Továbbra is szökésben van R. Krisztián első rendű vádlott, aki testvérével, R. Adriánnal egy benzinkutat rabolt ki két és fél évvel ezelőtt Szolnokon.
A múlt héten tartott tárgyaláson érdemi határozat még nem született, így a büntetőper folytatódik.
R. Krisztián és R. Adrián 2009. november 22-én kora hajnalban egy kölcsönautóval megállt a szandaszőlősi Gorkij úti üzemanyagtöltő állomáson, hogy megtankolja a járművet. Miután végeztek, fizetés nélkül elhajtottak. Egy darabig céltalanul kocsikáztak, ám közben megállapodtak abban, hogy visszamennek a benzinkútra, és kirabolják azt. Így leparkoltak a töltőállomás mögötti kereszteződésben, s várták a legalkalmasabb pillanatot.
Majd berontottak a benzinkút vásárlóterébe, s fegyvernek látszó tárggyal megfenyegetve a kútkezelőt, követelték a pénzt. A megriadt sértett 248 ezer forintot adott át a támadóinak, akik még a kútkezelő saját, közel 40 ezer forintnyi készpénzét is elvették. Az R. fivérek ezután a mellékhelyiségbe zárták a kútkezelőt, majd a kasszából a maradék 237 ezer forintot is kivéve, a kölcsönkocsival elmenekültek. A megyei főügyészség fegyveresen elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a két fiatalember ellen.
szoljon.hu
Hunhír.info