Lessing Gotthold Ephraim (1729-1781) német író azt merte mondani, hogy egy művész, aki gondolkodik, kétszer annyit ér; és aki sokat tud, annak sok a dolga, – ami aztán teljesen kizárja a tulajdonképpen létező, közismert dolog felfedezését, – amit a magyar „feltalálta a spanyolviaszt” kifejezésben örökített meg melyre a derűs válasz: „A nevetés bölcsebbé tesz bennünket, mint a bosszankodás.”

Legjelentősebb civilizációt létrehozó nagy Római Birodalom történelmi felemelkedése előtti Közép-Itáliában élt ez idáig ismeretlen eredetű ókori nép, a csodálatos vörösalakos vázafestészet megteremtője, az etruszk nevet viselő nemzet, amely Kr.e.550 – Kr.e 470 időszakban virágkorát élte, s akiknek igazi „farkasa” – jelképesen – a csecsemő Romulust és Remust táplálta, és sejtetik a titkot a „pecsétviasz” dolgában. Nekünk magyaroknak még a rovásírás mellett azt is kell tudnunk, hogy őskori elődeink születése itt a Kárpát-medencében történt, mely a bronzkorra tehető. És talán Szakács Gábor kutató vallomása, miszerint „ma még bátorság kell az etruszk-magyar rokonság kimondásához” – egyre inkább biztat a spanyolviaszi kérdéskör gondolatával való foglalkozásra.

Úgy hatvanmilliárd esztendő elteltével lehet két azonos ujjlenyomat (ujjbegy bőrének lenyomata mint a személy azonosításának eszköze), – értesülök a napokban, melyből azonnal sejthetővé válik, ki mennyire van tisztában az együttélés írásba fektetett szabályaival – már, hogy ki volt itt hamarább, azaz kié a medenceörökség? – ideértve a hallatlan sokaságú tudósnak vélt társaságot, akik nemzeti spanyolviasz feltalálóiként rangoskodnak, járványszerű kitüntetéseket szenvednek el – december tájban. Ennek hangos szószólói, különösen ha még azt is figyelembe vesszük, hogy „nincs új a nap alatt”, – hirdeti Préd. Sal.1:9, nihil sub sole novum (Vulgata l:10). Tévesen hiszik, hogy e mondás szerzője Rabi Ben Akiba, mert mint ilyen Gutzkow Karl német író Uriel Acosta című drámájának (1847) egyik alakja, aki a következőt mondja: „Alles ist schon dagewesen”. Semmi sincs az értelemben, ami megelőzően nem volt meg az érzetekben. (Szenzualizmus alaptétele: Nihil est in intellectu, quod non prius fuerit in sensu, mely a filozófiai megismerés egyedüli forrásának csak az érzékelést tartó ismeretelméleti irányzatot fogadja el.)

Csalárd összetett helyzetnek áldozata az a magyar tudós, aki disszertációját, a tudományos cím elnyerése végett a többségi kontinuitás elvét bizonyító témában értekezett. A közvetlen érdektől mentes törekvés lenne ez a megismerésre, az eszmélésre nézve, mint akár elmélkedés? A kontemplált elkötelezettség, jó előre meghatározott, kitervelt elvtelenség a zavaros kapkodást eredményezi. Az ellentmondás elve azt fejezi ki, hogy egy és ugyanazon dolog egy és ugyanazon szempontból nem lehet azonos és nem azonos önmagával. Ám a tudatos nemzeti önazonosságunkat jelölő fogalom mindig ugyanazt a lényeget érinti, amely az összetartozást jelenti. A nemzeti eredetű egyértelműség szinonimája a magasabb erkölcsi egyéni és közösségi tudat, maga a keresztyénség. Tehát nem szükséges fájó múltunkat ad hoc spanyolviasszal álcáznunk. Pislákoló lelkiismeret és az egészen gyakori feljajdulás helyett tennünk kell, – hogy mit, azt a tiszta lelkiismeret diktálja mindenkinek.

„Ide pedig tudomány kívántatik”- mégpedig a harmonikus lelkiállapotból fakadó megelégedettség, jó kedély: a jókedv derűje.

Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info