Ma, amikor a nemzetek függetlenségét már régen nem a tankok, hanem a bankok veszélyeztetik, nem lehet elégszer nyomatékosítanunk, hogy egyrészt mennyire kényszerpályán van minden, saját nemzeti érdekeire valamit is adó kormány (amiért nem tehetik meg, hogy terápiájuk valamennyi érdemi részleteinek előre megosztásával ellenségeiknek magas labdát dobjanak), másrészt és főleg, hogy az ellenük való fellépéshez nélkülözhetetlen saját kommunikációjuk megszervezése, éspedig legalább olyan szinten, mint az övéké, nélküle ugyanis legjobb erőfeszítéseik is kudarcot vallanak.
Elég csak hazai viszonyainkra, így a hazánk elleni legújabb EU-ultimátum médiabeli és köztéri sorozatos elutasításaira gondolnunk: hiába követelik sokan, előre ossza meg a nyilvánossággal a kormány EU-val szembeni terápiájának valamennyi érdemi részletét, ezzel ugyanis alighanem éppen ellenségeinek dobna magas labdát (tekintve, hogy az igazi ellenség nem köti előre a legyőzendő fél orrára, hogy mikor, miként támadja meg), ugyanakkor az ezen veszéllyel nem járó elodázhatatlan lépései már most mindenkire tartozó részletei kidolgozásának és kommunikációjának rendre elmaradásával bizony megingatja támogatóikat.
Az ilyetén kormányok önmagukat nemzetinek definiáló ellenzéke pártjainak s mozgalmainak éppen ez utóbbi a talán legnagyobb fogyatékossága: a politikai élet arénájára kerülésüktől kezdve tömegdemonstrációknak aligha nevezhető köztéri, híveikre kizárólag érzelmi szeleplevezetésként ható (ennek jeléül például EU-zászlóégető) fellépéseiken változatlanul csak ideológiai kiforratlanságukról, stratégiahiányukról, sőt (kódolt) információhiányukról tesznek tanúbizonyságot vezetőik: így történhetett meg, hogy egy (ráadásul közgazdász!) intézményvezető képviselőjük a minap arra a nyilvános kérdésre, évente mégis mennyit fizetünk be az EU-nak, annyit válaszolt, hogy erről később nyilatkoznak.
Addig tehát, amíg médiapolitikailag behatárolt köreikben fontosabb a pénz, mint az ész, a rögtönzött nagyotmondás, mint a közérthető programalkotás és annak kommunikációja, a stallumokért való korteskedés, mint a nemzeti identitáson alapuló értelmiségi műhelyképzés, az inkább érzelemre, mint értelemre hatás, amíg nincs a legkülönfélébb életkorú és elhivatottságú társadalmi rétegeknek ugyanazt egyként elmagyarázó, szakmailag és etikailag egyaránt kifogásolhatatlan újságírás, megkockáztatjuk, a reá való igény ellenére sem lesz hosszú távú stratégiai alapja annak, hogy a bankhatalmat valóban megdöntő, annak romjain akaratunk szerint emelkedő nemzetet vezérlő politikai elit alakuljon ki.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
