Több hetes országjárásom során mindenkit, akiket megismertem, október 23-ra Budapestre hívtam az Alkotmányozó Nemzetgyűlésre, forradalmi értékeinket megvédeni. Készültünk, de a rendőrség és a hatalom olyan aljas és agresszív, egyben megvetést érdemlő provokációjára, amit történt, legfeljebb lélekben voltunk készek, fizikailag nem. Bár erőszakot nem követtünk el, már az Alkotmány utcában lőttek ránk – írja HunHír.Hu-hoz eljuttatott közleményében Toroczkai László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006. ügyvivője.
Harc az utcán: Vízágyúk, könnygázfelhő, gumilövedékek
Jelképek sokasága tolakodik elénk: Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján az Alkotmány utcában kezdődött a csata. Világossá vált, hogy már az alkotmányról szól a küzdelem. Mert a hatalom emberei a saját alkotmányukat és a saját törvényeiket is megszegik velünk szemben. Fejre céloztak, legszívesebben már ölnének is. Ők ettől kezdve nem parancsot végrehajtó sorstársaink, hanem egy hazug hatalom brutális kiszolgálói. Amennyiben a nép igazságkeresésére a hatalom egyre fokozódó dühvel és terrorgépezete eszköztárának folyamatos kiszélesítésével válaszol, számolnia kell azzal, hogy az elnyomottak és megalázottak sem puszta kézzel fognak ellenük harcolni, mint eddig. Minden rendőrnek el kell gondolkodni ezen, mert a felelősség az ő oldalukon van. Vagy változtatnak, vagy kilépnek az ÁVH szelleméhez közelítő rendőrség kötelékeiből.
Nyilvánvaló, hogy ma már két Magyarország van. Az egyik Gyurcsányék “Új Magyarországa”, a másik az eredeti Magyarország jogfolytonosságát helyre állítani szándékozók. Ne féljünk kimondani: Magyarország kettészakadt! Most mindenkinek színt kell vallania! Őszintén, egyenesen. Meg kell tartanunk az Alkotmányozó Nemzetgyűlést, ahol közfelkiáltással tesznek tanúbizonyságot az ősi alkotmányunk mellett azok, akik ma a nemzet lelkiismereteként képesek harcolni e szent ügyért. Mindenki eldöntheti, hogy melyik Magyarországot szeretné. Aki ott lesz a Nemzetgyűlésen, tradicionális értelemben az a Nemzet része. Aki nem akar ott lenni, az Gyurcsányék vegetatív világának a része marad. S a mi Magyarországunknak is szüksége lesz parlamentre és kormányra, vezetőkre. Szabályos választásokat kell tehát tartanunk, mert látjuk, hogy eddigi legnagyobb hibánk az volt, hogy néhány szánalmas, önjelölt politikai haszonlesőn kívül nem akadtak vezetőink. Minden párt eldöntheti, hogy melyik Magyarországot választja; de aki a mi választásunkon kíván részt venni, annak le kell mondania jelenlegi parlamenti mandátumáról! Mert a mi gondolatainkban ettől kezdve a jelenlegi kormány csupán egy árnyékkormány, az Országgyűlés pedig árnyékparlament lesz. Olyan sokan nem hiszünk már a jelenlegi hatalomban, hogy közösen fel tudjuk építeni a saját kormányunk háta mögé a mi Magyarországunk virtuális valóságát, médiáját, párhuzamos intézményeit. A történelemben a párhuzamos intézményrendszereket felépítő erők még mindig győzelemre vitték ügyüket. Ez nekünk is sikerülni fog! A két Magyarország még sokszor fog ütközni, ez kétségtelen, ezt láthattuk az MTV elfoglalásakor és 2006. október 23-án is. Az viszont ismételten kiderült, hogy a harchoz már megvan a kellő erő, de a pontos célok és a fejetlenséget felváltó vezetés még hiányzik.
Mindezek orvoslására az erőszakkal megakadályozott Nemzetgyűlés mielőbbi megtartására szólítok fel. Az egységes fellépés megteremtése érdekében haladéktalanul felveszem a kapcsolatot a több mint egy hónapja tartó forradalmi események többi szereplőjével. Amikor november 10-én Párizsban Magyarország meghívott képviselőjeként felszólalok az európai nemzeti szervezetek és pártok gyűlésén, szeretném arra kérni a jelenlévő parlamenti képviselőket, vezetőket, kormánytagokat, hogy tekintsék illegitimnek a Gyurcsány-kormányt. Ehhez azonban szükségem van a háttérországra, amely engem ilyen kérésre és bármi másra felhatalmaz.
2006. október 24.
Toroczkai László
Magyar Nemzeti Bizottság 2006
ügyvivője
HunHír.Hu