Kevés somogyi falunak van rosszabb híre Büssünél: a tolnai határszélhez közeli faluból aki tehette, elköltözött a rengeteg lopás és betörés miatt.

Első blikkre úgy tűnik, Büssüben él a világ kuvaszpopulációjának nagyobb része, minden második kerítés mögött óriási, fehér kutyák vicsorognak az idegenre. Riasztó a látvány, eszünkbe sem jutna hívatlan látogatóként lenyomni a kilincset, ám akadnak, akiket a böhöm házőrzők sem tartanak távol: a nagyjából három és félszáz lakosú falu az elmúlt években a rengeteg betörésről, lopásról híresült el. Így már érthető az óriási lakat a Kossuth utca egyik nem állandóan lakott portájának kapuján, a település méretéhez képest feltűnően sok Eladó tábla sem igényel magyarázatot.

– Visznek mindent – áll meg egy asszony a bolt előtt –, régebben azt mondtuk, legalább amit lebetonoztak, biztonságban van, ma már ez sem igaz. A kerti csapot a szomszédban a betonaljzattal együtt tépték ki…
Jó negyven éve még élhető falunak számított a közel ezer lelkes falu, ahol szinte mindenki a földekből élt. A majd felerészben református falu sorsát a spórolós kálvinista életfilozófia pecsételte meg: sokan egykéztek, így a 20. század utolsó negyedére Büssü öregedni kezdett.
– A fiatalok közül sokan Kaposváron találtak munkát – magyarázza Antal Károlyné. – Egyre több házból haltak ki a tulajdonosok, s helyükre cigányok költöztek. Hihetetlennek tűnik, de negyven éve csak két romacsalád élt a faluban, ma a lakosság kétharmada cigány. A gyógyfüvezés hozta őket ide, aztán szép lassan belakták a falut.
Ami a tüke büssüiek szerint nem lett volna gond, csak a beköltözők többsége eleinte nem akart, később, mivel a környéken szinte minden munkahely megszűnt, nem tudott dolgozni.

– A rendszerváltás után ugrásszerűen megnőtt a munkanélküliség – mondja Nagy Jenő –, s a bűnözés. Nem gyilkosságokra, rablásokra kell gondolni, hanem betörésekre, lopásokra. Először csak a veteményest dézsmálták meg, később a lábasjószágra is rákaptak, az elmúlt években mindent visznek.

A helyiek szerint mindegy, hogy baromfiról van szó, vermelt krumpliról, kibújó újhagymáról, felhasogatott tüzelőről, kerti gépekről vagy vezetékről, a tolvajok – mint a hetes a zsírozásban – mindent visznek.
– Édesanyám három éve halt meg. Nem vagyok benne biztos, hogy nem a lopások miatti állandó idegeskedés vitte sírba – jegyzi meg Nagy Jenő. – Az utolsó évben elvitték az összes tyúkját, mindent felszedtek a veteményesből, s leszedték, néha még félig éretlenül a gyümölcsöket.
A nyugdíjas férfi ekkor már régóta Kaposváron élt. Miután megörökölte, nem volt szíve eladni szülőházát. Szép lassan betörésbiztossá tette, amit lehetett.

– Minden helyiségbe riasztót szereltem fel – mutatja a mozgásérzékelőket –, ám kifigyeltek, kijátszottak. Eleinte lecsapták a villanyórát, mielőtt bejöttek, aztán, amikor akkumulátorra kötöttem a rendszert, megkeresték és elvágták a vezetéket. Ezek után a technika helyett a fizikára bízta a védelmet: kétujjnyi vastag rácsokat szerelt mindenhová, így a tolvajok legalább a házba nem jutnak be.
– Ellopták a búvárszivattyút a kútból – legyint a férfi –, lefűrészelték a kerti csapot. A zöldségből mindig úgy palántázok-vetek, valami nekem is maradjon. Úgy készülök, hogy a kétharmadát más szedi le…
Hozzá hátulról szoktak bemenni a tolvajok. Akikről a helyiek tudni vélik, kik és honnan érkeznek, ám neveket – érthetően – senki sem mert mondani.

– Onnan jönnek – int a két romasor felé egy középkorú aszszony, majd hozzáteszi: az elmúlt hetekben viszonylag nyugodtabban éltek, néhány, a helyiek által „ismertebb” egyén rács mögé került. – Bizonyítékot nehéz ellenük találni, összedolgoznak. Az igali rendőrök is tehetetlenek, bár a múltkor elkaptak egy fiút, aki beismerte szinte az összes lopást. Mindenki tudja, egyedül képtelen lett volna rá…

A Petőfi utcában viszont senki sem tud semmit. Arról sem hallottak, hogy a faluban az átlagosnál több lenne a betörés, lopás. – Hozzánk nem jött még senki – magyarázza egy 30 körüli cigányasszony –, igaz, innen nincs is mit elvinni, teszi hozzá, aztán fordul vissza a házba. A szomszédos udvarokról viszont egyre több férfi jön elő az idegenek láttán, ám ők sem hallottak semmiről, nem is ismernek senkit, aki most börtönben lenne.
– Ritkán járunk a faluba, nem halljuk, mi történik odabent – mondja egy középkorú nő. – De ha tényleg sok a lopás, valahol érthető: munka nincs, a segély kevés, valamiből meg kell élni…

Hagyjuk a parttalan vitát, visszatérünk a Kossuth utcába. A házakon a riasztót jelző felira-tok és az Eladó táblák váltakoznak. Az egyik gondozott portától a kiírás szerint 20 ezer euróért, körülbelül hatmillió forintért válna meg tulajdonosa. A 200 négyzetméteres ház és a hozzá tartozó kert Igalban a dupláját, Kaposváron a 3-4-szeresét érné…
– Egy németé – állítja Antal Károlyné. – Ez sváb falu volt, ‘90 után sok leszármazott vett itt házat. És majdnem mind megbánta… A többség nyáron jön, bár mindegyiknek van intézője helyben, mire egy év után viszszatér, szétlopták az épületet.

Az asszony a Kossuth utca 38. felé int, melyről a külső gázcsöveket is levágták. Egy másik házból nappal vitték el a tévét, a DVD-t és a hifit, de a bútorokat is.
– Vagy négyszer nálam is jártak már – jegyzi meg Antal Károlyné, aki a központban, majdnem a bolttal szemközt lakik. – Eleinte csak a veteményest fosztották ki, aztán elvitték a motoros szerszámokat is. Amikor élt a férjem, Batéba járt tankolni, s hozott kannában benzint. Kifigyelték, ellopták, s elvitték a kocsiból az iratait és a pénztárcáját is. Elvitték a pincéből a boros kishordót is, legutóbb 30 tyúkomat. Pedig a kertet a mozgásérzékelő mellett kuvaszok őrzik, ám a tolvajok minden védelmi rendszert kijátszanak.
– Nem tudom, mit csinálnak a kutyákkal, de azok nem jeleznek – tárja szét a kezét. – Talán beetetik őket? Még szerencse, hogy nem megmérgezik. Bármilyen furcsa, de annak is örülünk, hogy csak lopnak, nem erőszakoskodnak. Bár nem hittem volna, hogy egyszer ez lesz a pozitívum…

sonline

Ismételten csak gratulálni tudunk a sonline hírportálnak, hogy dacolva a cigányeszköz- kezelőkkel, meg merte jelenteni ezt az objektív írást.

Hunhír.info