A tények makacs dolgok. Hát még a legendák. Például „az igazságos” Mátyás király mítosza. A gyermekvérben fürdő (sőt azzal táplálkozó) „vámpír” Ceausescu. Vagy a hiedelem, miszerint magyar ember azért nem koccint sörrel, mert a betegesen kegyetlen (ZSIDÓ) Haynau ezt tette az aradi vértanúk kivégzésekor.

Bár utóbbit többen és többször cáfolták (az osztrák főtisztek inkább pezsgőt bontottak, nem söröztek), a történet népszerűségén ez szemernyit sem változtatott.

Ilyen makacs legenda a hokedlin üldögélő, kis piros lábaskájából grízes tésztát kanalazó „jó” Kádár elvtárs figurája is. A puritanizmus mítosza. Valóság-töredékek és hiedelmek bonyolult szőttese, amely a mai politika cinikusan korrupt világából szemlélve már-már népmesei hősnek mutatja a munkásosztály egyszerű, klottnadrágos gyermekét, akinek spártai életviteléről és étkezési szokásairól elsőként Gyurkó László számolt be 1982-ben (tehát még Kádár életében!) Arcképvázlat történelmi háttérrel című kötetében.

A szerző szakított a hagyományos Kádár-klisékkel és bátran megírta, hogy a párt első embere nemcsak a grízes tésztát szereti, hanem a cvekedlit, a tepertőt, meg a paprikás krumplit is. Kutatásai nyomán számos apró titokra is fény derült, ami gazdagította a Csermanek elvtárs személyiségéről kialakult képet. Megtudtuk, hogy a főtitkár ebédre többnyire „hideget evett és hozzá egy nagy bögre citromos-rumos teát ivott” (ez a mélyreható jellemzés szó szerint szerepel Moldova György Kádár-életrajzában is), ebéd után szundikált, és soha nem hagyott egyetlen falatot sem a tányérján.

Fentieknek persze ellentmondani látszik Cs. Erzsébet, mozgalmi nevén Böske (korábban az MSZMP központi székházában tevékenykedő) cselédlány vallomása, aki Huszár Tibor igen alapos munkájában (Kádár: A hatalom évei, 1956–1989) „odanyilatkozik”, hogy a Főnök és az Elvtársnő (Kádár és felesége) „nagyon minimálisat ettek: káposztát, krumplilevest, tojásrántottát, vagy lágy tojást”, viszont „a felvágottat nem szerették”. Ami első pillantásra érthetetlen, hiszen a vegyesboltok ínycsiklandó választékot kínáltak (párizsi, veronai, krinolin, szafaládé, nem is szólva a vagdalt-húskonzervről, amit a nép fiai nemes egyszerűséggel „gyíkhús”-nak becéztek). Böske elvtársnőtől tudjuk azt is, hogy „a Főnök” nagyon szerette a zsírosdeszkát. „Azért még éjjel is felkelt. Egy szelet zsíros kenyeret többre becsült, mint akármit.”

Hasonlóképpen értekezik Práger Viktor is. Az egykori Kaszab-gyáros esztergályos gyakran vendégeskedett feleségével Kádárék Lékai téri otthonában. Egyszer épp akkor léptek be, amikor a párt főtitkára a verandán (nagy szakértelemmel) épp „nokedli-tésztát kevert”. Ők úgy emlékeznek, hogy Kádár elvtárs „kedvenc étele a káposztás kocka, és a fokhagymás pirítós volt.” Meg a szódabikarbóna. Merthogy Horthy börtönében tönkrement a gyomra, ezért csak passzírozva ehette a paszulyfőzeléket.

Vinkó József – múlt-kor

Hunhír.info