Korábban már jeleztük, hogy bár önmagukat nemzetinek és kereszténynek tartó könyvkiadókból nincsen hiány hazánkban, azonban úgy tűnik, valahogy egyiküknek sem igazán szívügyük az ifjúságot nemzeti és keresztény szellemiségre nevelő művek kiadása, pedig tanulhatnának a két világháború közötti könyvkiadásunkból. Most úgy tűnik, akadt kivétel, ugyanis a minap megjelent a két világháború között oly népszerű Koszter atya (Koszterszitz József) ‘Fulgur’ című ifjúsági regénye. Ebbeli örömünkbe azonban üröm is vegyült, ugyanis (névtelen) megjelentetője jelezte a regény egyik mondatához fűzve lábjegyzetben, hogy elhatárolódik az írója által ugyebár csak ‘politikailag inkorrekt’-en értékelhető néhai német birodalmi vezértől és kancelláról.

Koszter atya (1898-1970) – a fővárosi és soproni Szent Imre Kollégium egykori prefektusa – két világháború között nevelési művei alapján páratlan népszerűségnek örvendett. Ezért öröm a keresztény nevelés igényes irodalmi megformálóinak köteteit keresők számára, hogy közülük regénytetralógiájából (Lurkó, Iluska, Fulgur, Csibészklub) most a harmadik ugyan kiadó feltüntetése nélkül, mégis csonkítatlanul hozzáférhetővé vált hasonmásban, így huszonötödik fejezete, a ‘Történelemóra a VI/B-ben’ című is, amelyben szerzője a Harmadik Birodalom első emberéről így nyilatkozott:

‘Azt hiszem, nem hazafiatlanság az, ha az ellenségben is meglátja és megbecsüli az ember azt, ami nagyszerű. A germán nép vezére kivételes történelmi egyéniség, s amit öt év alatt kihozott a népéből, annak nincs mása a múltban. Mi gyűlöltük őt és ő gyűlölt minket, de ez nem változtat azon a tényen, hogy kivételesen nagy ember.’

Mivel talán mindenkor, de ma különösen is az öröm azonban üröm nélkül alig jár, így a regény megjelentetője az idézett mondathoz az alábbi lábjegyzetet fűzte:

‘A könyv szerzője a történelmi események ismeretében ezeket, és az ezekhez hasonló mondatokat ma bizonyára nem ilyen bántó egyoldalúsággal fogalmazná meg. A ‘germán nép vezére’, mint a többi diktátor, sok szenvedést és el nem múló fájdalmat okozott Európa minden népének.’

Az anonim, egyenesen az aczéli médiapropagandát felidéző szerkesztői kommentár olvastán tényleg alig tudja az olvasó, sírjon-e vagy nevessen. Akkor volt szokás ugyanis, hogy ha valakiket nem tudtak életművük értéke alapján semlegesíteni, ügyeletes szerkesztőknek jutott pártfeladatként közvetítésük a plebsznek, kellően szájbarágós lábjegyzetekkel ellátva általuk kiadott műveiket, gondosan ügyelve, nehogy soraik ab ovo hassanak. Persze azt a kérdést kihagyták számításukból, hogy mit érnek el ezzel? Hiszen, maradva az iménti esetnél, korántsem valószínű, hogy a néhai Führer iránt kialakult szimpátiát vagy antipátiát az önálló gondolkodástól még el nem rugaszkodottak körében érdemben befolyásolni tudják az efféle atyáskodó szerkesztői megjegyzéssel. Igen, ez aztán a megfeleléskényszer: még egy ifjúsági regény sem jelenhet meg a Führertől való elhatárolódás nélkül!

Ifj. Tompó László – Hunhír.info