N a g y esemény történt egykoron családunk életében. Az ötvenes évek közepét írtuk. Ha nem is szegénységben, de eseti nélkülözésben éltünk. Emlékszem, ekkor már véget ért a beszolgáltatás. Ezúton azért megjegyzem, mi nem a zsöndörháj (mangalica háj. a szerk.) olvasztmányát adtuk be zsír gyanánt.

Édesapám állami vállalatnál dolgozott. Édesanyámnak, aki férjhezmeneteléig diakonissza volt, nem volt rendszeres jövedelme. Újsütetű falusi ismerőseink, szüleim kétkezi munkája nyomán csutkababáért, fonott csuhé táskáért, megtalpalt vagy megvarrott csizmáért adtak cserébe, akár ünnepi asztalra is tálalható élelmiszert. Ezek egészítették ki Édesapám forintban kapott fizetését, aminek ugye, szűkiben voltunk.

Édesanyámék egyszer csak egy volt diakonissza testvérrel jövedelemszerző, otthon végezhető munkára kaptak lehetőséget. Ez ám, a n a g y esemény! Úgy tudom, egy közeli szomszéd ajánlotta.
Nem ám borítékolás, meg egyéb finomságok.

Édesanyám, együttmunkálkodás gyanánt, szólt a tanyán élő (de milyen tanyán?) Rozálka néninek, az egykori diakonissza Testvérnek. (Rozálka néninek és a családnak, ahol élt, csak némi, kétkezi munkával szerzett igen szerény jövedelmük volt akkoriban.)

Ez a munka a város kaszárnyáiban szolgáló sorkatonák alsóneműjének és kapcájának(!) mosása volt.
Bizalmi munka, hiszen egyenruhás katonák hetente egyszer-kétszer megjelentek az udvarunkon. Egyébként szabad volt beszélni róla. Bezárt utcaajtón belül leadták a mosnivalót, darabszám szerint. A munkavégzés a “portánkon” történt, mert nem messze volt a fúrt kút, nem kemény vizű, meg az esővizet is felfogtunk. Az udvaron lévő kút vízét öblítésre használtuk. Volt, mikor szekérrel hozták a „munkát”. Olyanfajta katonaszekér, amelyiket bedeszkázták. Deszkából készült az oldala, hátulja, meg az alja is. (Jut eszembe! A mosótekenő alakjával hasonló.) Teherautóval is hozták. Az nem jött be az udvarra, de akkor is a kapun belül volt az átadás-átvétel.

Mosóvíz-melegítés üstben történt az udvaron, no meg az égre nyíló konyha spórján. A szappan házi volt, amit már korábban is Rozálka nénivel együtt főztek Édesanyámék. A megszáradt szappant lereszelten keverték a forró vízbe, hogy könnyebben oldódjon, s tekenőben, kézzel történt a mosás. Egyik oldalon Édesanyám állt, a másikon Rozálka néni. Nagy mosótekenő volt, amit máramarosszigeti menekülésükkor Zalaegerszegen át hoztak magukkal. Ezt Édesapám – Grünfeld bácsi szakmai irányítása és anyagbiztosítása mellett, lemezzel, lágyforrasztással (ez az én mai szavam) – belülről beburkolta. Volt egy másik, kevéssel nagyobb fateknő is, szintén csapolt illesztéssel. Mindkettő trapéz alakú, a végeken kézi fogásra alkalmas kialakítással. Az aljában egyik végén 2-3 cm-es lyuk, a víz leengedése céljából, fadugóval.

Édesapám ún. fordaszolgálatos volt. Mielőtt munkába ment, egy 10 és egy kb. 8 literes vederrel meghordta az aznapi mosóvizet, a lakásunktól kb. 250 méterre lévő Selyem utcai fúrt kútról. Adódott kissé közelebb is, a Dózsa György utcán, meg a Nyírfa téren, de azok vize vasas volt.

A családban egy nagymama is élt. Ő az áztatásban vállalt feladatot. Fél-, egynapi áztatás mindig megelőzte a mosást. Mindezek a ruhák jóféle vászonnak látszottak. A felső rész puhábbnak érződött. Megtörtént, hogy a lábravalóról hiányzott a megkötő pertli. Ezt is felvarrták a „mosónők”.

A szennyes vizet hová borították, nem emlékszem. Bizonyára nem az udvari kútba, mint a hetvenes évektől kezdődően többen. Az újszerű fürdőszoba szennyvizét az udvari ásott kútba is vezették. Azt követően kútnak már nem használták. Én egyetlen ilyen megoldást láttam, de szóbeszéd szerint sok ilyen becsatlakozás volt, van.

Hokedlire volt elhelyezve a tekenő. A már említett nagyobb nem lett beburkolva. Annak az eresztékes hézagait kicsi rongycsomóval tömítették, ha nem dagadt csepegésmentesre. A mosás, ez a nem könnyű munka, tán egy évig tartott. Többször éjszakába tolódva. Télen a konyhában volt a mosás.

Szüleim ebbe a munkába nem fogtak be. A kiteregetett ruhából szedtem be néhányszor pár darabot. Inkább a szórakozásom kedvéért, hiszen télen a friss öblítésű ruha meg is fagyott. Úgy egy darabban, mereven, játékosság volt begyűjteni. Talán csak a kapca volt ama játékszer? Ma már tudom, hogy a vizesen, fagyban kiterített ruha idővel teljesen megszárad. A padláson kihúzott rozsdamentes dróton is száradtak a ruhák. Vasalni nem kellett, de szépen összehajtogatva, összestócolva várta a visszavétel idejét.

Rozálka néninek olyanforma kerek ujjai voltak. Akkor láttam először víztől kiszívott ujjakat, ami manapság a velneszben fürdőzve is előfordul. Kézkrémre nem emlékezem, pedig bizonyára volt. Édesanyám a széltől kifújt, elmosott, elmart, két drága dolgos keze durvaságát egyébiránt eljátszotta.

– Látjátok milyen reszelős az ujjam – mondta-, és simogatott.

Nem emlékszem, hogy a kimosott alsóneműk és kapcák használatba vétele előtt bármiféle reklamáció is érkezett volna.

Részmunka végeztével szerény fizetséget kaptak, szigorú, szintén darabszám-elszámolást követően. A díjazás: 8-10 fillér körüli egy kapca és így feljebb. Akkoriban egy karamella ára, no meg, ha lett volna, egy negyed kiflié, úgyhogy pótolt a mindennapiba. A „mosónők” közötti pénzelosztásba nem avattak be.

A tanya

Igazából egykori szerény uradalom központja. Rozálka néni Vitéz Úr húgát volt hívatott ápolni, a II. világháborút megelőzően és követően, a sérült hölgy haláláig. Az 1951-es diakonissza-intézetek felszámolása után az anyaházi kapcsolat megszakadt. Édesanyám és egy-két egykori diakonissza vált lelki segítőtárssá, a perifériára kiközösített Rozálka Testvérnek, a földnélkülivé lett Vitéz Úrnak, és Erzsikének, az ápoltnak. Rozálka néni, Vitéz Úr halála után még egyedül élt pár évig, míg megbecstelenítve gyilkosság áldozata nem lett.

Engem csak egyszer-kétszer vittek a Vitéz tanyára, pedig Vitéz bácsi – nekünk így – a párszori találkozáskor nagyapai kedvességgel szólt hozzám.

Ez a mosás és „mosónők” rövid históriája.

Ha felkeltettem a becses olvasó érdeklődését, írjon és egy jó mai disznótoros, meg egy-egy pohár SOMLAI vagy VILLÁNYI mellett mindnyájunk emlékezete újabb, most már vidám történeteket eleveníthet meg.

Megkülönböztetett tisztelettel:
Kis Böndi János

Megjegyzés:
Néhány, szüleim házánál használatos szavakat is leírtam, ami a mai szóhasználatban idegen.

Hunhír.info