“Szép és elvárható gesztus volna tehát, ha a Budavári Nagyboldogasszony Templom elöljárói legalább egy emléktáblával tisztelegnének annak a művésznek, akinek keze munkájából él máig az egyházközség.
Hiszen ha Mikula alkotásai nem lennének ott, ma nem volna miért belépti díjat kérni e neves, ám mára csupán pénzt termelő múzeummá alacsonyodott istenházába”.

Franz Graf Mikula ma már alig ismert a magyar művészettörténészek körében. A morva származású grófi család sarja Bécs után, igaz magyarként Budapestet választotta, és munkáit a történelmi Magyarország számos városában megtekinthetjük. Mégis, a világhálón a Mátyás-templom történetét olvasva, méltatlanul csupán a debreceni kőfaragóról „olvashatunk” egyetlen mondatot, s a Budavári Nagyboldogasszony Templom idegenvezetői is csupán egy névtelen debreceni kőfaragóként „mutatják be” III. Béla és hitvese kápolnájának alkotóját. Franz Graf Mikula, azaz Mikula Ferenc azonban nem egyszerű kőfaragó volt, de nem is volt debreceni…

Igaz, Mikula Debrecen városában látta meg a napvilágot, ám ez csupán a véletlen műve. 1861-ben Ferenc József császár őfelsége utasította Anton Graf Mikula titkos császári tanácsost, a morvaországi Mikulov várának urát, hogy Kolozsvárott tárgyaljon az erdélyi rendek maradékával egy esetleges kiegyezés ügyében. A gróf hitvese épp áldott állapotban volt, de mert a bécsi udvari orvos megengedte az utazást, elkísérte férjét a hosszúnak ígérkező útra. Debrecen határában azonban az utak „minősége” miatt megindult a szülés. Kis híja volt, hogy Franzi nem a hintóban jött világra. A kolozsvári küldetésből így nem lett semmi, mert a csecsemővel azonnal visszafordultak szülei Bécsbe, ahol Erzsébet királyné személyesen ügyelt a gyermek nevelésére, képzésére. A felséges dédelgetést Ferenc József sem tagadta meg a diplomáciai pályára szánt ifjútól. Ám Franzi csalódást okozott környezetének. Művészeti pályára lépett. Apja, Anton Graf Mikula tiltása ellenére, 1878-ban beiratkozott a bécsi Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakára.

Eredményei némi megbocsátást jelentettek számára, sőt, az öreg uralkodó és hitvese ismét megbarátkozott a császári titkos tanácsos fiával. 1890-től kézről kézre adták a bécsi palotákban a kiváló szobrászt, aki mesterien örökítette meg kőben és bronzban azokat, akik ezt megrendelték tőle. Ez volt művészetének első kiemelkedő időszaka. Nem sokkal később katedrát kapott azon a bécsi főiskolán, ahol maga is tanult. Pályája egyenesen ívelt fölfelé mindaddig, amíg egy látogatás kellemetlen (máig ható!) következményeként Budára „száműzte” az uralkodó. Történt ugyanis, hogy Ferenc József bejelentés nélkül látogatta meg a főiskolát, mert meg akarta köszönni Mikulának azt a remek plakettet, amelyet Sissy halála alkalmából (1898) alkotott. A neves tanár azonban „meglehetősen fáradt” volt, és elaludt a katedrán. „Zaklatóját” hirtelen ébredése miatt csúnyán leteremtette, s csak ezután ismerte föl benne az idős császárt.

Budán sem volt rosszabb a helyzete, mint Bécsben. Tulajdonképpen csak a lakása és a műterme volt állandó, ő maga járta az országot és óriási értékmentő munkát végzett Észak-Magyarországon, Erdélyben, Pesten és Budán. A Felvidék számos templomának felújításában vett részt, de második kiemelkedő művészeti korszaka a budavári Nagyboldogasszony-templom átépítéséhez kötődik. Az itt látható szobrokat (csaknem mindegyiket), a faragott pilléreket és a torony díszeit Mikula Logodi utcai műtermében faragták, a mester felügyelete alatt. Saját munkái a templomban a szentek szobrai, a főoltár felett „lebegő” Nagyboldogasszony, valamint III. Béla király és hitvese sírkápolnája, amelyet saját tervei alapján készített el. A budai vár becses épületegyüttese, és a Halászbástya is Mikula keze munkáját őrzi. A főlépcső hét vezéréből négyet faragott. A Szent István-szobor talapzata, oroszlánjai és reliefjei is az ő kiváló tehetségét dicsérik. Meg kell jegyezni, hogy e reliefek egyikében az alkotó megörökítette Schulek Frigyes, és saját arcmását. Pesten a Városháza díszeit és sok lakóház szoboralakját faragta. Alkotásai a 19-20. század egyházi szobrászművészetének kiemelkedő remekei, mintegy átmenet a „barokkos” és a modern művészet között. (Mikula oroszlánrészt vállalt a budai Erzsébet-kilátó tervezésében és kivitelezésében, valamint a Gellért-hegy rakpart felőli oldalán lévő kerítés és a Szent Gellért-szobor környezete kialakításában is, valamint a Városháza díszítőelemeinek elkészítésével is őt bízta meg a Főváros akkori vezetése.)

Kassán, a Szent Erzsébet-dóm altemplomában, Andreotti Anzelmmel közösen faragott szarkofágokban nyugszanak II. Rákóczi Ferenc, a Nagyságos Fejedelem és bujdosótársai. Ő kapott megbízást arra is, hogy a Szent Mihály-kápolna 26 hiányzó, illetve elpusztult szobrát újrafaragja. Azonban, hogy ez a terv megvalósult-e, a dokumentációból nem világos. Viszont 1903-ban elkészítette a Szent Erzsébet-székesegyház számára Vitéz János, Szapolyai István és Rozgonyi Simon szobrát, melyeket az Országos Képzőművészeti Tanács elfogadott.

Mikula Ferenc 1926-ban halt meg budai, Attila úti házában. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, sírja azonban ma már nincs meg. A háború és az azt követő rendszer teljesen elfeledtette az egyházművészet e kiemelkedő egyéniségét. Hagyatékából semmi sem maradt fönn, mert a kommunisták 1948-ban úgy államosították az Attila úti házat, hogy abból a család egyetlen, Mikula által faragott feszületen kívül, semmit nem vihetett magával. Így ott maradt az általa, gótikus stílusban készített szalonberendezés, a gipsz szoborminták sokasága, könyvtára, tervrajzai és más, unokái által felbecsülhetetlennek tartott mestermunkái.

Az igazi értékeket azonban sem a háború, sem az egyházellenes diktatúra nem tudta megsemmisíteni. Láthatjuk ezeket Bécsben, Budapesten, Kassán, Lőcsén, Körmöcbányán, Kolozsvárott és sok olyan helyen, ahol Mikula végezte az évszázados emléképületek felújítását. A Halászbástya Hét Vezér szoborcsoportjának talapzatáról a restaurálás során sajnos eltűnt az alkotó neve. Saját arcmása azonban e szoborcsoportban is fennmaradt. Szép és elvárható gesztus volna tehát, ha a Budavári Nagyboldogasszony Templom elöljárói legalább egy emléktáblával tisztelegnének annak a művésznek, akinek keze munkájából él máig az egyházközség.

Hiszen ha Mikula alkotásai nem lennének ott, ma nem volna miért belépti díjat kérni e neves, ám mára csupán pénzt termelő múzeummá alacsonyodott „istenházába”.

Stoffán György

Hunhír.info