Nem szokásom az internetes újságok cikkeit kommentálni, a „hozzászólás” nem az én műfajom. Olykor azonban – tapasztalatgyűjtés céljából – mégis kivételt teszek. Így történt ez tegnap is, amikor a Kanadai Magyar Hírlap (KMH) egyik írásához rövid megjegyzést fűztem. A válasz nem is maradt el. Az alábbi stílusgyakorlatok szemléletesen példázzák a KMH és a liberalizmus különös viszonyát.

Kedden jelent meg az említett hírportálon Kerekes Sándor nyúlfarknyi publicisztikája (címe: Károlyi Mihályról – Szolgaföldben nem nyughatnak), amelynek ijesztő magyartalanságáról rögvest írtam egy rövid, ironikus hangvételű dolgozatot. Tegnap a KMH honlapjára rövid bejegyzést írtam, s mellékeltem írásom „linkjét”. Kíváncsi voltam, miként reagálnak majd a lap liberális olvasói. Ahogy majd az olvasó is látni fogja, a másság tiszteletéből, a liberális toleranciából bőséggel jutott nekem is.

Március 23-án jelent meg a KMH főszerkesztőjének írása: A szólás szabadsága és a Kanadai Magyar Hírlap. Christopher Adam többek között ezt írta (betűhíven idézem):

„A többi kanadai magyar lappal ellentétesen, a KMH azzal is támogatja a nyílt, demokratikus dialógust és a szólásszabadságot, hogy teret enged a kommenteknek. De most eljött az őszinte önkritika ideje.
Az egykori szabadelvű budapesti Magyar Hírlaphoz és a Magyar Újságírók Országos Szövetségéhez (MUOSZ) hasonlóan, mi is a ’hír szent, a vélemény szabad’ mottóval dolgozunk a tenger túlsó oldalán. Csakhogy a KMH által támogatott szólásszabadságot az utóbbi időben egyre többen az gyűlöletkeltésre, a rasszista és antiszemita megnyilvánulásokra, a trágárságra és az ad hominem támadásokra használták. Pedig a KMH egy nyitott, demokratikus és intelligens fórum kíván lenni és nem egy WC fülke, ahová bármit fel lehet fírkálni a koszos, hámladozó falra.
A KMH annyiban világnézeti lap, hogy erőteljesen támogatja a szabadelvűséget és a szociális igazságosságot. A címlapon megjelenő cikkek mindegyikében jelen van a liberális demokrácia iránti elkötelezettség, a szélsőjobboldaltól és a szélsőbaloldaltól való elfordulás, az antiszemitizmus, a rasszizmus és a homofóbia elutasítása /…/.
Természetesen nem szükséges egyetérteni a KMH vezércikkeivel – mindig érdeklődéssel fogadjuk a kritikát – de arra kérek mindenkit, hogy szélsőséges, gyűlölködő és másokat ad hominen alapon sértő megnyilvánulásokat kerülve szóljanak hozzá írásainkhoz. Mától kezdve tüzetesebben olvassuk a KMH cikkek alatt megjelenő kommenteket és minden olyan hozzászólás törlésre kerül, mely gyűlöletkeltésre alkalmas. A kormánypárti olvasóktól azt kérem, hogy fejezzék be a másként gondolkodók lehazaárulózását és az alaptalan kommunistázást. Az ellenzékiektől pedig azt kérem, hogy gondolják meg mielőtt vitapartnereit lefasisztázzák, vagy lenácizzák.”

Christopher Adam fenti szavai adták az ötletet, hogy Kerekes Sándor magyartalan, szerény gondolati töltetű írását kipellengérezzem, s írásom „linkjét” közzétegyem hozzászólásomban. Mert az a véleményem: aki okot ad a gúnyra, ne csodálkozzék, ha a gúny nyilait lődözik rá. Egyébként nem is gúnyolódtam, nem személyeskedtem: csupán ironizáltam annak reményében, hátha tényleg érdeklődéssel fogadják az általam megfogalmazott „nyelvkritikát”.

Budapest ’56-os rendőrfőkapitányának a lányától (Judith Kopacsi) az alábbi választ kaptam:

„Szalay ’úr’! Tapasztalatom szerint az olyan ember folyamodik a másik helyeirását birálni az internetten, aki kifogyott az érdemi vitából.”

Egy másik hozzászóló – Libas Misi néven – ezt írta:

„Szalay
mi sem tudjuk az on egyeb hibait javitani, mert az mar orvosi terulet, forduljon problemaival bizalommal smittpal doktorhoz!:)”

Libas Misi úrnak nem válaszoltam, Judith Kopacsinak viszont üzentem:

„Kedves Judith Kopacsi! Köszönöm észrevételét, s különösen azt, hogy az ’úr’ szócskát idézőjelbe tette. Ez utóbbi ’gesztus’ igen árulkodó. Nem akarom megkérdőjelezni az Ön tapasztalatait. Az én tapasztalatom más: az bírálja mások helyesírását, akinek szívügye a magyar nyelv. Ez ilyen egyszerű. Az Ön hozzászólásából is kicsippentek egy különös leletet: ’internetten’. Ezt magyar ember így írja: ’interneten’. Egyébként ismertem az Ön édesapját, jártam is nála (pontosabban: náluk, hiszen az Ön édesanyja is ott lakott) Óbudán, interjút is készítettem vele jó húsz éve a polgárőrségről (mert ez a hazai ’mozgalom’ akkor, az Ön édesapja bábáskodása mellett alakult, ezt Ön is tudja). Szóval elég sokszor volt szerencsém találkozni az általam igen tisztelt Kopácsi Sándorral, s akkoriban nem gondoltam arra, hogy messzire szakadt lányának ennyire lényegtelen ’ügy’ a magyar nyelv ápolása. Mert a KMH – ne haragudjon az őszinteségemért – naponta gyalázza meg nyelvünket silány minőségű, magyartalan szövegeivel. Én Magyarországon élek, magyar vagyok, s szeretem ezt a nyelvet. És ezt akkor sem szégyellem, ha Önnek csak idézőjeles ’úr’ vagyok, tisztelt Asszonyom!”

Érdekes módon nem Kopacsitól, hanem Libas Misi úrtól érkezett a válasz, ami ugye neveletlenség, mert levélkémet nem neki címeztem:

„Szalay
te analfabéta, majd ha angol nyelvterületen élsz annyi ideje, mint a Kopácsi Judith, majd akkor kritizálhatod a magyar helyesirását…..egyébként az én gépemen még lehetőség sincs a hosszú i-re, külön bűvészmutatványok árán két-három billentyű leütésével lehetne berajzolni, de száz szónak is egy a vége, kifogástalan helyesirással is lehet maga egy gerinctelen neonaci tetű és ne járjon ide, ha nem tetszik a külföldön élők helyesirasa, de még jobb lenne, ha drága idejet a maguk által delegált magyar köztársasági elnök helyesirásának javitgatásával töltené, mert AZ viszont valóban szégyen, de nem lep meg, hogy nem tud különbséget tenni, ahhoz intelligensnek is kéne lennie, ami ugye nem társul automatikusan a helyesirás tudományához”

Emlékszünk még arra, mit írt Christopher Adam főszerkesztő? Az „ellenzéki” hozzászólókat arra kérte, alaptalanul ne „fasisztázzanak” „nácizzanak”, mert a KMH „intelligens fórum”, nem pedig „egy WC fülke”. Libas Misi úr ezt az intést figyelmen kívül hagyta, s lám, szövegében meg is jelent egy „gerinctelen naci tetű” – igaz, még csak lehetőségként. Most már nem hallgattam, válaszoltam Libas Misi úrnak:

„Kedves Libas Misi Úr!
Az még rendben van, hogy analfabétának és ’gerinctelen neonaci tetű’-nek nevez, no de miért tegez? Nem emlékszem, hogy találkoztunk volna. Egyébként ez a ’neonaci’ nagyon szép: régen volt a ’zsidózás’, ma ennek megfelelője a ’neonácizás’ stb. Semmi új nincs a nap alatt, a stempli a régi, csak a ’felirat’ változott.
Egyébként derűs napot Önnek is, L. M. Úr!”

Libas Misi úr azonnal reagált:

„Szalay
csupan arra akartam irányitani a kedves figyelmét, hogy a férgek fokmérője nem tesz különbséget rossz és kifogástalan helyesirás között”

Látja a kedves olvasó, mindenki meggyőzhető, az ember nevelhető: Libas Misi úr is felhagyott a tegezéssel, átváltott magázásba (igaz, a mondat végére most sem tett pontot, talán nincs is ilyen írásjel a klaviatúráján). Azt viszont még most sem értem, mit jelent „a férgek fokmérője”. Talán én is féreg lennék, s nékem is lenne fokmérőm? Nem tudom.

Libas Misi úr után ismét megszólalt Judith Kopacsi:

„Szalai Úr! Több, mint 45 éve élek külföldön, és főleg angolul beszélek, olvasok és írok. Azonkívűl volt két szem műtétem, ami miatt nem biztos hogy a billentyün eltalálom a megfelelő betüket. Ha cikket irok magyarul, egészen biztos, hogy átnézem, mielött elküldöm, tehát igenis fontos számomra a magyar nyelv, különben minek irogatnék azon. Viszont észrevételem, hogy az internettes világban, ezt nem mindig tartják be, és legtöbbször nem is ezen van a hangsúly. A KMH cikkei majdnem minden esetben hosszú évek óta Kanadában élő egyénektől származik, akik nem biztos, hogy a legfrissebb magyar nyelvtani sazbályok szerint fognak irni.(Jelzem attól még Faludy Gyurka is a plafonra mászott idönként, dühében.) Attól még a mindanivalójuk fontos, mégha nem is felel meg a mai magyar kormány izlésének. Viszont ajánlhatom önnek, ha ennyire fáj olvasni az itt megjelenő cikkeket, forduljon bizalommal olyan forrásokhoz, amik inkább megfelelnek kényes izlésének.
Édesapám szerepéről a polgárőrség megalakitásáról nemcsak, hogy tudok, de az alapötletet is pl. a SZEM mozgalomhoz is én szállitottam neki annak idején.”

Ez is tanulságos szöveg: Kopacsi asszony az „úr” szót már nem tette idézőjelbe, sőt nagy kezdőbetűvel írta, s ezt a fejleményt örömmel nyugtáztam (bár megboldogult Antall József szerint a keresztnév elhagyása, a „Kovács úr”-féle megszólítás a viceházmesterek szokássá rögzült – s talán „genetikusan” átörökített – nyelvi „leleménye”).

Hirtelen támadt örömöm mégis elillant, amikor elolvastam a „legfrissebb magyar nyelvtani sazbályok”-ról írottakat. Mert az alapvető nyelvtani szabályok nem változtak, ezt mindenki tudja. Például az alanyt és az állítmányt ugyanúgy egyeztették Széchenyi korában, mint ma. S mit olvasok Kopacsi asszonynál? „A KMH cikkei majdnem minden esetben hosszú évek óta Kanadában élő egyénektől származik.” (Kiemelés tőlem.) Az állítmány többes, az alany egyes számban. Az ilyen magyartalanságokat nem lehet a megműtött szemre hárítani. Ezt meg is írtam Kopacsi asszonynak – szelíd szavakkal, de őszintén. A hölgy nem válaszolt, másoktól viszont kaptam szép, „szabadelvű” megjegyzéseket (idézésüktől eltekintek).

Bevezetésül Christopher Adam írásából idéztem. „Mindig érdeklődéssel fogadjuk a kritikát” – írta a főszerkesztő úr. Az én esetemben ez a „mindig” kudarcot vallott. Antiszemita hozzászólást nem olvastam – ízelítőt kaptam viszont a „szabadelvű” trágárságból és rasszizmusból, s abból is, mennyire nem viselik el a „másság” tiszteletének liberális mezbe öltözött hirdetői a nyelvhasználatukat érintő kritikát.

A fenti stílusgyakorlatoknak ez az egyik tanulsága. A másik tanulság: ép, egészséges gondolatokat csak az képes közölni, aki otthonosan mozog a nyelvben. Aki idegenként botorkál anyanyelvében, csak indulatkitörésekre és/ vagy szánalmasan bicegő magyarázatokra képes.

A magyar nyelv meggyalázására, a nyelvtani szabályok felrúgására nincs mentség. Ennyire nem lehetünk „intelligensek” és „szabadelvűek” – sem Kanadában, sem máshol.

Szalay László – Hunhír.info