Lassan, de biztosan változik a világ. Amiről évtizedeken át nem volt szabad beszélni, helyet követel magának az emlékezetben. Az utóbbi években például egyre többet hallhatunk-olvashatunk a második világháború végén lezajlott délvidéki népirtásról, az ottani magyarság kálváriájáról. A délvidéki németek sorsáról azonban még mindig nagyon keveset tudunk. Könyvkiadásunknak ezt a nagy adósságát igyekezett törleszteni a katolikus egyház hivatalos könyvkiadója, a Szent István Társulat, amikor tavaly megjelentette Paul Kornauer „Nagypéntek, feltámadás nélkül” című, megrázó könyvét.
A háború végén nemcsak a délvidéki magyarokat sújtotta kollektív büntetés. A helyi német kisebbség sem kerülte el sorsát: az ártatlan tízezrek deportáltként szovjet földön, szülőföldjükön a jugoszláv partizánok bosszújának az eredményeként, vagy valamelyik jugoszláv haláltáborban vesztették életüket.
Ma már mindenki tudja, amiről korábban beszélni nem lehetett: a közel 120 ezer ember életét követelő népirtást politikai döntés előzte meg. Jugoszlávia új urai eldöntötték, hogy a német kisebbség helyzetére „végső megoldást” találnak. S találtak is.
A megtervezett népirtás áldozatainak állít emléket Paul Kornauer, aki átélte a titoista „végső megoldás” időszakát. A túlélő, a szemtanú szól hát hozzánk, aki a könyvében leírt történeteket részint maga élte át, részint más szemtanúktól hallotta. A könyv anyaga már az ötvenes években elkészült (akkor Magyarországon élt Kornauer, ahogy ő fogalmaz: a „vendégszerető Magyarországon” talált menedéket), de a kötet csak 1991-ben jelent meg németül. Természetesen Németországban. Húsz évvel később a könyv hazatért. A mű fordítójaként Josephine Neubrandt van feltüntetve. Véletlenül megtudtam, hogy a fordító pilisvörösvári lakos, s nem ez a valódi neve. Hogy miért rejtőzött álnév mögé? Talán félelemből.
Igen, félelemből, mert a bácskai németirtásról még ma sem nagyon beszélnek. Még ma is agyonhallgatják. Ennek a vérengzésnek a fő felelőse Tito „harcostársa”, a partizánok egyik vezetője, Mosha Pijade volt. Róla ezt írja Kornauer:
„Pontosan megtervezett és kivitelezett megsemmisítési terv alapján, bizonyíthatóan olyan embertelenül, kegyetlenül és kíméletlenül járt el, mint ahogyan annak idején a nácik kezelték a zsidókat. Mosha Pijade Boszniából származó zsidó volt.”
A népirtás fő felelőse tehát egy boszniai zsidó volt. A mellékelt képen – Tito társaságában – látható a szemüveges, bajszos hóhér. Soha nem vonták felelősségre ezt a háborús bűnöst. Sőt. Úgy hallom, Szerbiában ma is több utcatábla őrzi a véreskezű Pijade rettenetes emlékét.
Kornauer azért írta meg a könyvét, mert nem akarta, hogy a világ elfeledje ezt a szörnyű népirtást. „Kapjuk meg azt a jogot, mi túlélők, hogy emlékezzünk az átélt szenvedésekre, és elmondhassuk az igazságot” – olvasható a könyv ajánlásában. A hallgatás ellenében írt Kornauer, s azért, hogy vádoljon. Idézem a könyv epilógusának néhány sorát:
„A világsajtó egy ’holokauszt filmet’ követel Tito háború utáni gaztetteiről és a dunai svábok kiirtásáról. Ez a film a mai napig várat magára.
Majd ha ezt a filmet leforgatják, és nem csak Németországban, hanem Izraelben is levetítik, akkor fogok hinni abban, hogy van igazság a földön. Addig viszont nem lehet eleget írni róla, mert a tegnapi gyilkosok mai jelszava így szól:
’Amiről nem beszélnek, az nem is létezik.’
Továbbra is kerülik, hogy csak egy szót is mondjanak, vagy írjanak róla.”
Paul Kornauer megtette a kötelességét: könyvével emlékművet állított az áldozatoknak. S néven nevezte a bűnösöket is. Én is várom, mikor készül film erről a „holocaustról”. Várom, mikor mutatják be a leforgatott filmet Németországban, Izraelben, Szerbiában és Magyarországon.
A könyvben elbeszélt döbbenetes történetek közül egyet sem idézek föl. Tessék megvenni Kornauer művét. Tessék alaposan, figyelmesen elolvasni. Kegyetlen olvasmány. Mert igaz. S mert igaz, beszélni kell róla – érvénytelenítve a tegnapi gyilkosok mai jelszavát.
Szalay László – Hunhír. info
