A szocialisták és liberálisok olyan módszerrel rombolnak, amely módszer a régi pszichiátriai kezelésekkel egyeznek. Lelket módosítanak, sokkolnak, hazudoznak és mesteri módon állítják fel azokat téves tételeket, amelyben érték értéktelenné, az értéktelen értékké lényegül át a primitív csordában, azaz a társadalom alját képező rétegekben.

Az európai uniformizálás gondolata, mint már más írásomban is említettem, liberális-szocialista eszme, amely idegen minden normálisan gondolkodó, érző embertől, hiszen meg akarja szüntetni a határokat, a nemzeteket, a katonaságot, a szeretetet, a hitet… etc. Minden értéket. A szocialisták és liberálisok (bár ez utóbbi elnevezés nem helyes, mert a klasszikus liberális gondolkodásmód erkölcsi értékalapú, míg a mai, magukat liberálisnak nevezők az értékek ellen szállnak síkra tűzzel-vassal) olyan módszerrel rombolnak, amely módszer a régi pszichiátriai kezelésekkel egyeznek. Lelket módosítanak, sokkolnak, hazudoznak és mesteri módon állítják fel azokat téves tételeket, amelyben érték értéktelenné, az értéktelen értékké lényegül át a primitív csordában, azaz a társadalom alját képező rétegekben. S mert ez a réteg teszi ki a társadalom többségét, az értelmet és az értéket érző, aszerint élő társadalmi osztályok alulmaradnak, így a többség akaratának azaz, a gyilkos és önző magatartásnak szenvedőivé lesznek. Mérhetetlen károkat okozott tehát a szocialista-liberális eszmerendszer, hiszen ma csaknem visszafordíthatatlannak nevezhetjük a folyamatot, amelyet e beteges vagy velejéig gonosz, pusztító proli képzelgés és lázítás indított útjára az 1850-es években.

Nos, ebből a fent vázolt esztelenségből alakult ki az Európai Unió. Az a rendszer, amely mint a csonkolt test, működésképtelen. Ugyanis az ép test az az Európa, amelyben az országok függetlenek, de a gazdaságban, a turisztikában, a kultúrában etc… egymásra utalva élnek, és átveszik egymástól mindazokat a tapasztalatokat, amelyek saját országukra vonatkoztatva hasznosak. A test akkor szép és akkor életképes, ha egészségesen, a természettől kapott módon élhet. Amikor csonkolják, már egy roncs lesz belőle, amely ha életképes marad is, mégsem teljes értékű. Az Európai Unió minden tagnemzetet csonkol, hiszen megvonja az egyes országoktól – mint uniós tagoktól – az önrendelkezést a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban, az állattenyésztésben, a gépiparban… és mindenben, beleértve az oktatási rendszereket, és az emberek egyéni szabadságát is. Maga Európa ettől a nemzetiségi káosztól elvesztette azt az Európa-képet, amely magában hordozta az erkölcsi, szellemi és lelki értéket, hiszen minden nemzet önként és a maga számára is hasznosan adta át önmagából a legjobbat. Ma ezt sem teheti, hisz az uniós vezetők a kultúra terén is uniformizálnak, a nemzeti kultúrákat pedig, egyre inkább látható módon igyekeznek beolvasztani a nagy közös értéktelenbe.

Feltevődik a kérdés: – miért is vagyunk tagjai más országokkal együtt ennek a botor vezetőkkel és teljes szakmai hozzá nem értéstől szenvedő képződménynek? A válasz végtelenül egyszerű. Azért vagyunk a tagjai ennek a képződménynek, mert a világon olyan mértékben elhatalmasodott a fent már említette értékrombolók tábora, hogy képes a világpolitikát is irányítani, befolyásolni. Könnyebb úgy lopni és kihasználni a nemzeteket, kirabolni az országokat, hogy ebben nincsenek erkölcsi korlátok. Ám, nem csak korlátok nincsenek az unió nemtelen törvénykezésében, de maga az erkölcs fogalma is ismeretlen, üldözendő fogalom. Minden tagországot belekényszerítenek abba a szakadékba, amely egységes embertelenségre kötelezi az egyes országok törvénykezését, legyen bármilyen szellemiségű a kormány. Mert a kormányoknak sincs mozgástere. A liberális-kommunista eszmére épült unió polgári-demokratikus elkötelezettségű „frakciója” sem tehet semmit a majd két évszázados, mérhetetlenül megerősödött értékromboló folyamat ellen.

Mit jelent ez a jelenben? Minden országban gazdasági válság van – mondják, de nem tudnak ellene tenni, mert a bankok, azaz a pénzvilág, a kapitalizmus rátelepedett Európára, s ezt a pénzhatalmat már nem lehet legyőzni a hagyományos eszközökkel. Ez a hatalom megvásárolja a maga által kinézett, kijelölt kápókat, s végrehajtatja velük azokat a feladatokat, amelyek a hatalom céljainak megfelelnek.

Mi lehet a megoldás? Nehéz válaszolni erre, mert aki nyitott szemmel jár a világban, láthatja, hogy a kommunista-liberális eszmére épült unió mindenütt recseg-ropog. A világ tehát most fordulna, ha engedné az uniót is igazgató hatalom. Ha lennének olyan politikai vezetők, akiket nem lehet lefizetni, és akik legalább a magyar kormány példáját követve a nemzeti célokat tartanák e kis mozgástérben is elsődlegesen megvalósítandónak, akkor az unió megreformálásával, a Lisszaboni Szerződés hatályon kívül helyezésével és a nemzeti valuták visszaállításával, a határok ellenőrzésének újra bevezetésével tovább lehetne lépni, illetve ki lehetne lépni ebből a válsághelyzetből. Azoktól ne várjunk értelmes és járható útmutatást, akik néhány éve azon vitáztak, hogy az uborka merre és mennyit görbülhet. Ugyanis ezek az emberek nem normálisak, de ma ők igyekeznek a keletnémet mosónő formájú kancellár asszonnyal és a cigányprímására hasonlító elnökkel az élen megoldást találni arra, amit ők és az ő rendkívül aljas hozzáállásukkal, be nem vallott hozzá nem értésükkel rontottak el. Felelősöket kell találni az unión belül is, hiszen nem egy országot, hanem országok sorát, egy egész földrész döntöttek ezek a tudatlan ostobák gazdasági csődbe.

Az egyes nemzeteknek el kellene gondolkodniuk azon, hogy érdemes-e maradni ebben a politikai képződményben, vagy egészségesebb lenne például önellátó gazdasággal és hazai termeléssel talpra állni. Az államosítás pedig, remek eszköz arra, hogy a gazdaság megerősödjék, és a nemzet visszakapja azt a vagyont, amelyet Magyarország esetében Antallék, Horn Gyuláék és Gyurcsányék részben – máig büntetlenül – saját hasznukra elkótyavetyéltek. Ma, ha a nemzetet meg akarja menteni bárki, akkor a legradikálisabb, de törvényes eszközökkel kell fellépnie ennek érdekében.

Be kell tehát látni mindenkinek, hogy az uniós tagság egy olyan tévút, amelyről vissza kell fordulni. Ám, ez a visszafordulás sem zökkenőmentes, hiszen egyetlen nemzet képtelen megtenni az első lépést. Amíg nincs hat-nyolc olyan kormány az uniós államok kormányai között, amely közösen fellép a tagság megszüntetése érdekében, addig öngyilkosság előhozakodni a kilépéssel. A jelen körülmények között azonban sokat tehetünk azért, hogy az uniós vezéreket vigyázzba állítsuk. Ehhez azonban az kell, hogy a parlamenti patkóban eljusson minden képviselő – olykor nehézfelfogású – agyába, hogy egyetlen országban élünk és ezt az országot kell megmenteni közösen a jövő számára. Ennek a gondolatnak a megértése ma Magyarországon, ott a patkóban a legnehezebb feladat…

Stoffán György

A publicisztika rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség véleményével, álláspontjával.

Hunhír.info kommentár:

Hunhír.info