Az Észak-Erdély és Székelyföld visszatérését lehetővé tevő második bécsi döntés elő- és utótörténetének mára elfeledett fejezete, hogy meghozatala előtt és után miként karolták fel a román uralom elől csonka országunkba menekült erdélyi véreinket magyar asszonyaink: Teleki Pál miniszterelnök tervei alapján felesége elnökletével bizottság jött létre Budapesten, amely nemcsak alkalmi karitatív akciókkal, hanem munkahelyek biztosításával is igyekezett segíteni rajtuk, ezzel is tanújelét adva, mit jelent az egy vérből valók manapság oly hiányolt összetartása a bajban.

Amint a Gyimesy Jenő Balázs által összeállított, 1942-ben megjelent „Asszonyok a vártán – Menekült magyarok emlékkönyvé”-ből megtudjuk, 1940. március 14-én alakult meg gróf Teleki Pál miniszterelnök tervei és felesége elnökletével fővárosunkban az Erdélyi Menekült Magyarok Megsegítésére Alakult Bizottság, tudva, hogy egyre nagyobb lesz a menekültprobléma, az erdélyi területek várt visszatérése örömébe ilyetén üröm fog vegyülni, hiszen özönleni fognak dél-erdélyi véreink, számolva ugyanakkor azzal is, hogy külpolitikai elővigyázatosságból a bizottság működése részleteit nem célszerű nyilvánosságra juttatnia.

1940. augusztus 30-a, a bécsi döntés után a vissza nem tért dél-erdélyi területekről várható menekültek ellátásához szükséges anyagiak előteremtése érdekében ERDÉLYÉRT felirattal egy kis kék alumínium kitűzőt hoztak forgalomba húsz fillérért, amelyet aztán gyárak, iskolák, közintézmények és magánszemélyek tömegesen vettek, s jövedelmét a menekültek élelemmel, átmeneti lakással való ellátására fordították, továbbá ruhaneműket gyűjtöttek részükre, melyekre szeptembertől és októbertől különösen nagy szükségük volt, mert a vissza nem tért dél-erdélyi területekről a román prefektusok zaklatásai elől Lőkösháza felől egyre többen jöttek teljesen lerongyolódva, kiéhezetten fővárosunkba, ahol az általuk július 25-étől működtetett keleti és nyugati pályaudvari ügyeleti szolgálat elsősegélyben részesítette, sőt szállással, élelemmel fogadta s munkalehetőségekhez juttatta őket.

A Bizottság budapesti irodája munkáját ellátó, önzetlenül dolgozó asszonyok különösen az üldöztetésektől elcsigázott, ezért gyakran bizalmatlan menekült munkásokat karolták fel a pestkörnyéki gyártelepeken való alkalmazásukkal, biztosították nekik, hogy a fővárosi vendéglőkben három-négy hónapon át naponta ebédelhessenek, azonkívül november közepén megindították az „Egy szál gyertyát a menekültek karácsonyfájára” mozgalmat s a főváros említett két pályaudvarán karácsonyfát állítottak fel számukra, a részükre létesült tizenhat menekülttáborban közel ötezer szeretetcsomagot osztottak szét közöttük, ráadásul érintkezésbe léptek az Actio Catholica vezetőségével, így kétszázötven leány- és fiútanuló teljesen ingyenes ellátását sikerült biztosítaniuk az ország zárdaintézeteiben, konviktusaiban.

A bécsi döntést, majd az általa felszabadult területekre történt bevonulást követően az előtte csonka országunkba menekült erdélyiek százainak szülőföldjükre való visszatérését is felkarolta a Bizottság: amint annak vezető képviselői közül Mihailich Győzőné megjegyezte (Gyimesy Jenő Balázs jelzett művében), természetesen kívánságuk teljesítése érdekében „mindent elkövettünk és mihelyt a katonai hatóságok erre módot adtak, el is indítottuk haza azokat, akik a döntés előtti hónapok forró kataklizmájában voltak kénytelenek elhagyni észak-erdélyi vagy székelyföldi otthonukat”, akiktől már szeptember második felében naponta küldték köszönőleveleiket a visszatért végekről, amelyekben „áldották Teleki Pálné grófné nevét, hogy életre keltette Bizottságunkat és felkarolta őket legválságosabb napjaikban”.

Illesse tisztelet hetvenkét év elmúltával is mindazokat, akik 8368 menekültet juttattak e hónapok alatt állásba, akik 1246 ingyen ebéddel, 223 kórházba utalással, 19 000 nyilvántartásba vett pályaudvari átvonuló étkeztetésével, mintegy 3000 öltöny részükre juttatásával segítették őket, így a Bizottság 83 állandó és kisegítő munkatársát:

Dr. Mihailich Győzőnét (a Bizottság ügyvezető elnöke),
Rahóthy Istvánnét (az ügyvezető elnök helyettese, a pályaudvari kirendeltségek vezetője),
Stráner Dezsőnét (pénztáros),
Varga Bálintnét (főtitkára)
Özv. Csiszér Istvánnét (raktáros),
Dr. Quirin Leónét (a menekült munkások elhelyezésének irányítója),
Özv. Doloviczényi Lajosnét (a keleti pályaudvari kirendeltség helyettes vezetője),
Gyulányi Margitot (pályaudvari ügyeletes, anyagbeszerzője),
Szénássy Erzsébetet (pályaudvari ügyeletes, bizottsági titkár),
Dr. Jármai Károlynét (bizottsági elnökhelyettes és levelező),
Endrődy Jánosnét (a nyugati pályaudvari kirendeltség helyettes vezetője),
Décsi Erzsébetet (pályaudvari hajnali ügyeletes, bizottsági titkár),
Simkó Károlynét (pályaudvari ügyeletes, helyettes pénztáros),
Szikla Gézánét (pályaudvari ügyeletes),
Bakó Imrénét (a Bizottság hatóságokkal szembeni képviselője),
Vitéz Gaáli Ernőnét (a menekült munkások elhelyezésének irányítója),
Vitéz Szomolnoky Antalné (raktárkezelő, anyagbeszerző),
Özv. Szarka Lajosnét (pályaudvari ügyeletes, raktárkezelő),
Dr. Tassonyi Ernőnét (adatfelvevő- és vezető),
Dr. Kuntner Róbertnét (pályaudvari ügyeletes, szociális környezettanulmányozó),
Dr. Jáky Józsefnét (propagandairányító, intézeti látogató),
Vitéz Berencsy Bélánét (pályaudvari ügyeletes),
Dr. Hanák Szilárdnét (az „Erdélyért” kitűző propagandavezetője),
Özv. Tarnói Buócz Imrénét (pályaudvari ügyeletes, intézeti látogató),
Hertelendy Margitot (környezettanulmányozó, kapcsolattartó a Kormánybiztossággal),
Koródy Jenőnét (pályaudvari ügyeletes, környezettanulmányozó),
Nagy Ilonát (pénztáros),
Özv. Kovács Sándornét (pályaudvari ügyeletes),
Viktor Jánosnét (pályaudvari ügyeletes),
Dr. Hajdú Zoltánt (bizottsági titkár),
Simkó Jánosnét (pályaudvari ügyeletes),
Csap Ilonát (pályaudvari ügyeletes),
Csapó Dalmát (az „Erdélyért” kitűző propagandistája),
Karácsony Emilnét (pályaudvari ügyeletes),
Szederjesi Lenkét (központi adminisztrációs kisegítő),
Baka Arankát (központi adminisztrációs kisegítő),
Feszty Masát (szociális propagandista, amúgy festőművész),
Badics Lászlónét (adatfelvevő, környezettanulmányozó),
Ifj. Doloviczényi Lászlónét (pályaudvari ügyeletes),
Schandl Gyulánét (pályaudvari ügyeletes, szociális környezettanulmányozó),
Vajda Ödönnét (pályaudvari ügyeletes),
Dr. Thoma Frigyesnét (pályaudvari ügyeletes),
Berka Józsefnét (intézeti igazgató, környezettanulmányozó),
Dr. Laurentzy Vilmost (bizottsági irodaigazgató),
Dr. Csákány Győzőnét, (a csecsemőgondozás és lakásügyek intézője),
Dr. Halmy Györgynét (környezettanulmányozó, gyermekelhelyező),
Greisinger Ödönnét (pályaudvari ügyeletes),
Várnay Sándornét (pályaudvari ügyeletes),
Koródy Piroskát (pályaudvari ügyeletes, tanulócsoportok kísérője),
Scharl Gyulánét (pályaudvari ügyeletes),
Vakarcs Bélánét (pályaudvari ügyeletes),
Buócz Mártát (pályaudvari ügyeletes, környezettanulmányozó),
Uzoni Zayzon Kálmánnét (pályaudvari ügyeletes),
Dr. Stief Lászlónét (pályaudvari ügyeletes),
Gáspár Gyulánét (pályaudvari ügyeletes),
Vida Irént (pályaudvari ügyeletes),
Pruzsinszky Irmát (pályaudvari ügyeletes),
Kollár Máriát (adminisztrációs kisegítő),
Vitéz Beél Józsefnét (pályaudvari ügyeletes),
Bun Gynát (pályaudvari ügyeletes),
Ouliczky Ferencnét (pályaudvari ügyeletes, amúgy szobrászművész),
Nyitray Bélánét (pályaudvari ügyeletes),
Szirmay-Fóris Máriát (szociális védőnő, pályaudvari ügyeletes),
Sedéry Mártát (pályaudvari ügyeletes),
Vitéz Holvédné dr. Dálnoky Veress Júliát (adománypropagandista),
Leitner Ferencnét (tanulócsoportok kísérője),
Vitéz Bodor Aladárnét (adománypropagandista),
Csapó Lajosnét (adminisztrációs kisegítő),
Kövesi Lajosnét (a menekültek elhelyezésének propagandistája),
Sztojka Lórándot (adminisztrációs kisegítő),
Vitéz Temesy Győzőnét (az „Erdélyért” kitűző propagandistája),
Maksa Ernőnét (az „Erdélyért” kitűző propagandistája),
Gróf Bethlen Györgynét (dél-erdélyi gyermekek felkarolója),
Hajdú Gyulánét (vidéki munkatárs),
Vidék Károlynét (vidéki munkatárs),
Dr. Szabó Gusztávnét (vidéki munkatárs),
Dr. Kenessey Gyulánét (vidéki munkatárs),
Györffy Sándornét (vidéki munkatárs),
Dr. Pataky Kálmánnét (vidéki munkatárs),
Dr. Szalóky Edénét (vidéki munkatárs),
Cseh Bélát (vidéki munkatárs),
Albert Zoltánnét (vidéki munkatárs),
Dr. Rudolf Lórándnét (vidéki munkatárs).

Amint az imént ismertetett adatokból is kitűnik, hetvenkét évvel ezelőtt még nem volt kérdés, segítsünk-e és miként az önhibájukon kívül menekültjeinken, akkor még tudták, mit jelent az egymáson való önzetlenül segítés, a régi székely rendtartásból ismert kaláka, az egy vérből valók manapság oly hiányolt összetartása a bajban.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info