Jókai Mór utolsó éveit, amint rovatunkban korábban Fényes László újságíró őt közelről ismerő kortársainak tanúvallomásait összegező művéből kiderült, pokollá változtatta Grosz Bella (1879-1947) színinövendék s családja, és hogy mennyire, további adalékkal igazolja nagy festőnk, Feszty Árpád felesége, Jókai Róza – írónk első felesége, Laborfalvi Róza unokája (1861-1936) – vallomása is, amelyből egyértelműen kiderül, hogy kiforgatták vagyonából, emberszámba sem vették, miközben persze elhitették, mennyire gyöngédek hozzá: hiába, a magyar-zsidó viszonyt megmérgező örökös árokásók számára csak az a fontos, hogy kiforgassanak hírnevünkből és vagyonunkból.
1905-ben írt memoárjából is kiderül, hogy amikor a hetvennégy éves Jókai 1899-ben elvette a húsz éves színinövendéket, Grosz Bellát, a frigy országszerte hatalmas felháborodást váltott ki, élete pedig ettől a pillanattól pokollá változott, amit maga az írófejedelem titkolt, sőt tagadott, olyannyira, hogy 1901. május 23-án Feszty Árpádnak írt levelében (amelyben mellesleg vele és családjával való mindennemű érintkezésének megtagadását kívánta!) egyenesen úgy írt, hogy Bellával olyan boldogan él, mint azelőtt soha.
Fesztyné azonban másra emlékezik, arra, hogy szobafogságra ítélték és megkínozták, így írónk egy reggel például még nyugodtan ment feleségéhez, ám este egy „lábaira lépni nem bíró, halott szürke, ráncos arcú aggastyán” benyomását keltően érkezett vissza, és kérdésére, mégis mi történt vele, „nagyon idegesen azt mondta, semmi”, mi több, „egész este nagyothallott, mintha süket lenne: attól a naptól fogva különben ez mindig így volt, csak idegenek előtt szedte magát többé-kevésbé össze”, sőt festőművész ura megtudta azt is, hogy az írónak a frigy megkötésekor meglévő százezer forintjából három év múlva már alig maradt valami, mert „a többit mind elszedte tőle az a némber és családja”.
Ő is igazolja tehát Fényes László memoárja tapasztalatát, miszerint hiába állították egyes befolyásosak, mennyire boldog Jókai, „mindenki az ellenkezőjét tudta: gyöngéd ápolásról ódáztak, holott az ellenkezőjét tapasztaltam”, vagyis hogy emberszámba sem vették, ugyanakkor mégis akadtak, akik elhitték a rózsaszín mesét, néha mégoly tudós irodalomtörténészek is, mint Dézsi Lajos, aki szerint nem igaz, hogy szándékosan kínozták, ellenkezőleg, „tisztán tartották s egyébként is érdekükben állott, hogy minél tovább éljen”.
Igen, minél tovább, csakhogy alighanem azért, hogy hírnevéből és vagyonából megéljen a Grósz-família, mindenekelőtt Bella, aki halála után hamarosan vissza is vonult, ám memoárjában nem átallott arról írni, hogy agg férjéhez való viszonyát feltáró „ellenségei” mi mindent követtek el megbuktatása érdekében. Köszönet illeti mindennek dokumentálásáért F. Almási Évát, aki Jókai kiadatlan leveleit és Fesztyné visszaemlékezését kötetbe foglalta („őrültek házába akartatok záratni”, 2001), ezzel is emlékeztetve arra, hogy hiába, a magyar-zsidó viszonyt megmérgező örökös árokásók számára csak az a fontos, hogy kiforgassanak hírnevünkből és vagyonunkból.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
