Folytatódik a zsidó támadás Magyarország ellen. A Mazsihisz honlapján megjelent legfrissebb közleményből megtudjuk: különböző zsidó szervezetek most már nemcsak kritikával illetik a Nemzeti alaptantervet (NAT), hanem egyenesen „felszólítják” a magyar kormányt, hogy tegyen eleget a zsidó elvárásoknak. Itt az idő, hogy végre a kormány is kiadjon egy világos, félreérthetetlen állásfoglalást: eddig, s ne tovább!

A Síp utcai társaság honlapján ma kora délután (egészen pontosan: 13:09:51) az alábbi közlemény jelent meg:

„Alulírottak, zsidó szervezetek képviselői, felháborodásunkat fejezzük ki amiatt, hogy a Nemzeti Alaptantervben négy olyan író nevét tüntették fel, akiket nyilvánvaló antiszemitizmusuk köt össze.
Nyírő József a több százezer magyar áldozatot követelő Szálasi-féle puccs utáni rémuralom támogatója volt, a legutolsó pillanatig kitartott a nyilas kormány mellett, még Sopronban is kamatoztatta tehetségét a Szálasi-vezette gyilkos hordák támogatására, akik további mérhetetlen szenvedést okoztak az országnak.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy ilyen, a gyilkosokat a legvégsőkig támogató személy újratemetésének megszervezésében Magyarország Országgyűlése közvetlenül részt vett, és így ezzel a kvázi állami dísztemetéssel példaképül próbálták őt állítani az egész magyar nemzet elé.
Sinka István feltűnően durva, zsidóellenes verseivel tüzelte fel az egyszerű emberek indulatait az üldözöttekkel szemben.
Szabó Dezső műveiben újra és újra felbukkan a zsidóság elleni uszítás, szellemi megalapozója volt annak a közhangulatnak, amely a zsidó-törvények elfogadtatásához vezetett.
Wass Albert élete végéig büszkén vallotta magát antiszemitának, háborús bűnösként ítélték el, ítélete mind a mai napig érvényes. Elképesztő, hogy Kertész Imre az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas műveit nem a Nemzeti Alaptantervnek abban a részében tüntetik fel, amely a magyar irodalmat tárgyalja, hanem egy különálló pontban, amely az irodalmi díjakról szól, ily módon kivetve őt a magyar irodalomtörténetből.
Felszólítjuk Magyarország Kormányát, hogy haladéktalanul vizsgálja felül az elfogadott Alaptantervet, és mellőzze abból Nyírő József, Sinka István, Szabó Dezső és Wass Albert nevét, mert ezek a személyek olyanok, akik a gyűlölet, az antiszemitizmus mételyét terjesztették, és terjesztik, nem fogadható el, hogy a magyar ifjúság oktatásának szerves részét képezzék.
Az Élet Menete Alapítvány,
B’nai B’rith Budapest Páholy,
Magyar Zsidó Kulturális Egyesület,
Magyarországi Cionista Szövetség,
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége,
Nácizmus Üldözöttjeinek Bizottsága”

Látjuk, új név bukkant fel a zsidók kivégzőlistáján: Sinka István. Hogy a népi mozgalom egyik legjelesebb költőjének mely verseire gondoltak a zsidó urak és hölgyek, nem tudom. Mert a fenti közleményben természetesen egyetlen idézet sem olvasható. Nem is szükséges. Tudjuk: eme zsidó körök szerint antiszemita az, akit ők annak tartanak. Ennek a gyalázatnak kellene végre gátat vetni. Akár úgy is, hogy kijelentjük: ha nem tetszik nekik Szabó Dezső vagy Sinka István szerepeltetése a NAT-ban, akkor ne késlekedjenek: el lehet menni az országból. Nincs vasfüggöny, szabad az út.

Egyszer már írtam arról, miként szerepelnek az ún. „antiszemita” szerzők a NAT-ban. Most – Sinkával kiegészítve – megismétlem a tájékoztatást.

A „Magyar nyelv és irodalom” fejezet „Közműveltségi tartalmak” címet viselő alfejezetében az alábbiakat találjuk. Az 1-4. évfolyam anyagában:

„Klasszikus magyar szerzők gyermekversei, meséi, elbeszélései; egyszerű szerkezetű meseregények, gyermekregények:
szerzők: Arany László, Benedek Elek, Fekete István, Illyés Gyula, József Attila, Kormos István, Lázár Ervin, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Tamkó Sirató Károly, Wass Albert, Weöres Sándor.”

Adva tehát egy hosszú lista, ebből válogathat a tanár. Például taníthat Wass Albert mesét is. Vagy akár Móricz életművéből is meríthet. Akinek 1919-es naplója – írtam már erről korábban – csak úgy hemzseg a „zsidózó” szövegektől. Ha Wass meséi – ismétlem: meséi! – ellen tiltakoznak, akkor a nyersen „zsidózó” Móricz miért szalonképes a fenti zsidók számára?

Lépjünk tovább, nézzük meg, mi szerepel a 9-12. évfolyam „közműveltségi tartalmai” között. Először lássuk, kik szerepelnek az „epika” címszó alatt:

„Arany János egy-két balladája, Toldi estéje; Babits Mihály: Jónás könyve; Halotti beszéd és könyörgés; Jókai Mór: Az arany ember vagy egy másik regénye; Kosztolányi Dezső egy regénye és egy novellája, Krúdy Gyula egy novellája, Mikes Kelemen: Törökországi levelek részlete; Mikszáth Kálmán egy regénye és egy novellája, Móricz Zsigmond egy regénye és egy novellája, Petőfi Sándor egy epikai alkotása, Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem részlete;

kortárs szépprózai alkotások.”

Itt bukkan fel Nyirő József neve. De azt is látjuk, hogy nem kötelező tanítani egyik szépprózai alkotását sem, sőt: a megadott lista tetszés szerint bővíthető, hiszen gazdag a XX. századi magyar irodalom. Külön szeretném felhívni a figyelmet Márai Sándorra, aki szintén szerepel a felsorolásban. Máraira később még visszatérek – néhány részletet fogok idézni a naplójából.
S még egy megjegyzés: a „kortárs szépprózai alkotások” mellett egyetlen név sem szerepel. Mert azt választ a tanár, aki néki kedves. Akár Kertész Imrét is, akinek a hiányát annyira kifogásolják a tiltakozó zsidók. Egyébként fölöslegesen – de erről majd később.

Lépjünk tovább. Még a 9-12. évfolyamnál tartunk. A „lira” alfejezetben találjuk azokat a szerzőket, akiket meg kell ismerniük a nebulóknak, majd következik az alábbi rész:

„további művek a XX. századi magyar lírából (pl.: Áprily Lajos, Dsida Jenő, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, Sinka István, Szilágyi Domokos műveiből)”.

Itt bukkan fel Sinka István neve. Ismét ugyanaz a helyzet, mint az epikánál: Sinka István verseit is választhatja a tanár, de nem kötelező. Taníthat más szerzőt, más verseket. Ráadásul a lista itt is bővíthető, azért szerepel a lista elején a „pl.” A magyarul kevésbé tudó zsidók kedvvért: „például”. Így talán már érhető, ugye?

Szintén a 9-12. évfolyam közműveltségi anyagában szerepel az „értekező próza és esszé” címszó alatt az alábbi szöveg:

„három részlet (pl.: Ady Endre, Arany János, Babits Mihály, Bessenyei György, Illyés Gyula, Kosztolányi Dezső, Kölcsey Ferenc, Márai Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Németh László, Pázmány Péter, Szabó Dezső, Szerb Antal műveiből; kortárs esszék).”

No végre, előkerült az utolsó „antiszemita” is. Szabó Dezső a neve. A helyzet ugyanaz, mint korábban: nem kötelező Szabó Dezső értekező prózájából egy sort sem tanítani. A tanáron múlik, hogy a szabadon bővíthető listából kit tanít. Ha úgy dönt, akkor akár Kertész Imre „holocaustos” beszédeit, esszéit is okíthatja (lásd: „kortárs esszék”).

S ha már Kertészt szóba hoztam: a Nobel-díjas író természetesen szerepel a NAT-ban. Íme:

„Az irodalmi élet
irodalmi díjak (pl.: Kertész Imre Nobel-díjas Sorstalanság című regénye);
az irodalom élete (pl.: kultusz; virtuális tér, digitális irodalom, digitális közlés,
hangoskönyv);
befogadási módok, könyvünnepek, sikerkönyvek.”

Mi ezzel a baj? Idézem még egyszer, mit írtak közleményükben a tiltakozó zsidók:

„Kertész Imre az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas műveit nem a Nemzeti Alaptantervnek abban a részében tüntetik fel, amely a magyar irodalmat tárgyalja, hanem egy különálló pontban, amely az irodalmi díjakról szól, ily módon kivetve őt a magyar irodalomtörténetből”.

Vegyünk egy mély levegőt, fújjuk ki, aztán írjuk le higgadtan, ahogy az fontos tényközléshez illik: KERTÉSZ IMRE NEM A MAGYAR IRODALOM RÉSZE. Írtam már erről is korábban, most újra idézem a Nobel-díjas író vallomását:

„Ami irodalmi hovatartozásomat illeti, le kell szögezni néhány tényt, hogy tévedésben ne éljek. A magyar irodalomhoz nem tartozom, és soha nem is tartozhatom oda. Én valójában ahhoz a Kelet-Európában létrejött zsidó irodalomhoz tartozom, amely a Monarchiában, majd az utódállamokban, főként németül, de sohasem a nemzeti környezet nyelvén íródott, és sohasem volt része a nemzeti irodalomnak. Kafkától Celanig húzható meg ez a vonal, és ha folytatni lehet, velem kell folytatni. Az én szerencsétlenségem, hogy magyarul írok; szerencsém azonban, hogy munkáimat németre fordították – még ha a fordítás csak árnyképe is az eredetinek.”
(Kertész Imre: Mentés másként. Bp., Magvető, 2011, 46. o.)

Ki vetette ki a magyar irodalomból Kertész Imrét? Senki. Mert aki eleve nem része a nemzeti irodalomnak, azt nem is lehet onnan kivetni. Kertész Imre a Kelet-Európában létrejött zsidó irodalomhoz tartozik – maga a Nobel-díjas szerző sorolja oda magát. Miért kell kétségbe vonni az író önmeghatározását? Nyirő József Romániában élt és alkotott a két világháború között. Mégis magyar írónak tartotta magát, nem pedig a román irodalom részének. Azt hiszem, mindig tiszteletben kell tartani egy író, költő identitását. Kertész Imre sem kivétel. Újra megismétlem tehát: Kertész Imre nem a magyar irodalom része. Kertész magyar nyelven író zsidó szerző.

De hadd térjek vissza a NAT-hoz egy pillanatra. Néhány bekezdéssel korábban említettem, hogy az „értekező próza és esszé” címszó alatt milyen szerzőket sorol fel az alaptanterv. A listán – Szabó Dezsővel együtt – szerepel Kölcsey Ferenc és Márai Sándor neve is.

A köztudottan kiváló szónok Kölcsey értekező prózájának egyik leghíresebb darabja „A szatmári adózó nép állapotáról” címet viselő, Nagykárolyban, 1830-ban elmondott beszéde. Ebből idézek néhány híres, sokszor citált mondatot:

„Egy van csak, a mit még figyelembe hozni bátor vagyok. Az t. i. hogy az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása. Az 1804-diki populáris összveírás 2290 zsidó férjfiat számlál, 1826-ikban pedig 2872 találtatott ezen nemes megye kebelében; következőleg a zsidó népesség 528 férjfival, s ha az asszonyokat is ide számláljuk, legalább is 1164 lélekkel szaporodott, még pedig azonidőben, mely alatt, ha ugyan az említett öszveírásokban valami tetemes hiba nem történt, a keresztyén adózó nép száma több mint 16 ezerrel kevesedett meg. Senki sincs a Tek. Vármegye itt ülő tagjai közül, a kinek, a zsidók ezen szaporodására, a szomszéd Gallicziának sorsa eszébe ne jusson. Távol vagyok attól, hogy azon rémítésekre menjek vissza, melyet Eisenmengernek s a hasonlóknak tudósításai terjesztettek el. De bátran említem azt az iszonyító rajzolatot, melyet Pr. Schulze Gallicziának, az Izrael fiai által történt lesűlyedéséről, az egész ausztriai birodalom láttára, előállított. Méltán mondja ő, hogy a mely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll. S maga az a nevezetlen ugyan, de köz tiszteletben álló politikus, a ki a zsidókat Francziaországba visszahivatni tanácslá, világosan megintette a hozzánk hasonlókat, mondván: nem kicsiny és szegény státusba való a zsidó, hanem nagyba és gazdagba. Itt segíti az industriát, ott megöli!”
(Kölcsey Ferencz Minden Munkái. Második bővített kiadás Toldy Ferencz által. Hatodik kötet. Pesten, 1861, kiadja Heckenast Gusztáv, 51. o.)

Mi változott Kölcsey Ferenc szavai óta? Magyarország ma még kisebb, és hasonlóképpen „szegény státusban” tengődik. Tehát – vonja majd le a logikus következtetést a figyelmes tanuló – hazánkba nem való a zsidó. Nem kellene Kölcseyt is törölni a NAT-ból?

De nemcsak Kölcseyvel van baj, hanem Márai Sándorral is, aki az epikánál és az értekező prózánál is szerepel a NAT-ban. Márai Sándor műveiben csak úgy hemzsegnek a „zsidózó” részek. Főműve, a hatalmas terjedelmű Napló, ebből a szempontból is valóságos kincsesbánya. Én csak két apró részletet idézek az 1949-es naplójegyzetekből. Íme, az első:

„A ’Weltwoche’-ben, ebben az arrogánsan provinciális svájci hetilapban cikket olvasok arról, hogy a zsidók most Palesztinában mithoszba kezdtek: nemzeti mithoszt építenek. Múló kísérlet ez. A zsidóság titkos világhatalom és soha nem mondhat le a nemzet fölötti szerepéről, amelyet a világ társadalmaiban betölt.
A zsidók nem kommunisták, más a lelki alkatuk. De a zsidó világhatalom egyes csoportjai számára a kommunizmus harci fegyver.”
(Márai Sándor: Ami a Naplóból kimaradt – 1949. Toronto, Vörösváry, 1999, 36-37. o.)

„Titkos világhatalom”? Mi ez, ha nem klasszikus „antiszemita” toposz? De lapozzunk tovább a kötetben:

„A zsidók gyógyíthatatlanok. Szívük mélyén örülnek a Mindszenty-pernek is. Mindennek örülnek, amit a szovjet a keresztények ellen elkövet, mert ez a ’büntetés’.”
(Márai: i. m. 45. o.)

Hát ehhez sem kell kommentár. Ráadásul az enyhébb Márai-szövegekből merítettem, mert ír ám ő olyasmit is például, hogy „alzsidó”. Bizony. Kérdezem: a tiltakozó zsidók miért nem követelik Márai kisöprését a NAT-ból? Vagy akár az egész magyar irodalom kisöprését? Mert találunk más szerzőknél is nekik nem tetsző szövegrészleteket.

Itt fejezném be ezt az írást, mert már zsibbadnak az ujjaim, s a szöveg is hosszúra sikeredett. Mégis: még néhány perc türelmet kérek. Mert valami nagyon fontos dologra szeretném felhívni az olvasók figyelmét. Nézzék meg, milyen zsidó „testületek” írták alá a bevezetőül idézett közleményt. A második aláíró:

„B’nai B’rith Budapest Páholy”.

Vagyis: a „Szövetség Fiai” budapesti páholya. Aki kicsit is tájékozott, tudja: ez a 19. század derekán gründolt szabadkőműves társaság az egyik legveszedelmesebb fajzat a világon. Behálózzák az egész világot, mindenütt ott vannak, ahol a nemzeti értékeket rombolni, a zsidó érdeket pedig képviselni kell. Magyarországon működik ennek a társulatnak a „budapesti páholya”. Honlapjukon ez olvasható:

„A B’nai B’rith egyik erőssége az egész világra kiterjedő hálózat, ahol természetesen számtalan lehetőség kínálkozik a helyi zsidóság támogatására, megerősítésére. A szervezet jelszava: Ahol a szabad világban zsidók élnek, ott van a B’nai B’rith is. A vasfüggöny leomlása után a B’nai B’rith hamarosan megjelent Magyarországon is, ahol Közép-Európa legnagyobb megmaradt zsidó közössége él.”

Ahol tehát zsidók élnek – pontosabban: a világnak a liberalizmus által megfertőzött részén -, ott jelen vannak a Szövetség Fiai. S képviselik a zsidó etnikum érdekeit. Méghozzá a többségi nemzet rovására. Szándékosan írok „zsidó etnikum”-ot. Tessék csak elolvasni, ki lehet a „B’nai B’rith” tagja:

„Vallási gyökerei miatt pedig – noha alapvetően szekuláris szervezet – csak zsidókat vesz föl tagjai közé. A B’nai B’rith legkülönbözőbb szociális, oktatási és más segélyprogramjai ugyanakkor mindenki előtt nyitva állnak.”

Tehát csak zsidók lehetnek a szabadkőműves társaság tagjai. S itt a ’”zsidó” nem vallást jelöl, hiszen ez a társaság világi, szekuláris szervezet. Itt a „zsidó” – etnikumot jelöl. A náci zsidótörvények szerinti meghatározással!

Lefordítom magyarra: én például nem lehetek ennek a társaságnak a tagja, mert nem vagyok zsidó etnikumú. A Szövetség Fiai tehát faji alapon diszkriminálnak. Kérdésem: a magyar kormány miért tűr meg ilyen fajvédő szervezetet? A párizsi békeszerződésre hivatkoznak sokan manapság, amikor a hazai szélsőjobboldalról beszélnek. Kérdem: a párizsi békeszerződés nem tiltja fajvédő szervezetek működését? Avagy a zsidó fajvédők kivételt képeznek?

Úgy látszik, igen. De van itt még nagyobb baj is. A „B’nai B’rith Budapest Páholy” hivatalos oldalán találunk egy ilyen menüpontot: „Alapszabály”. Ha kíváncsiak vagyunk, mit tartalmaz ez a dokumentum, kattintsunk rá. Én kíváncsi voltam, rákattintottam. Ezt találtam:

„Alapszabályzat jelenleg elektronikus formában nem áll rendelkezésünkre. Tagfelvételi kérelme esetén is biztosítjuk időpont egyeztetés alapján a betekintést.
B’nai B’rith Budapest Páholy”

Tehát titkos az alapszabály. Csak az ismerheti meg, aki tagfelvételi kérelemmel él. De tag csak zsidó lehet, ebből következően például én nem olvashatom el az Alapszabályt. Jogállamban ilyesmi előfordulhat? Titkos alapszabály? Egy fajvédő, magyarellenes felforgató tevékenységet végző, a köznyugalmat súlyosan zavaró titkos zsidó szervezet miért működhet Magyarországon?

Most már az ügyészség térfelén pattog a labda. Ne kerteljünk: zsidó támadás zajlik hazánk ellen. Elég volt a lapításból, a duplafenekű mondatokból. Szánalmas védekezés, mellébeszélés helyett eljött az őszinte beszéd ideje. Eljárást kell indítani több szervezet, elsősorban a Szövetség Fiai nevű judeonáci képződmény ellen. Be kell tiltani a működésüket, mert zsidó fajvédő szervezet Magyarországon nem kaphat teret. S végre azt is tudatosítani kell, mit akar a többségi magyar nemzet. Prohászka Ottokár írta 1918-ban:

„Három pontban összegezem azt, hogy mit akarunk e részben, amiért aztán antiszemitának mondanak minket:
az első, hogy meg akarjuk akadályozni a keresztény társadalom letörését,
a második, hogy meg akarjuk akadályozni Magyarország elzsidósodását,
a harmadik, hogy rá akarjuk segíteni a jóakaratú s nemzeti érzésű zsidóságot a nemzeti, keresztény társadalommal való összeforrásra.”
(Prohászka Ottokár Összegyűjtött Munkái. XXII. kötet. Bp., Szent István Társulat, 1929, 190. o.)

Prohászka Ottokár ma is iránytű.

Szalay László – Hunhír.info