Az a tapasztalatom, hogy a hazai tótok /és a többi kisebbség is/élnek, mint hal a vízben, sok esetben – legalábbis itt Békéscsabán – pozitívan diszkriminálják őket, amit az átlag tót nem érzékel, viszont a vezetőik lassan mindent megengednek maguknak! Lásd a tavalyi trianoni megemlékezés, amikor az elszemtelenedett helyi vezetők “Hálából Trianonért” koszorúztak szlovák trikolóros koszorúval,
provokatív módon június 4-én Versailles-ban. Nem a feszültség szítása volt a célom, de szeretném a közvélemény szemét kinyitni egy kicsit…

Évek óta döbbenettel és értetlenül figyelem a szlovák kormány ámokfutását, ahogyan egyre nemtelenebb és aljasabb eszközökkel sanyargatja a felvidéki magyar kisebbséget.

Azt gondolom, hogy ha valakinek, hát nekem jogom van a bírálatra, aki apai ágon tót felmenőkkel rendelkezem, és születésem óta Békéscsabán, a Magyarországon élő szlovák kisebbség „fellegvárában” élek, hiszen városunkban található az ország egyetlen szlovák konzulátusa is.

Kettős identitásom Önnek biztosan nem, de sokaknak furcsa lehet, ami nekünk, csabaiaknak teljesen természetes. Évszázadok óta békességben élt a két nemzetiség, a kultúrák, hagyományok egymásba fonódtak, összekeveredtek, mint ahogyan a két nyelv is. Régen sokat nevettem az idős nénik beszédén, amikor tótul kezdték, majd egyre több magyar szót kevertek a diskurzusba, észre sem véve eme „bábeli zűrzavart”.

Sajnos az elmúlt években a politikai érdek e békés együttélésbe is kezd beszivárogni, különösen olyan alkalmak után, amikor a szlovák kormány részéről éri a magyar kisebbséget támadás, és ezt mi, nemzeti érzelmű polgárok helyi szinten nem hagyjuk szó nélkül, kihasználva a lehetőséget a konzulátus előtti vélemény-nyilvánításra.

A magam részéről különösen fontosnak tartom, sőt kötelességemnek érzem ezt a fajta kiállást, hiszen egész életemen keresztül tapasztaltam azt az elfogadást, toleranciát, amely a magyar emberre oly nagyon jellemző. Békéscsaba mindig büszke volt kettős identitására, gazdag kultúrájára, hiszen még a világhírű csabai kolbász sem létezne a jófajta magyar paprika és a tótok szakértelme nélkül!
Mindezeket azért kívántam felsorolni, mert látom, tapasztalom, hogy a magyar nemzet milyen sokat tesz a hazai kisebbségekért, hogyan segíti kultúrájuk, nyelvük fennmaradását, hogyan támogatja nemzeti identitásuk fennmaradását, és ez így van jól. Éppen ezért szomorít el nem csak az a tény, hogy magyar testvéreinknek a Felvidéken megalázó, a szlováktól alacsonyabb rendű státuszban kell küzdeniük a fennmaradásukért, hanem az a tény is, hogy még soha, egyetlen hazai szlovák kisebbségi vezetőt nem hallottam ebben az ügyben megszólalni.

Úgy gondolom, hogy ha egy nemzeti kisebbség olyan megbecsülésben részesül, – a befogadó nemzet szülötteivel azonos jogokkal rendelkezik – mint a Magyarországon élő összes nemzetiség, abban az esetben hazai képviselőiknek – különösen Önnek, Elnök Úr – kötelességük lenne az anyaország kormánya felé kritikával élni, és saját példájukkal érvelve felszólítani vezető politikusaikat a jogsértő intézkedéseik, diszkriminatív törvényeik visszavonására. Mindeddig erre egyetlen példával sem találkoztam.

Felteszem Önnek a kérdést: Ha véletlenül megtörténne, hogy a Békéscsabán élő 99 éves, köztiszteletben álló tanítónő, Opauszki néni nemzetiségi jogait a magyar kormány a szlovákhoz hasonlóan megalázó törvénye értelmében semmibe venné, hajlott kora ellenére az országból elűzné, vajon mit tenne Ön, mit tenne anyaországának kormánya?

Sajnos ez nem fikció, hiszen ez az /fordított/ eset megtörtént Szlovákiában, a Felvidéken, Rimaszombaton a 99 éves Tamás Ilonkával, a többszörösen kitüntetett, aranyplakettes tanító nénivel, akit megfosztottak szlovák állampolgárságától, mert hivatalosan is felvállalta magyarságát.
Gondoljon bele Elnök Úr, hogy mit érezhet most, élete alkonyán ez az idős asszony, mit éreznek a gyermekei, hogy az édesanyjuknak egy küzdelmes, de tartalmas és példaértékű élet utolsó éveiben ezt a megaláztatást kell megérnie! Mit érezne Ön, ha a magyar törvények az Ön édesanyját tagadnák ki magunk közül?

Megszólal-e a lelkiismerete, megszólalnak-e végre Ön és kollégái sok évi hallgatás után szlovákiai, kisebbségben élő magyar sorstársai védelmében? Sokan várunk régóta erre a pillanatra, lenyelve számtalan békát: Malina Hedvig kálváriáját, a benesi-dekrétumok szentesítését, Jan Slota és Robert Fico gyűlölettől fröcsögő magyarellenes kirohanásait, a magyar Köztársasági Elnök komarnoi megalázását, a dunaszerdahelyi magyarverést, és még hosszasan sorolhatnám.

Várunk a hangra, a lelkiismeret hangjára Ilonka néniért és felvidéki sorstársaiért minden jóérzésű szlovák nemzetiségű honfitársunk nevében:

Szabóné Kocziha Tünde, szlovák gyökereire büszke békéscsabai állampolgár

Hunhír.info