németek, akik sokszor erősebbek s néha még mélyebb gondolkodók is voltak a többieknél, Nietzschétől Spengleren át Hitlerig a nyugati civilizációra, a fehér fajra, az Európára leselkedő veszélyekről beszéltek.‘

Vagyis tény, hogy a vén kontinensünket fenyegető sokrétű veszélyforrásokat egy szakavatott diagnoszta éleslátásával ismerték fel olyan gondolkodók, mint Nietzsche, Spengler és – Hitler. Igen, Hitler, akit nem elítélni, hanem megérteni szeretne, amikor leszögezi:

‘Adolf Hitler agya rendkívüli módon működött. Nem volt őrült. Az ilyen leegyszerűsítő magyarázat megfelel a modern amerikai hajlamnak, amely a gonoszságot valamilyen abnormális betegségnek tartja. Ha a gonoszságot ‘abnormalitásnak’ tulajdonítjuk, akkor nemcsak Hitlert nem érthetjük meg, hanem az emberi természetet sem. S minden történelmi bizonyíték az ellenkezőjét támasztja alá. Történetek arról, hogy e diktátornak habzott a szája, hogy őrült dühében a szőnyegre vetette magát és azt rágta, hamisak. Mindennek inkább az ellenkezője volt igaz.‘

Noha hozzáteszi ezek után, hogy az általa ‘egész népek háborúja’-ként elkönyvelt második világégés során a német vezér ‘gyakran vont le téves következtetéseket, nemzeteket akart leigázni’, mégis, magát a rendszerét korántsem minden ok nélkül csodálták olyan sokan:

‘A nemzetiszocializmust sokan követték és utánozták Németország határain túl is. Az emberiség történetében egy múló percig mintha ebben öltött volna alakot egy új, általános fejlődés, amely a század egészére rányomta bélyegét. Láttuk, mekkora erővel vonzotta Kelet-Európa egyes népeinek tömegeit, kivált a fiatalokat. Átmenetileg egyes embercsoportok rokonszenvét megnyerhette talán Nyugat-Európában is. Vonzóereje nem a félműveltekre hatott csupán. Művelt nagy szellemek is rokonszenveztek Hitlerrel, még 1940 után is.‘

Ráadásul nem is kevesen, hiszen mint írja, akadtak közöttük kitűnő művészek és elsőrangú elmék, mint az előbbiek közül Louis-Ferdinand Céline, Knut Hamsun, Drieu la Rochelle, Giovanni Papini, Wyndham Lewis, Ezra Pound, Jakob Schaffner, John Knittel, Joseph Willem Mengelberg, Dohnányi Ernő, vagy mint az utóbbiak sorából Giovanni Gentile és Bernard Fay. S vallhattak bár a nemzetiszocialisták a háború során bármekkora kudarcot, ez mit sem változtat azon a hatáson, amik korukra gyakoroltak, hiszen rendszerük olyan sorskérdéseket vetett fel, amit mások nem vagy alig, s azokra ráadásul komolyan veendő válaszokat is adtak.

Éppen erre való tekintettel már számtalanszor idéztük Koszterszitz József – a két világháború között nevelési művei alapján páratlan népszerűségnek örvendő Koszter atya – Fulgur című, 1944-ben megjelent regénye egyik fejezete (Történelemóra a VI/B-ben) sorait:

‘Azt hiszem, nem hazafiatlanság az, ha az ellenségben is meglátja és megbecsüli az ember azt, ami nagyszerű. A germán nép vezére kivételes történelmi egyéniség, s amit öt év alatt kihozott a népéből, annak nincs mása a múltban. Mi gyűlöltük őt és ő gyűlölt minket, de ez nem változtat azon a tényen, hogy kivételesen nagy ember.’

Mégis miért és mitől? Amint Ernst Zündel és Eric Thomson rámutatott, azért, mert nem szédített olcsó megoldásokkal és könnyű csodaszerekkel, nem garantált kényelmes, harctalan – utópikus – életet, nem hirdette a demokrácia feltételezett erényeit, nem megvásárolt szavazatokkal kívánt népe élére állni, megvédte a vallási sarlatánoktól, a szexuális elferdülésektől, az idegen betolakodóktól, megerősítette az értük, nem ellenük dolgozó rendőrséget, tisztességes munkát, pénzt, otthont, nemzeti médiahálózatot teremtett, s végül, de nem utolsósorban felismerte, hogy az igazi vagyon nem az aranyon és a hitelen alapul, hanem országa és népe termelőképességén, kiragadva így a spekulánsok kezéből a pénzelőállítást.

Igen, mindezek figyelembevételével és annak tudatában, hogy a mai Németország ráadásul odáig süllyedt, hogy (a gender-ideológia tovaterjedése fegyvertényeként) egy éve a német szülők meghatározatlan neműként is anyakönyveztethetik újszülött gyermeküket, továbbá, hogy már több mecset épül benne, mint templom, nem csodálható, ha alighanem azt is, aki nem rokonszenvezik a nemzetiszocializmussal és ideológiai alapítójával, az egykori német birodalmi vezérrel, el kell, hogy gondolkodtassa, helyénvaló-e vajon a politikai korrektség jelének tekintett, kötelezően előírt ellenszenv vagy egyenesen gyűlölet kinyilvánítása irántuk. Pláne, ha az ezt szolgáló propagandával ellentétes műveket tanulmányozva megkérdezi, miként lehetséges, hogy akkor még, szemben a jelennel, rend uralkodott náluk az élet minden területén?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info