Tarlós ismét letette a hűségesküt: miután nemet mondott Csurka István posztumusz darabja, „A hatodik koporsó” színrevitelére, a Mazsihisz-führer legnagyobb örömére a (mondjuk) Szabó Dezső helyett még mindig Szabó Ervin nevét viselő Fővárosi Könyvtárba sietett, ahol is a 2012. augusztus 27-én megnyílt, izraeli gyermekkönyv-illusztrációkat, kéziratokat és kegytárgyakat bemutató tárlatot megnyitó beszédében elmondta, hogy „a zsidó kultúra a magyar kultúra szerves része”.
Amint a Mazsihisz honlapja főoldalára még a tárlatnyitás napján feltett, a Magyar Távirati Irodától átvett közleményből megtudjuk, a Zsidó Nyári Fesztivál részeként megnyílt, 2012. szeptember 13-ig látogatható kettős tárlaton a főpolgármester kijelentette, hogy a fesztivál idején „Budapest a hazánkban, külföldön és Izraelben élő zsidóság kultúrájának és művészetének európai fővárosává válik”, majd „a bemutatott házasságlevelek, tóramutatók és más hagyományos tárgyak kapcsán hangsúlyozta, hogy a zsidó kultúra a magyar kultúra szerves része, mások mellett Radnóti Miklós, Szerb Antal, Karinthy Frigyes, Örkény István és Gábor Dénes is a magyarországi zsidó közösség tagja volt és egyben a magyar művészet és tudomány kiemelkedő egyénisége is”.
Természetesen ezután rátáért a lényegre, arról panaszkodva, hogy „a valóságban élő zsidóság helyét a köztudatban fantomok vették át, és az előítéletek is ezekre a fantomokra lettek szabva”, ugyanis (szigorúan betűhíven idézve) „a korszak, amely a numerus claususszal vette kezdetét a holokausztban fejeződött be”, amely „egyben a magyarság tragédiája” is volt, ráadásul „a kommunista diktatúra idején a zsidó szó is tabunak számított”, sőt a zsidónak levés „kibeszélés”-e, „feldolgozás”-a még „a mai napig nem történt meg, és ebben csak kis lépésekben lehet haladni” (elvégre ugyebár még mindig a fantomok, az előítéletek határozzák meg róluk kialakított képünket), amire példa e kiállítás is, hiszen azon, amint Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete hozzátette, „a világ egyik legősibb nyelvét, a hébert mutatják be”.
Nem mernénk ezúttal sem vállalkozni arra, hogy megszámoljuk, a főpolgármester mondjuk hány levente-, Trianon-, vagy katolikus kegytárgykiállítást, illetve hazánk izraeli nagykövete országukban vajon hány hungarológiai tárlatot nyitott meg eddig, annyi azonban bizonyos, hogy az örökösen nyilas, náci, fasiszta, antiszemita üldözöttségről papolók – miközben persze (saját korábbi nagykövetük, Várnai-Shorer Judit megfogalmazása szerint) „reneszánszukat” élik nálunk – mindmáig adósak annak kifejtésével, mégis mitől lenne az ő kultúrájuk a mienk „szerves része”, amelynek akkor eszerint nem részei az ugyebár irántuk antiszemita prejudikációkkal, sztereotípiákkal viseltető íróink, költőink (olyanok, hogy csak a legközismertebbeket említsük, mint Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Németh László) művei?
Fokozott érdeklődéssel várjuk az érintettek válaszát, mindenekelőtt tehát annak az ellentmondásnak a feloldását, hogy ha mi szerintük eleve kirekesztők vagyunk (a mellesleg, mint tudjuk, „a világ egyik legősibb nyelvé”-t használó) kultúrájukkal szemben, akkor az mégis miként lehet a mienk „szerves része”?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
