Vén kontinensünk megromlásáért már konzervatív eleink is leginkább az 1789-es francia forradalmat és az azt követő, minden addigi rezsimmel leszámoló jakobinus diktatúra szellemét okolták, amiért teoretikusai, hóhérai nem ismertek semmilyen erkölcsi korlátot, sőt pellengérre állítva valamennyi vallást, a ráció és emóció autonómiáját hirdették, természetesen a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszóhármassága jegyében.
Akik pedig már a saját korukban csupán megkérdőjelezni merészelték őket, azokat egyenesen kizárták a nyilvánosságból, amire példa a meglehetősen vérszegény brit konzervativizmus úgyszólván egyedüli képviselője, Edmund Burke (1729-1797) esete: 1789 ideológusainak ellentmondásait talán senki nem vetette úgy papírra mindmáig elhallgatott emlékiratában (Reflections on the Revolution in France (Töprengés a francia forradalomról), 1790), mint éppen ő.
Rámutatott, hogy az említett jelszóhármasság szószólóinak csaknem egyedüli célkitűzése minden múlt, az „ancien régime” engesztelhetetlen gyűlölete, az összes hagyományos vallási, társadalmi, gazdasági rendszerrel való könyörtelen leszámolás (azok vélt vagy valóságos hibáira, bűneire való hivatkozással), anélkül azonban, hogy helyébe jobbat (vagy egyáltalán bármi mást, ami hosszútávon fenntartható) nyújtana, így mindenhol csak kollektivizált lázongást előidézve:
„Ahol a nép nem rendelkezik kereskedelemmel, iparosokkal, de megmarad a nemesség és a vallásosság szelleme, ott a hiányokat betöltik, s nem is mindig rosszul, az érzelmek: ha azonban a kereskedés, a mesterségek egy olyan kísérlet során buknak el, mely azt próbálgatja, hogy hogyan boldogul az állam ezen régi alapelvek nélkül, ugyan miféle nemzet lesz az, mely faragatlan, ostoba, erőszakos, egyszersmind szegény és mocskos barbárokból áll, kikben nincs vallás, becsület és férfias büszkeség, nincs semmijük s a jövőben sem remélhetnek semmit?”
Aligha férhet kétség Burke kérdésének jogosságához, hiszen a műve megírása óta eltelt több mint két évszázad mindenhol anarchiát kiváltó örökös jakobinus ideológus-reformerei tenyésztették ki világszerte a „faragatlan, ostoba, erőszakos, egyszersmind szegény és mocskos barbárok”-ból álló, ennek legkézzelfoghatóbb jeleként alkotásra képtelen, csak fogyasztásra alkalmas, semmilyen erkölcsi korlátot nem ismerő (így a nemek „szabad megválasztásá”-t” követelő), a ráció és emóció autonómiáját hirdető falansztertársadalmat.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
